Összesen 40 erdélyi, vajdasági, felvidéki és magyarországi fiatal alkotó vett részt a Filmtett Egyesület által szervezett műhelyben a Maros megyei Nyárádszentlászlón, ahol kisjáték- és animációs filmeket készítettek augusztus elején a 10 napig tartó „mini filmgyárban”. Az idén először az Erasmus+ mobilitási program keretében megvalósuló filmes alkotótáborban elismert magyar filmesek segítették mentorként az alkotómunkát.
Szintén premier volt, hogy három filmrendező foglalt helyet közöttük: Csoma Sándor volt a rendezőcsoport mentora, Szabó Szonja a gyártásvezetőké, és Hajdu Szabolcs a színészcsapaté.
A tábor az előző évek gyakorlata szerint miniatűr filmgyárként működött:
az operatőrcsapatot Tóth Zsolt és Bántó Csaba vezette, a vágókat Czakó Judit és Gorácz Vanda – aki néhány évvel ezelőtt maga is tanulni érkezett a táborba –, a hangmesterek mestere Székely Tamás és Lente Viktor volt, a rendezőasszisztensek pedig Veres Attilától leshették el a szakmát.
A tábor „rejtőzködő” lakói a saját műhelyükben berendezkedett animációsok voltak: hat rövidfilmjük fele papírkivágásos, fele kézi rajzos technikával készült, ők Bertóti Attilától és Egely Katitól tanulhattak. Buzogány Klárát, a Filmtett Egyesület munkatársát arra kértük, összegezze az alkotótábor hozadékait, fejtse ki,
milyen volt az idei műhelymunka a korábbi években szervezett Filmtettes alkotóműhelyekhez képest, valamint hogy mi az, amiben másként, és mi az, amiben a korábbiakhoz hasonlóan viszonyulnak a fiatal filmesek az alkotáshoz.
„Évről évre rengeteg lelkesedést tapasztalunk a jelentkezők részéről. Úgy érzem, idén különösen jó csapat jött össze, nagyon „működött a kémia” közöttük, és rengeteg energiát fektettek a közös alkotómunkába. Néhányan kicsit „bele is haltak” a filmjükbe – ilyent még nem láttam korábban: annyira koncentráltak a folyamatra, hogy egy adott ponton elveszették a lábuk alól a talajt, „talpra kellett újra állítani” néhányukat. Fontos volt visszarángatni őket abba, hogy itt nem az a lényeg, hogy Oscar-díjas produkciók készüljenek, hanem ez tanulási és ismerkedési lehetőség, és végső soron játék” – fejtette ki Buzogány Klára.
Kérdésünkre arról is beszélt, hogy
milyen volt az együttműködése az erdélyi, vajdasági, felvidéki és magyarországi fiataloknak, lévén, hogy más-más területekről, más-más oktatásból kikerülve verbuválódtak össze.
Buzogány Klára elmondta, korábban is küldtek pályázati felhívást Vajdaságba és Felvidékre is, de nem volt ennyire eredményes, mint idén. Hozzátette, most az Erasmus+ mobilitási pályázatnak köszönhetően valósult meg a tábor, ezért a vajdasági és a felvidéki résztvevők jelenlétére nagyobb hangsúly került, s ennek nagyon örültek: végtelenül kedves, tehetséges és energikus fiatalokkal gazdagodott a csapat.
és a legjobb tudása szerint beleadott mindent, hogy a közös kisfilmjeik utolsó este bemutathatóak legyenek” – mondta Buzogány Klára.
Kérdésünkre arról is beszélt, hogy milyen volt az alkotómunka a „miniatűr filmgyárban”, ahol mindössze tíz nap alatt kellett teljesen elkészülniük az új alkotásoknak. Kifejtette, nagyon intenzíven zajlott az alkotás, egyik-másik jelenet hajnalban vagy éjszaka forgott, és ez természetesen fizikailag is megterhelő volt. „Aztán beütött egy több órás áramszünet, ami a vágókat és a hangutómunka-csapatot parkolópályára kényszerítette, majd éjszakázásra.
és a filmekhez színészeket válogatnak. Mivel nagyon rövid az idő, minden lépés sok odafigyelést és pontosságot igényel” – fejtette ki Buzogány Klára.
