2011. február 17., 10:392011. február 17., 10:39
A kiállítás elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása, valamint néhány új kutatási eredmény ismertetése, de az életmű komplexitását is szeretné érzékeltetni a szakma és az érdeklődő nagyközönség számára. A kiállítás Kolozsváron, két helyszínen oszlik meg: február 18-án, pénteken 18 órakor a Reményik Sándor Galériában Sipos Gábor történész, levéltáros, valamint Murádin Jenő művészettörténész nyitja meg az első egységet. Az itt látható anyag többek között magában foglalja Bánffynak az 1921-ben, a génuai békekonferencián készített karikatúrareprodukcióit is.
Február 19-én, szombaton 11 órakor az EMKE – Györkös Mányi Albert Emlékházban Dávid Gyula irodalomtörténész, a Bánffy-életműsorozat gondozója mutatja be a második egységet. Az itt helyet kapó anyag elsősorban Bánffy Miklós és az Erdélyi Helikon kapcsolatára összpontosít. A szombati kiállításmegnyitót követően az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának Irodalomtudományi Szakosztálya Bánffy Miklós ismeretlen (elfelejtett) arcai címmel konferenciát szervez, amelynek keretében Csapody Miklós Bánffy Miklós 1943-as kettős küldetése címmel, Kereskényi Hajnal Bánffy Miklós, a színpadi író címmel, Szebeni Zsuzsa Bánffy Miklós ismeretlen fiatalkori drámája címmel tart előadást. A kiállítások 2011. március 11-éig tekinthetők meg.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.