Kambodzsában az Osonó

Az ázsiai turné részeként július 5-én, pénteken indult Kambodzsába az Osonó Színházműhely. A thaiföldi Moradokmai Színházi Központtal közösen készített Carnival és Nontok című előadásokat elsőként a fővárosban mutatja be a thai-osonós csapat.

Bíró Blanka

2013. július 07., 20:282013. július 07., 20:28

Phnompenben a Goethe Intézet, majd azt követően a Thaiföldi Királyság Nagykövetsége is otthont ad a koprodukcióknak. A turné folytatásaként Battambangban, illetve Siem Reapban is fellép a társulat. A Fazakas Misi által rendezett Carnival, amely mindeddig 35 alkalommal volt látható, tavaly már részt vett egy nagy sikerű kambodzsai turnén. Gruia Jacotă, Románia bangkoki nagykövetének meghívására július 30-án ezzel az előadással ünnepli a bangkoki román nagykövetség 40 éves fennállásának évfordulóját, egyben ez az esemény lesz az Osonó két hónapos ázsiai turnéjának záróelőadása is.

Az előadások bemutatásán túl számos közönségtalálkozóra is sor kerül, illetve Fazakas Misi és Mucha Oszkár műhelyfoglalkozásokat tart kambodzsai fiatalok számára. Az Osonó és a Moradokmai Színházi Központ tavaly már bemutatta a Carnivalt Kambodzsában, akkor megtapasztalták, hogy az ott élőknek a színház egyfajta kivezető utat jelent a diktatórikus rendszerből. Azért is kihívás a kambodzsai fellépéssorozat, mert a diktatúra megtilt minden olyan kezdeményezést, amely a szabadságról és a szociális problémákról szól. Amint arról korábban beszámoltunk, az Osonó három állandó tagja utazott el kilenchetes ázsiai turnéra, Thaiföldön, Kambodzsában és Vietnámban lépnek fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 09., hétfő

Szabadságvágy és kiútkeresés: Cseh Tamás-album „kel életre” a legújabb temesvári előadásban

Egy gitár, egy énekes, egy rendkívüli díszlet – Cseh Tamás világa új életre kel Jancsó Előd most készülő egyéni előadásában, melyet Balázs Attila rendez.

Szabadságvágy és kiútkeresés: Cseh Tamás-album „kel életre” a legújabb temesvári előadásban
2024. december 09., hétfő

Karácsonyi Bach-oratórium csendül fel Kolozsváron

Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumát hallgathatják meg az érdeklődők Kolozsváron a piarista templomban.

Karácsonyi Bach-oratórium csendül fel Kolozsváron
2024. december 08., vasárnap

Szilágyi István befejezetlen regényét mutatják be a kincses városban

Szilágyi István (1938–2024) Kossuth-díjas kolozsvári író Az emlékezés göröngyein című könyvét ismertetik a 10. Adventi Könyvvásáron a kincses városban.

Szilágyi István befejezetlen regényét mutatják be a kincses városban
2024. december 05., csütörtök

Miért csak nők járnak zumbázni? – Erdélyi turnéra indul a Karinthy-gyűrűs humorista

A 2024-ben debütált, a Fejben dől el című önálló estjével indul erdélyi turnéra december 10-től Kőhalmi Zoltán.

Miért csak nők járnak zumbázni? – Erdélyi turnéra indul a Karinthy-gyűrűs humorista
2024. december 05., csütörtök

Külön válogatókat szerveznek a határon túli magyar tehetségek számára a Virtuózok új évadában

Tizedik, jubileumi évadához érkezett 2024/2025-ben a Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny.

Külön válogatókat szerveznek a határon túli magyar tehetségek számára a Virtuózok új évadában
2024. december 04., szerda

Agatha Christie-típusú magyar vígjátékot hoz a Mikulás az erdélyi mozikba

Agatha Christie-típusú krimi érkezik a hét végén az erdélyi mozikba. A Ma este gyilkolunk főbb szerepeit a magyar színészszakma „nagy öregjei”, igazi legendák alakítják – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Agatha Christie-típusú magyar vígjátékot hoz a Mikulás az erdélyi mozikba
2024. december 03., kedd

„Karácsonyi ajándék” a Filmiótól: több száz magyar film ingyenesen elérhető Vízkeresztig

Adventtől Vízkeresztig, azaz december 2. és január 6. között ingyen látható a Filmio kínálatában szereplő összes klasszikus magyar film, több mint 450 alkotás a Meseautótól a Fehérlófián át a Moszkva térig.

„Karácsonyi ajándék” a Filmiótól: több száz magyar film ingyenesen elérhető Vízkeresztig
2024. december 03., kedd

Egyedülálló portréfilmet vetítenek az idén százéves grófnőről a kincses városban

A gróf Bánffy Katalinról szóló, Erdélytől Marokkóig című portréfilmet vetítik a kincses városbeli Művész moziban – közölte Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Egyedülálló portréfilmet vetítenek az idén százéves grófnőről a kincses városban
2024. december 03., kedd

Kiderült, kik kapják a Látó folyóirat idei nívódíjait

A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége kedden jelentette be, kik kapják az általuk odaítélt nívódíjakat idén.

Kiderült, kik kapják a Látó folyóirat idei nívódíjait
2024. december 02., hétfő

Páskándi-drámából készült előadás ősbemutatójára készül a kolozsvári színház

Páskándi Géza Pornokrácia című, 1990-írt drámájából készülő ősbemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Páskándi-drámából készült előadás ősbemutatójára készül a kolozsvári színház