Dánielisz Endre neve a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelőjeként is bevonul a hajdúváros aranykönyvébe
Kilencvenkilencedik életévében elhunyt Dánielisz Endre nagyszalontai irodalomtörténész, nyugalmazott pedagógus, neves Arany-kutató.
2023. június 02., 11:062023. június 02., 11:06
2023. június 02., 11:352023. június 02., 11:35
Dánielisz Endre június elsején bekövetkezett halálának hírét több forrás is megerősítette a Krónikának. Dánielisz Endre 1925. április 6-án született a hajdúvárosban, itt végezte a középiskolát, tanító volt Köröstárkányban, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen megszerezte a pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát. Középiskolai tanárként oktatott Aradon;
A NyIrK, Korunk, Igaz Szó, Utunk, Tanügyi Újság, Művelődés folyóiratok, illetve napilapok hasábjain, valamint magyarországi kiadványokban (Az Erkel Ferenc Múzeum Értesítője, Irodalomtörténeti Közlemények), románul a Familia című nagyváradi folyóiratban elszórtan megjelent közlései és értekezései hasznosan egészítik ki többek között a korszerű Arany-kutatást.
Dánielisz Endre beszélget Áder János köztársasági elnökkel a felújított nagyszalontai Arany-múzeum felavatásán, 2018 márciusában
Fotó: MTI
Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Toldi s a Toldi estéje (1964, 3. kiadás Kolozsvár, 1976), valamint Tompa Mihály verseinek és leveleinek válogatása (Kolozsvár, 1977) a Tanulók Könyvtárában. Törös Lászlóval és Gergely Pállal sajtó alá rendezte Arany János Összes Művei XIII. kötetét (Hivatali iratok 1. Budapest, 1966) s a Könyvtári Szemlében (1972/2) bemutatta Arany János könyvtárát. A Mesetarisznya sorozat számára készült Kalevipoeg-feldolgozása (1970) németül is megjelent.
Munkáját számos elismeréssel díjazták, 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja elismeréssel tüntették ki Budapesten, 2007-ben Fényes Elek-díjat kapott, 2017-ben Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta számára. Írói, nyelvművelői munkája jelentős, ugyanakkor tevékeny szerepet töltött be Nagyszalonta irodalmi életében: a nem csak egykori tanítványai által is Tanár úrként szólított Dánielisz Endre neve a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelőjeként is bevonul a hajdúváros aranykönyvébe.
„Gondoljunk rá olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel mesélt ő városunkról, Nagyszalonta híres szülötteiről. Munkásságát a városért áldozta” – olvasható Nagyszalonta polgármestere, Török László közösségi oldalán, a Török és csapata elnevezésű Facebook-oldalon. Közölték azt is, hogy a hajdúváros saját halottjának tekinti Dánielisz Endrét.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!