A szatmári Harag György Társulat kerek évfordulót ünneplő tagjait is felköszöntötték az évad lezárása alkalmából
Fotó: Czinzel László/ Harag György Társulat
Nehéz körülmények között születtek az új produkciók, s bár bemutatóból nem volt kevés a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál, a lejátszott előadások száma a koronavírus-járvány miatt elmaradt a társulat átlagos előadásszámától – értékelte ki most zárult évadát a teátrum.
2021. július 07., 10:242021. július 07., 10:24
Hatvanhetedik évadát zárta a szatmári társulat, amelynek igazgatója, Bessenyei Gedő István értékelte az elmúlt évet, és vetítette előre a következő évad kihívásait. Az évad fesztivállal és díjakkal indult,
(Rappert Vencz Gábor a legjobb férfi főszereplő díját kapta, a társulat pedig a Emberi Erőforrások Minisztériumának a társulati munkáért járó elismerésével térhetett haza), majd Tóth Pál Miklós örökös tag vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
A társulat többszöri felterjesztése nyomán az évad folyamán Kossuth-díjjal tüntették ki az egykori színészt és társulatigazgatót, Csiky Andrást, a Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját, majd Nagy Csongor Zsolt kapta meg a legfontosabb, színészeknek ítélhető erdélyi kulturális elismerést, a Kovács György-díjat.
– mondta a társulatigazgató. Kiemelte, ha a járványhelyzet jól alakul, a következő évadban visszatérhetnek a megfeszített tempót diktáló idők.
A következő évad kapcsán Bessenyei Gedő István elmondta: fesztiválmeghívásokkal és gálával indul az évad. Az elmaradt évadzáró gálát pótolja az augusztusi évadnyitó gála, majd fellépések következnek a nyíregyházai Vidor Fesztiválon, a székelyudvarhelyi dráMa fesztiválon, és a budapesti MITEM-en – előbbin az Illatszertárral, utóbbi kettőn pedig a Raszputyin című produkcióval.
Az évad folytatásában a zenés előadások dominálnak: a műsortervben két musical és egy zenés vígjáték bemutatója is szerepel. A társulat egyébként az Északi Színház román nyelvű társulatával közösen vitte színre A 0. kilométerkőnél című előadást, és szintén a Mihai Raicu Társulat művészeti igazgatójának rendezői munkájával jött létre A gát című produkció.
A szilveszterre tervezett, ám épp a világjárvány miatt a magyar kultúra napjára halasztott zenés vígjáték, az Illatszertár így is közönségkedvenc lett és igencsak kedvező fogadtatásra talált a Csongor és Tünde című előadás is. A Nagyváradi Szigligeti Színházzal közösen mutatták be a Gyerekjáték című stúdióelőadást, melynek szatmári premierje a következő évadban lesz. A Brighella Bábtagozat két előadást vitt színre: a Cérnácska Szabócska és Az égig érő fa címűeket. Emellett volt felolvasószínházi bemutató a Havi Dráma SzatmárON programsorozat keretében, újra volt Költészetünk Ünnepe online műsorfolyam, a színészek pedig részt vettek március 15. méltó ünneplésében is.
Bessenyei Gedő István 10 éve erősíti a társulatot, Gabriela Tanase 20 éve a társulat tagja, Gál Ágnes, László Zita és Nagy Orbán pedig 25 éve csatlakozott a Harag György Társulathoz. Negyven éve dolgozott először a társulattal Manfrédi Annamária, Kovács Éva, a társulat örökös tagja pedig 50 éve szerződött a szatmárnémeti színházhoz.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
szóljon hozzá!