Mint mondta, szerencsére azt tapasztalják, hogy a tábor idején a fiatalokat érő, nagyon erős impulzusok évekig megmaradó, erős kötelékeket, barátságokat tudnak eredményezni. „Jó lett volna, ha több idő marad a közös lógásra, nem csak egy tábortüzes és egy bulis estén tudnak közösen lazulni, de a nagyobb igényű forgatókönyveket csak így valósíthatták meg – és erős és értelmesen érvelő ellenállásba ütköztünk, ha bármiről is megpróbáltuk lebeszélni őket” – mondta a szervező.
Hozzátette,
ami a mentorokat illeti, nagyon hálásak mindannyiuknak és bár tiszteletdíj ellenében végzik a munkájukat, az összeg mindig szerény, és általában véve nem a pénz miatt, hanem elhivatottságból és a fiatalokkal való közös munka iránti szeretetből jönnek az alkotótáborba.
„Hajdu Szabolcs tíz éve táborozott először velünk, azóta többször vezette hol a színész-, hol a rendezőcsoportot. Megtisztelő, hogy vissza-visszatérnek, ha csak tehetik, elfogadják a meghívásunkat, ajánlják az alkotóműhelyt a saját diákjaiknak, ugyanakkor olyanok is vannak közöttük, akik régen maguk is tanulni érkeztek a táborba – pl. Bántó Csaba, Gorácz Vanda, Bertóti Attila –, de évek óta hatalmas energiával segítik és tanítgatják a mostani táborlakókat – mindez nagyon fontos visszajelzés számunkra” – ecsetelte Buzogány Klára.
A szervezőtől azt is megkérdeztük, hogy miként körvonalazódik jelenleg a Filmtett Egyesület számára a fiatal alkotók által felvillantott perspektíva, azaz meg lehet-e vonni a „fiatal erdélyi magyar film” körvonalait.
„Sokat vitatkozunk a csapaton belül is az „erdélyi magyar film” fogalmán, már a Filmtettfeszt versenyprogramja apropóján is, hogy egyáltalán létezik-e ilyen, vagy egyszerűen a magyar filmművészet vonatkozásában kell Erdélyben élő, de nem feltétlenül, szorosan Erdélyhez kötődő témákkal foglalkozó, kisebb műhelyekről vagy elszigetelt alkotókról lehet beszélni.
A többségük a néhány éve itthon is elérhető filmes egyetemi képzéseknek köszönhetően pályakezdő, az idősebb generációkban kevesebben foglalkoznak filmkészítéssel, s a fiatalok jó része is Budapesten vagy Bukarestben keresi az útját hosszú távon” – mondta Buzogány Klára. Hozzáfűzte, idén ugyan készült helyi hagyományt – a Szent Iván-éji harmatfürdőzést – felelevenítő film a táborban, de alapvetően úgy gondolja, ezek a fiatalok arról akarnak filmet csinálni, ami a hétköznapokban érinti és foglalkoztatja őket: szerelemről, barátságról, családi viszonyokról, testvéri kötődésről, találkozásokról és búcsúról – ezek pedig egyetemes témák és értékek – és ez így van jól.
A szervezőt arról is kérdeztük, hogy a Filmtett producersége alatt most megszületett alkotásoknak mi a további sorsa, hol, milyen fórumokon mutatkoznak be a közönségnek a közeljövőben. Kifejtette, a Filmtett Workshop alatt
idén négy kisjátékfilm, hat animációs film, egy humoros operatőri etűd és egy önmagában is megálló, játékfilmes színészgyakorlat készült. A közeljövőben még néhány utolsó simítás fog történni a filmeken, aztán következik a hivatalos premier az október eleji Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén.
„A díszbemutatót Kolozsváron, a fesztivál központjában tartjuk, de a fesztivál több más helyszínén is lesz vetítésük. Remélem, hogy ezután több filmnek is sikerül versenybe kerülnie más fesztiválokon, és a fiatal alkotók megkapják a nemzetközi fesztiválvetítés és -díjazás örömét is – rengeteg példa volt már erre, én pedig nagyon szurkolok az ideieknek is, mert tényleg megérdemlik” – mondta Buzogány Klára.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.