Idén ismét megrendezik a bukovinai folklórfesztivált

Képünk illusztráció •  Fotó: Gábos Albin

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

Két év szünet után ismét megrendezik Bonyhádon a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyen augusztus 5-től 7-ig az anyaországból és a határokon túlról érkező székely hagyományőrző együttesek mellett lengyel és román csoportok lépnek fel.

MTI

2022. július 23., 17:592022. július 23., 17:59

A folklóresemény 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A mostani, 33. találkozóra 34 együttes érkezik – mondta Illés Tibor, a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek. Hozzátette: Ukrajnából ezúttal nem jönnek vendégek.

„Mindenki számára öröm, hogy a külhoniak szép számmal vesznek részt az eseményen, három szerbiai településről – Hertelendyfalváról, Székelykevéről és Pancsováról – érkeznek székelyek, Erdélyből Madéfalva, Déva, Csernakeresztúr, Marosludas csoportjai jönnek el a fesztiválra”

– tette hozzá.

Mellettük 23 magyarországi együttes, valamint a romániai Sadovából a Flori de Bucovina, Câmpulung Moldovenesc-ből a Piatra Șoimului nevű csoport, a lengyel Boleslawiecből a Jutrzenka táncegyüttes, Zbylutówból a Dunawiec énekkar vesz részt a találkozón.

Az augusztus 5-i megnyitón a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban mások mellett a székelykevei citerások, a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület táncosai, a madéfalvi fúvószenekar játszik, és színpadra lépnek a II. Nyisztor Bertalanné Bukovinai Székely Népdaléneklési Verseny díjazottai.

Augusztus 6-án utcai felvonulást, majd a Kaszinókertben folklórműsort és táncos mulatságot rendeznek a fesztiválra érkező csoportok részvételével. A program harmadik napján Bonyhád környéki településeken lépnek fel a hagyományőrző együttesek.

Az eseményt, amelyen a soknemzetiségű Bukovinából a 20. században elszármazott népcsoportok hagyományőrzői találkoznak, 1990 óta rendezik meg minden alkalommal több helyszínen. Idén Bonyhád mellett egy lengyel és egy román település ad majd otthont folklórprogramoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében
2025. június 04., szerda

Mozifilm készül Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből, elkezdődött a forgatás

Megkezdődtek az Úri muri, megazisten! című új magyar mozifilm forgatási munkálatai a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának kültéri díszletében.

Mozifilm készül Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből, elkezdődött a forgatás