2011. október 28., 05:042011. október 28., 05:04
Bár a téma furcsának tűnhet – persze von Trier esetében az a furcsa, ha valami nem furcsa –, szó sincs olyan brutális történetről és bizarr képekről, mint előző, nagy vihart kavart filmjében, az Antikrisztusban. A Melankóliában nem metszenek le a néző szeme előtt egyetlen testrészt sem, és bizarr rémlátomások képorgiájával sem szembesülünk, mindamellett, hogy itt is a főszereplők pszichéjében lezajló folyamatok állnak a középpontban.
A film főszereplője két nővér, akik nem is lehetnének nagyobb ellentétei egymásnak: Justine képtelen beilleszkedni környezetébe, és annak ellenére, hogy sikeres reklámszakember, egyre kevésbé tud és akar megfelelni a külvilág elvárásainak – inkább átadja magát az egyre inkább elhatalmasodó depressziónak. Nővére, Claire ezzel szemben öntudatos, kemény, és kézben tartja a dolgokat. A Melankólia azt mutatja be, hogyan válik ez a viszonyrendszer, illetve ezek a tulajdonságok képlékennyé, és hogyan fordulnak meg a szerepek, amikor a főhősök a végzettel szembesülnek.
A film tulajdonképpen két részből áll, az első Justine, a második Claire nevét viseli címként.
Az első epizód egy abszurd, kudarcos esküvő történetét meséli el: Justine és szíve választottja, Claire dúsgazdag férje jóvoltából luxuskörülmények között kelhet egybe a család patinás kastélyában, azonban már a nyitány is döcögősre sikeredik, a fiatal párt szállító jókora limuzin ugyanis képtelen végighajtani a kastélyhoz vezető girbegörbe ösvényen, így jócskán elkésnek. Ez még nem az emberi tényezőn múlik, de a továbbiak igen: hiába az álomszerű körülmények, Justine egyre kevésbé képes jó arcot vágni az eseményekhez, míg végül az egész esküvő kútba esik.
A második rész amolyan sci-fi-szerű: a Melankólia kisbolygó közeledik a Föld felé, az emberek pedig reménykednek, hogy nem következik be az ütközés. Justine még borzasztóbb lelkiállapotban van, mint az első részben, olyannyira kívül rekedt az emberi világon, hogy immár gondoskodni sem tud önmagáról – amíg be nem bizonyosodik, hogy a világvég elkerülhetetlen. Ekkortól ugyanis valósággal ragyogni kezd, az elmúlás közelsége, az általa megvetett világ pusztulása valósággal felvillanyozza – így rá hárul a feladat, hogy a vég gondolatával megbirkózni képtelen nővérét méltóságteljesen átsegítse a krízishelyzeten.
Lars von Trier állítólag annak nyomán kezdte kidolgozni a történetet, hogy saját depressziós kezelése során a terapeuta elmondta neki, a depressziósok sokkal könnyebben vészelik át a válságos helyzeteket, mivel eleve a legrosszabb kifejletre számítanak. Ennek révén kezdi a soha semmi jót nem váró, a világ és az emberek javíthatatlanságát valló Justine elemében érezni magát a pusztulás közeledtével, és ezért képes úgy átkalauzolni teljesen összeomlott nővérét a túlvilágra, mint Dantét Vergilius. Mindezzel ellentétben Claire férje, aki addig kemény és erős karakterként van jelen – és akit talán nem véletlen gegként a 24-ben világmegmentő Jack Bauereként ismertté vált Kiefer Sutherland alakít –, képtelen elfogadni annak a lehetőségét, hogy minden véget érhet, képtelen szembesülni a valósággal, ezért menekül a halálba.
A Melankólia talán nem témája és története miatt marad sokáig emlékezetes, hanem a gyönyörűen, művészi kifinomultsággal megkomponált képek miatt. Már a nyitányban szembesülünk a lehengerlő vizuális világgal: Wagner Trisztán és Izoldájának csodálatos akkordjaira álomszerű beállításokban, lassítva, tartalomjegyzékszerűen végighömpölyögnek előttünk a legfontosabb jelenetek. De hasonlóan lenyűgözőek – már-már giccsbe hajlóak – a második rész azon képei, amelyek a kékes fényt árasztó Melankólia közeledését ábrázolják az éjszakai égbolton.
A színészgárda alakítása is kiváló: az eddig kevésbé mély szerepekből ismert Kirsten Dunst – talán épp e kontraszt miatt is – valósággal tobzódik Justine szerepében, a Claire-t játszó Charlotte Gainsbourg pedig kitűnő ellenpont. Játékuk von Trier képeivel elegyítve mélyen a hatása alá vonja a nézőt, és talán nem csak a depresszióra hajlamosakban merül föl a záró képsorok láttán, hogy ha olyan csodálatos a világvége, ahogy azt a dán rendező megálmodta, akkor nem is érdemes annyira rettegni tőle.
Melankólia (Melancholia, dán–svéd–francia–német–olasz filmdráma, 136 perc, 2011). Rendezte: Lars von Trier. Producer: Meta Louise Foldager, Louise Vesth. Szereplők: Kirsten Dunst, Charlotte Gainsbourg, Kiefer Sutherland, Alexander Skarsgard, Brady Corbet, John Hurt, Charlotte Rampling, Stellan Skarsgard. Írta: Lars von Trier. Kép: Manuel Alberto Claro. Értékelés az 1-10-es skálán: 10
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.
Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan hadserege című kiállítás Marosvásárhelyre érkezik: május 7-től a Kultúrpalotában lesz látható, ez lesz a városban az idei legimpozánsabb nemzetközi kiállítás.