Dinóktól a buddhista szobrokig

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Nagyszabású kiállításokkal várják a látogatókat idén a budapesti múzeumok. Több nagyszabású kiállítás várja a közönséget az év folyamán Budapesten: a Magyar Nemzeti Múzeumban Dzsingisz kán, a mongol világhódító örökségét és korát mutatják be, a Magyar Nemzeti Galéria Újraértelmezett hagyomány című tárlata nyitja meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a Magyar Természettudományi Múzeumban pedig Patagónia óriás dinoszauruszait láthatják majd az érdeklődők.

Krónika

Krónika

2007. január 11., 00:002007. január 11., 00:00

A Magyar Nemzeti Múzeum január 19-étől ad otthont a Németek Magyarországon, magyarok Németországban – Európai életutak című kiállításnak, amely huszonkét kiemelt élettörténeten keresztül ad képet arról, hogy milyen az élet két ország, két kultúra és két nyelv metszéspontjában. A Magyar Nemzeti Galéria az Ötvenhét – Ötven hét című művészettörténeti előadás-sorozattal és a restaurátorok munkáját bemutató kiállítással ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját idén.
A Magyar Természettudományi Múzeumban január utolsó napján természetfotókból nyílik kiállítás Az év természetfotósa, 2005 – A világ legjobb természetfotói címmel. A március 10-én nyíló, Patagónia óriás dinói című tárlatra Argentínából érkeznek a 150 millió éves dinoszaurusz-csontvázak. A kiállításon többek között megtekinthető majd a világ legidősebb és a legnagyobb ragadozó őslénye, a szarvas és a “sárkány” dinoszaurusz csontváza is.
A Néprajzi Múzeumban március 20-án nyílik meg a Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen – A Kováts napfényműterem száz éve című tárlat, amely a székelyudvarhelyi Kováts fényképészcsalád egy évszázada épült és ma is működő műtermének hangulatát idézi meg, válogatást kínálva a huszadik század első évtizede óta ott készült képekből.
A Szépművészeti Múzeumban március végén Parabélyeg – A művészbélyeg négy évtizede a fluxustól az internetig címmel nyílik kiállítás, amelyen huszonöt ország kétszázötven művészétől mintegy félezer művészbélyeglap látható majd. A múzeumban egyébként március 20-ig látogatható a Van Gogh Budapesten című kiállítás. Május 17-én … és akkor megjöttek az inkák címmel Peru spanyol hódítás előtti kincseit és kultúráit bemutató kiállításnak ad otthont a Szépművészeti, amely mintegy 200 műtárgyat, kerámiákat, textileket, valamint aranyból és ezüstből készített különleges ötvösmunkákat vonultat fel. Július végétől pedig Franz Xaver Messerschmidt osztrák barokk szobrász kései művei láthatóak Szemtől szemben címmel.
A Magyar Nemzeti Múzeumban május közepén nyílik meg a Dzsingisz kánról szóló, csaknem 100 millió forintba kerülő vándorkiállítás, amely a 12. századig visszanyúlva tárja fel a mongolok történetét. A több mint félezer kiállítási tárgyat magában foglaló, Isztambulból érkező kollekciót csaknem húsz európai és mongol múzeum anyagából állították össze. A kiállítás egyebek mellett festményeket, aranykincseket, buddhista szobrokat, korabeli használati tárgyakat és írásos emlékeket vonultat majd fel.
A Magyar Nemzeti Galériában októbertől Vaszary János gyűjteményes kiállítása látható, amely külföldi és magyarországi gyűjtemények anyagából vonultat fel festményeket. Decemberben Zichy Mihály festőművész életművéből nyílik kiállítás, amelyre Szentpétervárról, az Ermitázsból egy csaknem száz darabból álló kollekció érkezik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás