Kit szeretett Madách? Különleges szereposztásban láthatja az erdélyi közönség a Bekecs Táncszínház előadását

Majthény Annát Kilyén Ilka, Madách Imrét Györfi Csaba, Fráter Erzsébetet Ritziu Ilka-Krisztina alakítja •  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

Majthény Annát Kilyén Ilka, Madách Imrét Györfi Csaba, Fráter Erzsébetet Ritziu Ilka-Krisztina alakítja

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

Örök érvényű emberi konfliktusrendszert, az édesanyja és felesége szeretete közt őrlődő férfi drámáját jeleníti meg a Kit szerettél, Madách? című előadás, amelyet a drámaíró születésének bicentenáriuma alkalmából vitt színre a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes. Az elkövetkező időszakban számos erdélyi helyszínen bemutatkozó előadásról – amelyben két ismert erdélyi művésznő, anya és lánya játssza el az író édesanyja és felesége szerepét – Györfi Csaba koreográfus-rendezőt kérdeztük.

Kiss Judit

2024. február 04., 20:022024. február 04., 20:02

Kit szerettél, Madách? – ez a címe a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház előadásának, amelyet Györfi Csaba rendező, koreográfus vitt színpadra a drámaíró születésének 200. évfordulója alkalmából, 2023 novemberében.

Az előadást a következő hetekben több erdélyi helyszínen, így Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Besztercén, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson is megtekintheti a közönség.

•  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

Györfi Csaba – aki jelenleg a Bekecs Táncszínház művészeti vezetője és a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa, egyszersmind szabadúszó rendező és koreográfus – a Krónika megkeresésére arról beszélt, miért választotta témaként Madách Imre életét, nevezetesen azt, hogy

az író az életét és műveit meghatározó asszonyok, édesanyja, Majthényi Anna és felesége, Fráter Erzsébet szorításában élt. Az előadás mottója: „Két világ közé hajítva, Melyikhez nyújtsam jobbom, nem tudom.”


Miközben az anyós és a meny alapjaiban és apró részleteiben is teljesen különböző világa harcol egymással, közöttük a szelíd, az alkotásnak élő író felőrlődik, csatáikat az író szeretetének kizárólagos birtoklásáért vívják. Mindkét nő tisztán szeretne az Úr elé állni, számot vetnek eddigi életükkel, keresik a megnyugvást.

•  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

„Az előadásban a szereplők életük meghatározó eseményeit, tetteik mozgatórugóit, legbensőbb gondolataikat, érzéseiket tárják fel és megidézik a már halott Madách Imrét. Örök, szinte mindennapi téma: anyós és meny ellentéte, ellenségessége és a köztük őrlődő, mindkettőt szerető férfi tehetetlen fájdalma. Így élt és alkotta meg Az ember tragédiáját Madách Imre” – olvasható a produkció ismertetőjében. Györfi Csaba elmondta, két monodrámát írt a témában T. Pataky László, az egyik Fráter Erzsébet, a másik Majthényi Anna életéről szól.

„Amikor megtaláltam a két monodrámát, azonnal arra gondoltam, hogy össze kellene hozni a kettőt egy szövegtestté, és olyan szituációkat kellene megjeleníteni a színpadon, ami felfesti ezt a családi viszonyrendszert.

Nem föltétlenül a tánc nyelvén „beszélünk”, vannak benne ugyan mozgások, minimalista koreográfiák, viszont arra törekedtem, hogy a két monológ szinte teljes egészében jelenjen meg az előadásban” – mondta a rendező, aki egyébként Madách Imre alakját formálja meg a produkcióban.

Ritziu Ilka-Krisztina játssza Madách feleségének szerepét az előadásban •  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Ritziu Ilka-Krisztina játssza Madách feleségének szerepét az előadásban

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

Hozzátette, ily módon a nézők elé tárják ezt a konfliktusokkal teli emberi viszonyrendszert, ahogy a férfi őrlődik édesanyja és felesége között. „Örök érvényű emberi konfliktusrendszerről van szó, ez ma is így van sok esetben, hogy a férfi az anyja és a felesége „közé” kerül, meg kell küzdenie az ellentétekkel.

Madáchék esete még élesebb, mint manapság, mert a konfliktusok, érzelmi káosz közepette íródik Az ember tragédiája című mestermű, amikor az író megpróbál önmagára találni” – mutatott rá a rendező.

Hozzátette, az előadás egy családi látleletet tár a néző elé, betekintést enged Madách korába, az akkori etikettbe.

Két nő és a férfi. Örök érvényű emberi konfliktusrendszert jelenít meg a Bekecs Táncszínház  produkciója •  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Két nő és a férfi. Örök érvényű emberi konfliktusrendszert jelenít meg a Bekecs Táncszínház produkciója

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

„Egyébként a nők szempontjából egyfajta visszatekintésről van szó, az egész színpadi helyzet olyan, mintha az anya és a feleség a haláluk előtt mesélnék el az életüket. Egyfajta gyónás-állapot: mi az, amit jól cselekedtem, mit kellett volna másként tennem, mi az, amit bevallok, és mi az, amiről még a halál pillanatában is hazudok – ezek a kérdések kerülnek előtérbe” – fejtette ki a rendező. Egyébként a Bekecs inkább táncra összpontosító előadásokat készített eddig, de most már kísérleteznek szöveges, prózaibb produkciókkal is, amelyek kicsit másfajta utakat keresnek.

•  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

„Kilyén Ilka színművész adta az ötletet, hogy lenne-e kedvem ezzel a szöveggel foglalkozni, az előadást megrendezni. Érdekesség még,

hogy Kilyén Ilka játssza az anyós szerepét, és a művésznő lánya, Ritziu Ilka-Krisztina, a Bekecs tagja formálja meg Fráter Erzsébet, a feleség alakját. Tehát anya és lánya játssza el a két szerepet.

Mivel a Bekecs sokat turnézik, megpróbálunk minden kisebb-nagyobb településre eljutni, ahol az adott körülmények lehetővé teszik, hogy eljátsszuk ezt az előadást” – mondta el Györfi Csaba. Az előadásban Kilyén Ilka, Ritziu Ilka-Krisztina és Györfi Csaba lép színpadra, a zeneszerző Boros Csaba, a díszlet és jelmez Cristina Breteanu munkája.

•  Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi Galéria

Fotó: Bekecs Táncszínház/Kakasi Zsófi

korábban írtuk

Madách Imre életének „tragédiájáról” tartanak előadást a csíkszeredai városházán
Madách Imre életének „tragédiájáról” tartanak előadást a csíkszeredai városházán

Tircsné Dr. Propper Valéria: Madách Imre életének „tragédiája” címmel tart előadást a városházán Csíkszeredában, október 20-án, pénteken 18 órától.

korábban írtuk

Sárika nénit robotra cserélik – Madách Falansztere és a többi szín tíz Bihar megyei diákcsapat fórumszínházi előadásában
Sárika nénit robotra cserélik – Madách Falansztere és a többi szín tíz Bihar megyei diákcsapat fórumszínházi előadásában

Játék, színház és közvita egyben Az ember tragédiája című mű alapján készülő fórumszínházi esemény, amelyet Nagyváradon tartanak május 9-én, kedden tíz Bihar megyei középiskolás csapat, valamint egy egyetemi hallgatókból álló csapat részvételével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 13., péntek

A csíkszeredai Részegh Botond képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szegeden

Vonal mágia címmel Részegh Botond csíkszeredai festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat nyílik október elején a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense pénteken az MTI-t.

A csíkszeredai Részegh Botond képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szegeden
2024. szeptember 13., péntek

A Székelyföldre is elviszi a kolozsvári opera a Jézus Krisztus szupersztárt, operanapok a kincses városban

Operanapokkal, székelyföldi turnéval és a Vidnyásznszky Attila által rendezett Bánk bán című előadás bemutatójával várja közönségét a közeljövőben a Kolozsvári Magyar Opera.

A Székelyföldre is elviszi a kolozsvári opera a Jézus Krisztus szupersztárt, operanapok a kincses városban
2024. szeptember 13., péntek

Hamarosan ismét látogatható lesz a párizsi Notre-Dame, online regisztrációt vezetnek be

Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja.

Hamarosan ismét látogatható lesz a párizsi Notre-Dame, online regisztrációt vezetnek be
2024. szeptember 12., csütörtök

Minden templom nyitva lesz Szebenben: ortodoxok, zsidók, görögkatolikusok is csatlakoznak a magyar szervezésű Ars Sacrához

Nyitott templomkapukkal, gazdag egyházzenei és az egyházművészetre összpontosító kínálattal várja a közönséget szeptember 14. és 22. között a a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által szervezett Ars Sacra fesztivál.

Minden templom nyitva lesz Szebenben: ortodoxok, zsidók, görögkatolikusok is csatlakoznak a magyar szervezésű Ars Sacrához
2024. szeptember 11., szerda

Meséssé válik a Tűzoltótorony környéke, szabadtéri családi napot tart a szatmárnémeti bábtársulat

A szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata szabadtéri családi napot tart szeptember 15-én, vasárnap.

Meséssé válik a Tűzoltótorony környéke, szabadtéri családi napot tart a szatmárnémeti bábtársulat
2024. szeptember 10., kedd

Magyarország a Semmelweist nevezi Oscar-díjra

A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Magyarország a Semmelweist nevezi Oscar-díjra
2024. szeptember 10., kedd

Utcatánc, hip-hop, amatőr tánccsoportok fellépései színesítik a váradi Infinite Dance Fesztivált

Hatodik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Szigligeti Színház október 6–13. között az Infinite Dance tánc– és összművészeti fesztivált, melynek házigazdája a Nagyvárad Táncegyüttes.

Utcatánc, hip-hop, amatőr tánccsoportok fellépései színesítik a váradi Infinite Dance Fesztivált
2024. szeptember 09., hétfő

Sepsiszentgyörgyre érkezik a Kós András életmű-kiállítás

A Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen Kós András életmű-kiállítást szervez a művész születésének 110. évfordulója alkalmából.

Sepsiszentgyörgyre érkezik a Kós András életmű-kiállítás
2024. szeptember 09., hétfő

Több erdélyi települést érintő turnén a kortárs irodalom istenképéről szóló pódiumműsor

Több erdélyi településen mutatják be az Irodalmi Jelen pódiumműsorát Zorkóczy Zenóbia egyéni előadóművész közreműködésével.

Több erdélyi települést érintő turnén a kortárs irodalom istenképéről szóló pódiumműsor
2024. szeptember 08., vasárnap

Amikor nem dolgozhattak a nők: népszokások Kisboldogasszony napján

Szeptember 8. Szűz Mária születésének napja, helyenként Kisboldogasszonynak vagy Kisasszony napjának is nevezik. Ez a nap országszerte búcsújáró nap volt és népszokások fűződtek hozzá.

Amikor nem dolgozhattak a nők: népszokások Kisboldogasszony napján