Fotó: Anktivarium. hu
Huszadik alkalommal tartja meg 2023. október 12-22. között dedikált könyvek és kéziratok online árverését az Antikvarium.hu könyvkereskedési online-áruház.
2023. október 11., 15:592023. október 11., 15:59
2023. október 11., 16:042023. október 11., 16:04
Az árverésen indított összes könyv személyesen is megtekinthető október 12-e és 19-a között Budapesten, a Soroksári út 18. szám alatt. A kétszáz aláírt, dedikált ritkaságok között olyan kiadványok szerepelnek, mint
Karinthy Frigyes Így láttátok ti című könyve; Márai Sándor A kassai polgárok vagy Mikszáth Kálmán saját kézjegyével ellátott A jó palócok című műve.
Az Antikvárium. hu kínálatában József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Wass Albert, Pilinszky János, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Molnár Ferenc, Kosztolányi Dezső, Fekete István, Herczeg Ferenc vagy Kertész Imre aláírásával ellátott könyvekre is lehet licitálni.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!