Mivel az épület funkciója a 20. század közepéig nem sokat változott (a parókia ekkor költözött mai épületébe, a Herepei-házat lakásokra, székhelyekre osztották fel), a falképek tematikáját is ehhez illően választották: a tanácsterem boltozatán és oldalfalain latin és magyar nyelvű, moralizáló feliratokat találtak, amelyekhez a kornak megfelelő, virágos ornamentika képez hátteret.

Betekintés a hajdani reneszánsz-protestáns kolozsvári miliőbe

Kiss Lóránd, a Herepei-házon dolgozó marosvásárhelyi falképrestaurátor a Krónikának elmondta, a falképekről már Herepei János (1891 – 1970) művelődéstörténész emlékirataiban is találunk említést, ám ezek felújítására eddig még nem került sor. „A falképeknek igencsak fontos kultúrtörténeti jelentőségük van, egyrészt mert jelen pillanatban Kolozsvár egyetlen ismert késő reneszánsz falképei, másrészt hűen tükrözik a korabeli Kolozsvárt, amikor a város a virágkorát élte” – mutatott rá restaurátor.

majd hozzátette, az sem hétköznapi, hogy egy ekkora felületet borító falkép ilyen jó állapotban megmaradjon, a képek és a feliratok tematikája azonban egyenesen ritkaságnak számít.

Az egykori presbiterek rendelték a falképeket

Weisz Attila kolozsvári művészettörténész, aki az épület művészettörténeti kutatását végzi, megkeresésünkre elmondta, hogy a Herepei-ház legreprezentatívabb helyisége az utcai nagy terem, amely a református belvárosi parókiát fenntartóként működtető, világi tagokból álló presbitériumnak, és néha az egykori konzisztóriumnak (17. század második felétől a püspökség mellett működő, világi főrangú patrónusokból álló tanács – szerk. megj.) volt a tanácsterme. Mint mondta, a 17. század közepén megalakult presbiteri testület volt vélhetően egyben a falképek megrendelője is.

„

Ez azonban inkább hivatal épületként működik, mintsem polgárházként vagy lakásként” – mutatott rá Weisz Attila.

A szakember elmondta, hogy Erdély reneszánsz periódusában Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek – akik nevéhez számos épület létrejötte fűződik – a Herepei-ház történetében is fontos szerepük van, elsősorban a Farkas utca keleti végében létrejövő református épületek és intézmények patrónusaként „Az akkor még kormosan, üszkösen álló Farkas utcai templomot 1622-ben Bethlen Gábor adományozta a református egyházközségnek, a romos épületet pár évtized elteltével I. Rákóczi György támogatásával állították helyre 1638–1647 között – amely az erdélyi református templomi térképzés számára is mintává vált” – mutatott rá a művészettörténész. A helyreállítással egy időben született meg a kolozsvári református kollégium megépítésének gondolata is, amelyet szintén a Farkas utcai templom mellett képzeltek el, majd valósítottak meg. A szakember szerint a templomhoz falazott tornyot is próbáltak csatolni, amelyet alapozási gondok miatt nem sikerül kivitelezni. A végül az utca másik oldalán, fából készült harangtorony mellett kapott helyet a lelkészi lakást és a presbitérium tanácstermét magába foglaló épület is, amely reprezentálta a kolozsvári egyházközség nagyságát és gazdagságát – tette hozzá Weisz Attila.

Ajtókeret a 17. századból

A mai formájában az óparókia az évszázadok során több építési fázison ment keresztül, a történészek szerint a késő középkorban már állt a maihoz hasonló építmény. A pince ugyanis jóval korábbi, mint az épület reneszánsz része. Weisz Attila elmondta, hogy a reneszánsz korszakot leginkább egy 1651-es ajtókerettel lehet keltezni, amelyet kiegészít a munkálatok során beazonosított, majdnem teljesen meglevő ablakkeret, illetve egy másik, töredékeiben megtalált keret. „Egy meglehetősen reprezentatív épülettel állunk szemben, amelyet 1751-ben, száz évvel később kibővítenek. Mindkét dátumnak köze van a falképekhez, hiszen a nagy teremben két falképréteget tudunk megkülönböztetni: a második falképréteg az 1751-es boltozáskor került fel” – erősítette meg a művészettörténész.

Kiemelte, hogy ezen falképek értékét az is emeli, hogy egy hivatali épületben, nem pedig a hagyományhoz illően, templomban, esetleg polgárházban készültek.

Kolozsvár legkorábbi – és szinte egyetlen– reneszánsz falképe

A meglehetősen kevés felületen feltárt első falképréteg kapcsán a művészettörténész elmondta, hogy vélhetően egyfajta geometrikus vagy illuzionisztikus festéssel állnak szemben: ez utóbbi módszerrel különböző nemes fali dekorációkat, illetve nyílászárókat imitáltak az adott felületen. „A városban nagyon kevés falkép van ebből a periódusból. Különféle leírásokból tudjuk, hogy voltak kívül és belül festett épületek, polgárházak, de ezek vagy nem maradtak fenn, vagy nem tárták még fel őket.

– hívta fel a figyelmet Weisz Attila. A boltozattal egy időben, 1751-ben aztán felkerült egy második réteg is, amellyel az előzőt elfedték, mivel ráfut az oldalfalakra is. A művészettörténész szerint erdélyi viszonylatban ekkor még javában a kései reneszánsz virágzott, amelynek díszítésére elsősorban a kazettás mennyezeteken, ritkábban lakóépületek falain máig megtalálható, leveles-virágos minták voltak jellemzőek.

A latin és magyar nyelvű szentenciákkal ellátott ornamentika még inkább növeli a Herepei-ház tanácstermének jelentőségét. Weisz Attila szerint az erkölcsi tartalmú feliratokkal is a tér „fényét” igyekeztek növelni, ugyanakkor arra is szolgáltak, hogy segítsék a tanácstagokat a helyes döntések meghozásában. A feltárások helyi jellegűek, ezért egyelőre nem sikerült ezen feliratokat egyben látni, a művészettörténész azonban bízik benne, hogy a későbbi munkálatok során sikerül őket kiolvasni, így majd el lehet indulni a szövegek értelmezésében is. Mint mondta,

„Nem tudom, hogy Erdélyben ebből a periódusból találtak-e hasonló emléket, de Kolozsváron mindenképp kivételes. Templombelsőkben még várható hasonló emléktöredékek felbukkanása, de polgári épületek belsejében már kevés a valószínűsége. Egy hasonló kincs megléte minden érintettet arra kell sarkalljon, hogy megőrizze és tovább örökítse az utókor számára” – hívta fel a figyelmet Weisz Attila.