Gáspárik Attila megpályázta a marosvásárhelyi színház igazgatói tisztségét

Jobban kiszolgálták a mostani évadban a vásárhelyi közönség igényeit, mint korábban – állítja Kárp György, a színház gazdasági igazgatója.

Szucher Ervin

2011. június 17., 08:412011. június 17., 08:41

Egy jegy árán három előadást is megtekinthet a marosvásárhelyi közönség – ez a színház ajándéka a hétvégi évadzárás alkalmából. Pénteken este 7-étől Csehov Platonovjával, szombaton Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című vígjátékával, szombaton délelőtt 11 órától Pinokkió mesemusicaljével várja a Tompa Miklós Társulat a nagyérdeműt. Nem ez az első alkalom, amikor az intézmény vezetősége különböző „bónuszokkal” próbálja visszacsalogatni a lényegesen megcsappant publikumot. Kárp György gazdasági igazgató szerint a 2010/11-es évadban azonban nemcsak az akciós áraknak, hanem a megváltozott műsorpolitikának köszönhetően is több néző látogatta a vásárhelyi színházat, mint egy évvel korábban. „Végre kissé változott a művészeti vezetés optikája. Ebben az évadban már nem csupán egy rendkívül szűk vagy talán nem is létező réteget próbáltunk kiszolgálni, hanem az egész várost. Nagyjából azt nyújtottuk, amit egy repertoárszínháznak nyújtania kell. Művészileg is jobban teljesítettünk, és a közönség tetszését is elnyertük” – értékelte lapunknak az elmúlt kilenc hónapot a színész-direktor.

Amint lapunk beszámolt róla, a tavaly ilyenkor rendkívül szomorúnak bizonyult a mérleg. A valahogy még mutató statisztikai adatokon túl, több esetben előfordult, hogy a nézők – akár egy sarki boltban – elkérték az intézmény amúgy nem létező panaszkönyvét, vagy összetépték a bérletüket, és szétszórták a széksorok között. „Ennél sokkal jobb a helyzet, de még mindig nem az, amit én szeretnék. Persze azzal tisztában vagyok, hogy már sosem lesz olyan jó a helyzet, mint a 70-es és 80-as években, amikor a lépcsők is tele voltak” – tette hozzá Kárp.

Az igazgató szerint az évad erősségének a Kövesdy István társulatvezető által színpadra állított Bolha a fülben című komédia számított, mely mind a közönség, mind a kritika tetszését elnyerte. Ezzel szemben kissé csalódást okozott a Kincses Elemér rendezte Svejk, mely ugyan több mint tíz előadást ért meg, ám végül kiaknázatlan lehetőségnek bizonyult. A darabot egyébként, különböző egyeztetési gondok miatt, a társulat vezetősége levette műsorról. Kárp György ígéretesnek nevezte az évad végén bemutatott további két darabot, a Két lengyelül beszélő szegény román című stúdió-előadást, valamint A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-művet.

A negatívumok közé az igazgató a tájolás és a turnék elmaradását sorolta. Bár a színház vezetősége minden évad elején azt hangoztatja, hogy mennyire fontos a vidéki, illetve más városbeli közönség, az utóbbi évben a Tompa Miklós Társulat még a megye városaiba sem jutott el.

Tovább tetőzték a gondokat és rontották az intézményen belüli hangulatot a vezérigazgatói tisztség körüli bonyodalmak. Mint ismeretes, évadkezdéskor még Vlad Rădescu ideiglenesen kinevezett vezérigazgató állt a színház élén, akit Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010 októberében Csapó Györggyel cserélt le. A tavasz folyamán, bírósági ítélettel, a menesztett direktor visszaszerezte a székét, Csapó pedig összecsomagolt, és otthagyta a színházat, kijelentve, hogy nem jelentkezik a versenyvizsgára. A színház igazgatói tisztségét egyébként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila pályázta meg. Gáspárik a Transindexnek nyilatkozva elmondta: sok vívódás után jutott erre a döntésre, mivel szerinte „nem pályázik a funkcióra olyan személy, aki egy hosszabb távú stabilizációs tervet képes lenne megvalósítani”, ő maga pedig „sokkal több lehetőséget lát a marosvásárhelyi színházban”. Mint kifejtette, nem tartja szerencsésnek a funkcióhalmozást, így amennyiben a színház igazgatója lesz, lemond a rektori tisztségéről.
 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében