Fotó: MTI
A legendás hírû muzsikus már fiatalon elveszítette a látását, a Gyimesekben élte le egész életét. Kisgyerekként kezdett zenélni, kilenc évesen végigmuzsikált egy gyimesi lakodalmat. „Nagyon szerettem a mozsikát. De nagyon, de nagyon. Éjjel-nappal csak mindig arról álmodoztam. Há elég pici vótam, de tették is a mozsikát a kezembe. Mindennap, de minden áldott szent reggel tíz órakor vettük a mozsikát a kezünkbe…” – mesélte egykor a prímás. A romániai szocializmus zárt korszakában õ volt az elsõ csángó zenész, aki Budapesten fellépett. Játékával meghódította a magyarországi közönséget is, Sebõ Ferenc, a magyarországi táncházmozgalom egyik alapítója és Lajkó Félix hegedûmûvész példaképének és tanítómesterének ismerte el. Nyaranta fiatalok keresték fel, hogy hallgassák és eltanulják dallamait. Zerkula János zenéjét és az általa mesélt lenyûgözõ történeteket számos film és hanglemez õrzi. A szívben még megvan címmel Halmos Béla és Szomjas György 1994-ben portréfilmet készített a vak prímásról, aki feltûnik Bereczki Csaba idén bemutatott Életek éneke címû filmjében is. A gyimesi zenész játéka, éneke és személyisége egyaránt feledhetetlen élményt jelentett mindazoknak, akik hallották. „Mikor küldik a behívót, nekem mennem kell. Nem maradok meg magnak. Akinek az élõnapjai elfogytak, annak menni kell, nincs mese. Hogy megmondjam az õszinteséget, egy prímás sem élt ennyit. Legyen hála a drága Jóistennek, hogy megrészesített ingemet ebbe a szép életbe” – mondta a hegedûs a nyolcvanadik születésnapján készült interjúban. Zerkula Jánost május 9-én, pénteken temetik.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.