Dobos Imre színész 50 éves pályafutását ünnepelték Váradon

Dobos Imre színész 50 éves pályafutását ünnepelték Váradon

Dobos Imre nagyváradi színművészt köszöntötték a hét végén a Szigligeti Színházban, a művész pályakezdésének ötvenedik évfordulóját egykori és jelenlegi pályatársak ünnepelték. 

Krónika

2016. október 16., 16:132016. október 16., 16:13

2016. október 16., 16:152016. október 16., 16:15

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház részéről laudációt mondott Piroska Klára színművésznő, aki László Károly színművész üzenetét is tolmácsolta, majd felelevenítette mindazon szerepeket, amelyekkel huszonkét éven keresztül örvendeztette meg a sepsiszentgyörgyi közönséget Dobos Imre.

A Szigligeti Társulat nevében Hajdu Géza színész mondott köszöntő beszédet, aki kiemelte, alázatával és munkakedvével Dobos Imre példaképe lehet az új színészgenerációnak is. Az est zárásaképpen Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgató átnyújtotta Dobos Imrének a Szigligeti-gyűrűt. „Az idők során a sokszínűség hitvallásommá is vált: egyik nagy elődöm szerint a legfontosabb önmagunk megismerése, a színészi pályának ez az első lépése, s ha ez sikerült, akkor arra már fel lehet bármilyen szerepet építeni. Egyébként azt hiszem, hogy minden színész azt szeretné, hogy minél változatosabb legyen a palettája, hogy mindig más karakterrel azonosuljon, hiszen csak így lehet teljes az alkotói pálya\" – mondta korábban a Krónikának adott interjúban a rangidős színművész.

Dobos Imre 1941. március 22-én született Marosvásárhelyen, itt végezte a középiskolát és a Színművészeti Főiskolát. 1966-tól 1988-ig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, 1988-tól a nagyváradi színtársulat tagja. A magyar és a világirodalom nagy drámai szerepeinek egész sorát játszotta, a Kisvárdai Fesztiválon kétszer – 1992-ben és 2001-ben – kapott díjat, az 1999-es Rövid Dráma Fesztiválján megkapta a legjobb férfialakítás díját. 2005-ben Nívó-díjat és Kovács György-díjat kapott, 2006-ban pedig Kiválósági Díjjal tüntette ki a nagyváradi önkormányzat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Európai filmklasszikusokat vetítenek a Dunán

Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.

Európai filmklasszikusokat vetítenek a Dunán
2024. május 06., hétfő

Kitüntette Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját a Magyar Tudományos Akadémia

Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.

Kitüntette Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját a Magyar Tudományos Akadémia
2024. május 04., szombat

Méhes Kati szatmári színművész: a színész és rendező jó kapcsolatának kulcsa a „szeretetfolyosó” és a bizalom

„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.

Méhes Kati szatmári színművész: a színész és rendező jó kapcsolatának kulcsa a „szeretetfolyosó” és a bizalom
2024. május 03., péntek

A jazz kedvelőinek kínál egész napos adást a Szakcsi Rádió

A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.

A jazz kedvelőinek kínál egész napos adást a Szakcsi Rádió
2024. május 03., péntek

Hatalmas „puzzle”, amiből semmi nem hiányzik – Vibrál az érzékenységtől Puccini műve a Kolozsvári Magyar Opera előadásában

Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.

Hatalmas „puzzle”, amiből semmi nem hiányzik – Vibrál az érzékenységtől Puccini műve a Kolozsvári Magyar Opera előadásában
2024. május 01., szerda

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon

Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.

Újra meghirdették a Kárpát-medence fiatal énekes tehetségeknek szóló legnagyobb versenyét Nagyváradon
2024. április 29., hétfő

Olvasóvá nevelni a gyereket: több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron

Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.

Olvasóvá nevelni a gyereket: több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron
2024. április 29., hétfő

Őszinteségre, önazonosságra tanít a tánc – Márton Imolának, az M Studio vezetőjének világnapi gondolatai

A tánc a nézőhöz univerzális nyelven szól, befogadásához, megértéséhez és megérzéséhez csupán kíváncsiságra és nyitottságra van szükség, ez a befogadás egyelőre még nem zökkenőmentes az erdélyi nézők számára.

Őszinteségre, önazonosságra tanít a tánc – Márton Imolának, az M Studio vezetőjének világnapi gondolatai
2024. április 26., péntek

A Macskafogó vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi

A Macskafogó című népszerű sci-fi paródia-animáció vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi.

A Macskafogó vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi
2024. április 26., péntek

Kolozsváron láthatja a közönség Szűcs Nelli önálló estjét a legnagyobb primadonnáról

Kolozsváron mutatja be Szűcs Nelli színésznő Fedák Sáriról szóló önálló estjét május 11-én – közölte a szervező Magyarország Főkonzulátusa.

Kolozsváron láthatja a közönség Szűcs Nelli önálló estjét a legnagyobb primadonnáról