Erdély-szerte ünneplik a magyar kultúra napját

Számos rendezvénnyel ünneplik a hétvégén Erdély-szerte a magyar kultúra napját. Január 22-e, a Himnusz születésnapja 1989 óta a magyar kultúra ünnepe. Kölcsey Ferenc, a reformkor nagy költője 1823-ban ezen a napon írta meg Szatmárcsekén nemzeti imánkat. Összeállításunkban a nagyobb erdélyi városok kultúra napi készülődéseit foglaltuk össze.

Krónika

Krónika

2007. január 17., 00:002007. január 17., 00:00

Nemzetközi fotószalon

A Magyar Kultúra Napja alkalmából európai premiernek számító Román–Magyar Nemzetközi Fotószalont nyitnak Nagyváradon és Debrecenben – egy reprezentatív katalógust is bemutatnak – ezek fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Bãsescu román államelnök. A fotószalon megnyitásához 200 munkát válogattak ki a világ minden részén élő magyar és román fotósok beérkezet alkotásaiból, ezeket megosztották Debrecen és Nagyvárad között. A nagyváradi római katolikus püspöki palota kiállítótermében pénteken 12 órától nyílik meg a tárlat. Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a hagyományokhoz hűen idén is együtt ünnepel. A többnapos rendezvénysorozat megnyitója pénteken 17 órától lesz a Nagyváradi Állami Filharmóniábann, ahol bemutatják a Magyar Kultúra Ünnepe emlékkönyv 2001–2006 című kiadványt, majd Balázs Géza budapesti nyelvész tart előadást, vasárnap délután pedig átadják a Kanonok sori, felújított, több mint 50 000 kötetes állománnyal rendelkező Bunyitai Vince-könyvtárat.
A gálakoncert vasárnap 17 órától kezdődik az Állami Színházban, ünnepi beszédet mond a rendezvénysorozat két fővédnöke, Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Ezt követően átadják a Magyar Kultúráért Díjakat. A gálán Vigh Ibolya és Sándor Árpád, a Kolozsvári Magyar Opera énekese, Daróczi Tamás, a Budapesti Állami Operaház énekese, valamint Kulcsár Tamás vezényletével az Aradi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara lép fel. Január 18–27. között Bihar megyei művészek fényképkiállításokkal, könyvbemutatókkal, előadásokkal mutatkoznak be Berettyóújfaluban. A református püspöki palota hétfőn 18 órától Jakobovits Miklós gyűjteményes kiállításának ad otthont.   

Tragédiától tréfás jelenetekig

Az Ady Endre Társaság, a Szentgyörgyi Albert Társaság, valamint a helyi történelmi magyar egyházak idén is egyhetes rendezvénnyel ünnepelnek Szatmárnémetiben. Pénteken 15 órától mesemondó versenyre várják az érdeklődőket, a Bãlcescu–Petőfi Általános Iskolában, szombaton 11 órától a Református Gimnáziumban helyesírási vetélkedő lesz. Este 7-től pedig elkezdődik a Hajnal akar lenni népdalverseny megyei döntője. Vasárnap 18 órától a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében, majd 20 órától az Art Cafféban Kodály Zoltán-emlékestet tartanak. Régi Magyarország jókedve címmel hétfőn 18 órától a Szent Miklós Görög Katolikus Parókián tartanak előadást, kedden 18 órától a Szentlélek Plébánián Madách Imre Az ember tragédiáját mutatják be felvételről. Ezt követően a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csoportja bemutatja Az emberke tragédiája című paródiát, 19 órától pedig a nagykárolyi régizeneegyüttes lép fel.  

Népdalelőadás és gitárest

Kolozsváron Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében ünneplik idén a magyar kultúra napját. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség szervezésében a Báthory István Gimnázium dísztermében pénteken 18 órától fellép a gimnázium énekkara és népdalénekesei, a Református Kollégium énekkara és népdalénekesei, a Brassai Sámuel Gimnázium népdalénekesei, a Sigismund Toduþã zeneiskola hangszerszólistái, valamint az Apáczai-gimnázium énekkara és népdalénekesei. A rendezvényen közreműködik Jancsó Miklós színművész.
Kolozsvárhoz hasonlóan Marosvásárhelyen is az EMKE megyei fiókja szervezi az idei kultúraünnepet. Vasárnap 17 órától a Kultúrpalotában Györffy András színművész és fia, Zsolt, valamint Szabó Előd, szászrégeni gitáros-énekes lép színpadra.

