Csíkszeredában folytatja az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadást és a hozzá kapcsolódó iskolaprojektet a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely – közölte csütörtökön a független társulat.
2015. november 13., 16:522015. november 13., 16:52
Az Osonó júniusban mutatta be az előadást, amely román és magyar fiatalok személyes történeteit dolgozza fel.
A csíkszeredai folytatásról azt követően döntött az önfenntartó társulat, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzatának ifjúsági bizottsága nem támogatta a projektet, ezért a következő előadást vasárnap a csíkszeredai Octavian Goga Nemzeti Kollégiumban tartják. Ezt követően háromhetes tájolásra indul a társulat az előadással, amely Erdély mellett Kárpátalján és Magyarországon is látható lesz. A Fazakas Misi társulatvezető által rendezett előadás 9 városban összesen 22 alkalommal lesz látható, egyebek mellett a budapesti Katona József Színházban is.
A nyári bemutatót követően 16 alkalommal láthatta már a közönség a produkciót, amely a rendező szerint igazolta, hogy a kétnyelvű, többféle színházi formát felhasználó produkció egy szükséges párbeszéd beindítására alkalmas, ahol a román és magyar nézők bátorságot kaphatnak, hogy beszéljenek mindarról, amiről eddig hallgattak.
A rendező szerint a magyar osonós és a csíkszeredai román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. „A produkció azt a törekvést erősíti, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében” – vallja a rendező.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!