Kolozsváron mutatták be szerda este Csibi László Nussbaum 95736 című dokumentumfilmjét, amely a 88 éves, tordai származású, a kincses városban élő Nussbaum László holokauszttúlélő történetét dolgozza fel.
2017. november 16., 15:212017. november 16., 15:21
A Minerva-házban tartott premieren zsúfolásig telt a terem, a bemutatót követően az udvarhelyi származású, Kolozsváron élő filmrendező és a főszereplő beszélgetését követhették figyelemmel az érdeklődők.
A közel egyórás film tízórányi nyersanyagból készült el mintegy két év alatt.
Az alkotás otóberben elnyerte a Hollywoodi Nemzetközi Független Dokumentumfilmes Díjat, november 8-án pedig a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 250 ezer forintos különdíját a Lakiteleki Filmszemlén.
1940 őszén a Nussbaum család a kettévágott Erdély határvidékéről, Tordáról, a jobb élet reményében a Magyarországhoz visszakerült Kolozsvárra költözött. Magyarságukat teljes mértékben akarták megélni, itt készült az életre a tizenéves László, akinek történetein keresztül a második bécsi döntést követő évek eseményei, élményei elevenednek meg. A téglagyárban eltöltött hetek után zsúfolt marhavagonba zárva vitték szüleivel és testvérével Auschwitz-Birkenauba, ahonnan a fiatal fiú a buchenwaldi táborba került. Szülei és kisebb testvére életüket vesztették Auschwitzban, az árván maradt Lászlót később a buchenwaldi munkatáborban érte a szabadulás.
Nussbaum László a bemutatón elmesélte, 1945-ben hazatért Tordára, ahol rokonaihoz került, akik gyerekként kezelték, holott ő az átélt borzalmak hatására már felnőttnek érezte magát. A túlélő a háború borzalmait követő időszakot felidézve elmesélte azt is, hogy egy tordai temetés alkalmából rákérdeztek, miért nem rendíti meg a haláleset, ő pedig azt felelte, azért, mert túl sokszor szembesült a halállal a koncentrációs táborban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!