Irodalmi ínyencségek és családi nap

Sepsiszentgyörgyön hangversenyekkel és irodalmi rendezvényekkel ünneplik idén a magyar kultúra napját. A Bod Péter könyvtárban hétfőn 16 órától Vetési László, a református egyház szórványért felelős szakembere tart vetített képes előadást Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak címmel a műemlék épületekről és építőikről. Ugyanitt 18 órától a Petőfi Irodalmi Múzeum által előkészített Márai Sándor életéről és életművének kevésbé ismert részeiről nyílik kiállítás. „Az író levelezése, naplórészletei, nyomtatásban meg nem jelent karcolatai ínyencségeknek számítanak az irodalomtörténet iránt érdeklődőknek” – mondta el Kiss Jenő az intézmény igazgatója.
A rendezvénysorozat befejező részét a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja szervezi. Hétfőn 19 órától Réti Balázs, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára ad zongorakoncertet.
A Székely Nemzeti Múzeum jövő vasárnap Szerelmi ajándékozás a magyar népi kultúrában címmel családi napot tart, amelyen 14 és 18 óra között a fafaragás és bútorfestés rejtelmeibe tekinthetnek be az érdeklődők, de zsebkendőhímzést és mézeskalács-díszítést is lehet tanulni. A múzeum Bartók Teremben 15 órától Udvarlási szokások Erdővidéken címmel Zakariás Erzsébet néprajzkutató tart előadást, 18 órától pedig Érsek Csaba pikáns meséket olvas fel felnőtteknek, miközben az ’56-os Teremben a Huszárik filmklub vetít mesét a gyermekeknek.

Forrásközpont, tárlatok, táncház

Székelyudvarhelyen a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) székházavatója nyitja a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségsorozatot csütörtökön 14 órától. A városi könyvtárban Pál Melinda filmjének bemutatójára várják a közönséget 18 órától, 19 órától pedig az Udvarhely Néptáncműhely szervez táncházat a művelődési házban. Pénteken a HMHF székházban 10 órától Népi mesterségek Udvarhelyszéken címmel tartanak szakmai tanácskozást, 17 órától ugyanott az Areopolisz című időszakos kiadvány V. és VI. kötetének bemutatójára várják az érdeklődőket. A művelődési házban 19 órától a Tomcsa Sándor Színház A vörös bestia című előadását tekinthetik meg. Udvarhelyszéki cimborák címmel a Cimbora Tanulók Háza tanítványainak munkáiból nyílik kiállítás szombaton 12 órától a Városi Könyvtárban, 19 órától a művelődési ház ad otthont a gálaestnek, amelyen átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat és fellép a Székelyföld Szimfonikus Zenekar. Orbán Balázs szemével Lövéte községben címmel kiállítás nyílik vasárnap 12 órától a művelődési házban, 18 órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar lép fel a Városházán. A rendezvény zárásaként hétfőn 17 órától a Haáz Rezső Múzeum a Magyarok az Olimpiai Játékokon című kiállításnak ad otthont.
 Csíkszeredában a magyar kultúra napjához kapcsolódó ünnepség pénteken 18 órától kezdődik a Kriterion Ház stúdiótermében Ádám Gyula Arcpoétika című fotóalbumának bemutatójával. A Kriterion Ház kiállítótermében 19 órától a csíkkarcfalvi fotótábor anyagából készült kiállítást tekinthetik meg a művészetkedvelők. A rendezvénysorozatot a Székelyföldi Szimfonikus Zenekar hangversenye zárja, a koncert hétfőn 19 órától kezdődik a Csíki Játékszín nagytermében.
Könyvbemutatókkal, koncerttel és fotókiállítással ünneplik Gyergyószentmiklóson a magyar kultúra napját. A rendezvénysorozat nyitómozzanata a művelődési központ színháztermében szervezett gálaműsor lesz, amely vasárnap 19 órától kezdődik. Ezt követően díszokleveleket nyújtanak azoknak a személyeknek, akik a legtöbbet támogatták az elmúlt évben a kulturális tevékenységeket Gyergyószentmiklóson. Hétfőn 17 órától a Pro Art Galériában bemutatják az elmúlt nyáron szervezett gyergyóalfalvi fotótábor legszebb felvételeit, 18 órától pedig a városi könyvtárban Petres Csaba zenetanár Tücsök koma, gyere ki című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket. Kedden 17 órától a Pro Art Galéria újabb könyvbemutatónak ad otthont, ekkor Egyed Ákos történész A Székelyföld rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című művét Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője méltatja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás