József Attila által dedikált kötet és Kossuth levele is szép összegért talált gazdára

József Attila Nem én kiáltok című kötetének 1924-ben megjelent első kiadása, benne a költő aláírása •  Fotó: Antikvárium.hu

József Attila Nem én kiáltok című kötetének 1924-ben megjelent első kiadása, benne a költő aláírása

Fotó: Antikvárium.hu

Több mint egymillió forintért kelt el József Attila Nem én kiáltok című, 1924-es verseskötetének dedikált példánya az Antikvárium.hu vasárnap zárult online árverésén.

Krónika

2024. október 14., 20:322024. október 14., 20:32

A magas áron elkelt dedikált tételek között szerepelt mások mellett egy Gárdonyi-regény, egy Radnóti-kötet, illetve egy Harry Potter-kötet, amelyet a szerző, J.K. Rowling is aláírt – közölték a szervezők az MTI-vel. A 23. Dedikált könyvek és kéziratok árverésén október 3-a és 13-a között a szervezők több mint kétszáz dedikált kötettel várták az érdeklődőket.

Az aukciós platformon rekordösszegért, egymillió-harmincezer forintért (közel 13 ezer lejért) kelt el József Attila Nem én kiáltok című kötetének 1924-ben megjelent első kiadása.

Kossuth Lajos 1886-ban írt levelét is elárverezték •  Fotó: Antikvárium.hu Galéria

Kossuth Lajos 1886-ban írt levelét is elárverezték

Fotó: Antikvárium.hu

A szerző által aláírt, sajtóhibák jegyzékével és tartalomjegyzékkel ellátott, a szegedi Koroknay Nyomdában nyomtatott kötetre harmincegy licit érkezett.

Gárdonyi Géza 1903-ban megjelent Az a hatalmas harmadik című regényéért egymillió forintot fizetett a győztes, aki negyvenedik licitálóként tette meg ajánlatát az online aukción. Az 1903-ban megjelent, aranyozott vászonkötéses kötetet a szerző Szűry Dénesnek dedikálta.

730 ezer forintért kelt el Kossuth Lajos 1886-ban írt levele, amelyet Dr. Váli Béla úrnak címzett. A levél végén Kossuth Lajos jól olvasható aláírása látható.

650 ezer forintot fizetett új tulajdonosa Radnóti Miklós Újhold című, Buday György fametszeteivel illusztrált, 1935-ben megjelent kötetéért. A költő és az illusztrátor által is aláírt, számozott verseskönyvből ez volt a 23-as számú - tájékoztattak a szervezők. Több mint félmillió, pontosan 556 ezer forintot ért az aukción Szerb Antal A Pendragon-legenda című regényének 1934-ben megjelent, a szerző által is dedikált első kiadása.

Ugyancsak a félmillió forintnál is értékesebb kötetek közé került az aukció egyik különlegességének számító, J.K. Rowling sajátkezű aláírásával ellátott Harry Potter és a Titkok Kamrája című regény.

A közkedvelt sorozat második kötetének ezt a példányát a szerző egy bizonyos Nurarinak dedikálta. A kiadvány 550 ezer forintot ért a szerző magyarországi rajongójának - tudatták a közleményben.

korábban írtuk

Magyar klasszikusok kézjegyével ellátott könyvekre lehet online licitálni
Magyar klasszikusok kézjegyével ellátott könyvekre lehet online licitálni

Huszadik alkalommal tartja meg 2023. október 12-22. között dedikált könyvek és kéziratok online árverését az Antikvarium.hu könyvkereskedési online-áruház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 27., hétfő

Berecz András hadifogságról, világháborúról szóló mesékkel lép fel Marosvásárhelyen

Berecz Andrást február 1-jén, szombat este 7 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház látja vendégül. Hadifogságról, világháborúról, kollektivizálásról szóló mesékkel lép fel.

Berecz András hadifogságról, világháborúról szóló mesékkel lép fel Marosvásárhelyen
2025. január 27., hétfő

Színház mindenkinek – bábelőadás Temesváron jelnyelvi fordítással siketek és nagyothallók számára

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén útjára indítja a Színház mindenkinek elnevezésű programját: jelnyelvi fordítással játszik egy Arany János-mese alapján készült bábelőadást siketek és nagyothallók számára.

Színház mindenkinek – bábelőadás Temesváron jelnyelvi fordítással siketek és nagyothallók számára
2025. január 26., vasárnap

Mesterséges intelligencia „tanította” magyarul az Oscar-jelölt A brutalista főszereplőit

Mesterséges intelligenciát használtak az Aranyglóbusz-nyertes, Oscar-díjra jelölt A brutalista című film alkotói annak érdekében, hogy a film főszereplői, Adrien Brody és színésztársa, Felicity Jones által elmondott magyar szöveg eredetibbnek tűnjön.

Mesterséges intelligencia „tanította” magyarul az Oscar-jelölt A brutalista főszereplőit
2025. január 25., szombat

Koncertek a miklósvári Kálnoky-kastélyban

A miklósvári Kálnoky-kastély borospincéje ad helyet a 2024 nyarán elindult Candleglow Castle koncertsorozatnak. 2025. február 1-én az évad második zenei eseményére várják az érdeklődőket.

Koncertek a miklósvári Kálnoky-kastélyban
2025. január 24., péntek

III. Richárd mint véres kezű „vándor az úton” – Pazar színházi koncert-show született Szatmáron

Bár nem lehetett egyszerű feladat, kitűnőre vizsgázik a szatmárnémeti Harag György Társulat csapata Albu István rendezővel és Nagy Csongor Zsolt színművésszel az élen.

III. Richárd mint véres kezű „vándor az úton” – Pazar színházi koncert-show született Szatmáron
2025. január 24., péntek

Szerb Antal „költőien szürreális” világáról szóló zenés irodalmi estet tartanak Szatmáron

Szerb Antalról szóló zenés irodalmi estet mutat be Szatmárnémetiben Prieger Zsolt, az Anima Sound System együttes vezetője és Magyar Bori népdalénekes a Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként.

Szerb Antal „költőien szürreális” világáról szóló zenés irodalmi estet tartanak Szatmáron
2025. január 24., péntek

Idén is van magyar az Oscar-jelöltek között

Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.

Idén is van magyar az Oscar-jelöltek között
2025. január 23., csütörtök

Ötszáz éves az első erdélyi nyomtatvány, minikiállítással tisztelegnek előtte a Teleki Tékában

Az első erdélyi nyomtatvány, egy 1525-ben készült nagyszebeni falinaptár története tárul fel a Teleki-Bolyai Könyvtárban rendezett minikiállításon, mely február 7-éig tekinthető meg.

Ötszáz éves az első erdélyi nyomtatvány, minikiállítással tisztelegnek előtte a Teleki Tékában
2025. január 23., csütörtök

Nagyváradi zsidóság: fotókiállítás nyílik a zsinagógában a holokauszt nemzetközi emléknapján

Fotókiállítás nyílik a nagyváradi Aachavas Rheim Zsinagógában a holokauszt nemzetközi emléknapján – közölte a szervező Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage).

Nagyváradi zsidóság: fotókiállítás nyílik a zsinagógában a holokauszt nemzetközi emléknapján
2025. január 23., csütörtök

Férfinak hitték, de nem az: a honfoglalás kori Kárpát-medence első női fegyveres temetkezését azonosították

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói azonosították az első női fegyveres temetkezést a honfoglalás kori Kárpát-medencéből, a sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó leletet a feltáráskor férfinak vélték.

Férfinak hitték, de nem az: a honfoglalás kori Kárpát-medence első női fegyveres temetkezését azonosították