Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad
Támogatom a nagyváradi művészeket címmel szerveznek kétnyelvű flashmobot a nagyváradi művészek így tiltakozva a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház, illetve a Nagyváradi Filharmónia tervezett összevonása ellen.
2021. május 20., 17:492021. május 20., 17:49
2021. május 20., 19:022021. május 20., 19:02
A villámakciót – mely az említett intézmények művészeinek egy rövid közös produkciója lesz – pénteken, május 21-én tartják a nagyváradi Szent László téren.
„Művészeti kiáltvány * Egy egyre inkább irányvesztett világban a kultúrát nem szabad aláásni! Ha szeretnél támogatni minket, várunk pénteken 20:30-tól a Szent László (Unirii) téren” – áll a Facebook közösségi oldalon meghirdetett eseménynél, melyet a három intézmény művészei szerveznek.
Bíró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse a Kolozsvári Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy a villámakció egy kétnyelvű közös produkció lesz, hiszen
Mint mondta, ezzel fel akarják hívni a figyelmet a három intézmény tervezett összevonására. Ugyanis bár a Bihar megyei önkormányzat alelnökei legutóbbi sajtótájékoztatójukon cáfolták, hogy ez napirenden szerepelne, nem hiszik, hogy Ilie Bolojan tanácselnök lemondana tervéről.
Szolidaritást vállalnak váradi társaikkal a szatmárnémeti Északi Színház művészei is, akik ugyanabban az időpontban, pénteken 20.30 órától szintén villámcsődületet tartanak a szatmári színház előtti téren, így híva fel a figyelmet a nagyváradi helyzetre.
Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
szóljon hozzá!