Peller Mariann, a Virtuózok alapító-producere, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Idén a határon túli magyarlakta területekről is keresik a Virtuózok új évadának tehetségeit – hangzott el a közmédiában zajló produkcióról tartott hétfői sajtótájékoztatón.
2022. március 28., 17:532022. március 28., 17:53
A klasszikus zenei tehetségkutató szakemberei a Felvidékre, Erdélybe, Csángóföldre és Vajdaságba is ellátogatnak, hogy meghallgassák a klasszikus zenét játszó fiatalokat.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett arra: a Virtuózok folyamatosan megújuló repertoárja révén felfedezhetjük ifjú tehetségeinket, akik eljuthatnak a világ zeneművészetének a szentélyeibe, és képviselhetik ezt a kicsi, de szellemileg, kultúrájában, hagyományaiban annál nagyszerűbb nemzetet.
– tette hozzá Kásler Miklós.
Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere emlékeztetett, hogy a határon túli magyarok minden évben jelentkezhettek a műsorba, azonban az idén másképp szeretnék megszólítani őket.
Hozzátette, már felkeresték azokat a zenetanárokat, akiknek segítenek abban, hogy minden tehetséges külhoni fiatal magyart megtalálhassanak. A jelentkező tehetségeket felkészítő órákkal és tanárokkal fogják segíteni.
Mint elhangzott: 2022-ben is a téli műsorstruktúrában, novemberben mutatják majd be mind az öt résztvevő ország tévécsatornái a Visegrádi Virtuózok+Szlovénia műsort, így idén is akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait.
Peller Mariann emlékeztetett: az állandó zsűritag, Plácido Domingo mellett, a nemzetközi zsűri tagja többek között Pablo Sainz-Villegas világhírű spanyol gitárművész, Stjepan Hauser horvát csellista, Harvey Goldsmith koncertszervező, valamint Matteo Bocelli énekes is.
A másik új magyar zsűritag a tavalyi nemzetközi adások mentora, Káel Norbert zongoraművész, a crossover zenei stílus egyik legismertebb képviselője. Továbbra is zsűritagok között szerepel Bogányi Gergely zongoraművész, Miklósa Erika operaénekesnő, Balázs János zongoraművész, valamint Batta András zenetörténész.
Pénteken este, 20.45-től a Dunán lesz látható az elmúlt két év nemzetközi adásainak összeállításából álló, Válogatás a Virtuózok V4+ évadaiból című műsor. A műsorban a 2020-as és 2021-es évad legérdekesebb pillanatait idézik fel Bősze Ádám és Miklósa Erika kommentárjaival. A műsor végén már a 2022-es magyar válogató eseményeiből is ízelítőt kaphatnak a nézők.
A tehetséggondozás, a kiemelkedő tehetségek számára koncertlehetőségek biztosítása továbbra is az egyik legfontosabb missziója a Virtuózok programnak: április 25-énkerül sor a Virtuózok Nemzetközi Művészeti Bizottságának ülésére a Magyar Zene Házában, Plácido Domingo elnökletével. A Bizottságban részt vesz még Keller András hegedűművész, karmester, Bogányi Gergely zongoraművész, Clara Dent oboaművész, Petar Culic gitárművész, Hollerung Gábor karmester, valamint Eckhardt Gábor és Kohán István zenetanárok.
– mondta Peller Mariann.
A határon túli magyarok számára meghirdetett Virtuózok-válogatókra május 15-ig lehet jelentkezni a verseny honlapján.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!