Csapatban a közös siker öröme is szebb: Hunyadi István nagyváradi színész-rendező a közös munkáról, a kettétört évadról

– Jelenleg úgy tűnik, kilábalunk a nagy bizonytalanságból, hiszen ha nem is régi formában, de beindulnak a színházi előadások. A több hónapig tartó kényszerhelyzet azonban biztosan megviselte a színháziakat is. Milyen volt a karanténállapot kezdete, mennyire érte a társulatot váratlanul a bezártság?

– Mondhatni az utolsó percben sikerült bemutatnunk Kleist darabját, A Schroffenstein családot, de csak két előadást tudtunk lejátszani, a másodikat március 8-án, de akkor már hallottuk, hogy Bukarestben lemondták a következő hét műsorait. Nekünk még 9-én volt egy Székely Csaba Bányavakság felújító-beugró próbánk, 10-re pedig a Tündér Lalát terveztük, de az már elmaradt. Aztán hivatalosan be is zárták a színházakat is. Március 10-től elkezdtünk online dolgozni, majd április közepétől május közepéig kényszerszabadságon voltunk, de a magyar költészet napján sikerült kellemes meglepetést szereznünk bérleteseinknek: telefonon keresztül egy-egy verssel kedveskedtünk mindenkinek.

– Az online munkával kapcsolatban: sikerült-e gyorsan átállni a közönséggel közösen átélt élményről a virtuális találkozásra?

– Szerteágazó munka volt első perctől, mivel csoportosan is, párban is dolgoztunk, sok videót egyénileg vettünk fel, amióta viszont felcsatlakoztunk arra az online platformra, ahol nagyobb csoportok is részt tudnak venni, olyan felvételt is lehet készíteni, melyen több arc van jelen egyszerre, illetve olyat, melyen keretben kiemelten jelentkezik, aki éppen beszél, akkor már könnyebben ment. De önmagában ez nem volt elég, egész vagy félalakos vágófelvételeket is kellett készíteni, amit aztán összevágtak, továbbá ez az online platform internetfüggő lévén, a végeredmény azon is múlt, hogy kinek milyen technika áll a rendelkezésére. De végül kemény munkával ugyan, nézhető felvételek készültek.

– Mivel kezdték az online műsorokat?

– Nagy Endre érdekfeszítő, rengeteg információt szolgáltató Egy város regénye című művével, melyben feleleveníti a 20. század elejének váradi kulturális, elsősorban újságírói életét, amikor Ady Endre és Krúdy Gyula is szerkesztőségi kollégája volt a szerzőnek, és amikor már körvonalazódott a magyar irodalom megújhodásának az igénye is, elsősorban Ady tevékenysége révén. Novák Eszter rendezőnek, a színház művészeti igazgatójának volt az ötlete, ugyanúgy, mint a Nagy Endre művét követő Örkény-összeállítás is. Utóbbi az író körülbelül tizenkét egyperceséből összeálló műsor, amit azzal kezdtünk, hogy mindenki kiválasztotta a feladatul kapott három-négy írást.

A társulatból csak néhányan vettünk részt ebben a műsorban, a másik része a Gyerekjáték című darabbal foglalkozott, illetve a legújabb – ugyancsak online – bemutatóra, az Ypszilonra készültek.

A szövegeket gyorsan megtanultuk, összepróbáltuk, több felvétel is készült, ami nem online ment, nem itt és most, hanem a hibázás lehetőségét is beleszámolva, majd pedig összevágták. Nagyon érdekes, stimuláló feladat volt, de nagyon időigényes is egyben. Közben pedig kiderült: minden megbeszélés nélkül, a temesváriak is ugyanazt a témát választották, de természetesen semmi rossz érzésünk nem támadt ennek hallatán.

– A lazítás már elkezdődött ugyan, de a régi kerékvágásba való vissza zökkenés távolinak tűnik. Milyen terveik vannak a közeljövőre?

– Június 21-én volt az Ypszilon bemutatója élőben, de online. Tervezzük a Bányavirág 50. előadását, ami számomra azért is külön öröm, mivel az első igazi rendezésem a profi társulattal, hisz addig csak felolvasóesteket, különböző iskolai projekteket rendeztem. Augusztusban lesz négy éve hogy bemutattuk. Nem dicsekedni akarok, de ahogy az 50. előadásszám is mutatja, sokat játszottuk, sok helyen és mindenütt sikerrel.

– Mióta tudja, hogy nemcsak játszani, de rendezni is szeretne?

– Nem volt az tudatosan felépítve, hogy rendezni akarok, mondhatnám, hogy a lehetőség magától adódott: az Oberon Csőszínházban és a Színház az iskolában, iskola a színházban projekt során meg kellett rendezni a betervezett darabot.

A diákokkal az első közös munkánk a Csongor és Tünde volt, nagy-nagy csapatmunka. Én egyébként is a csapatmunka híve vagyok, azért is vágtam bele a Bányavirág, majd a Bányavakság megrendezésébe, és nem utolsósorban azért is, mert Novák Eszter sokat segített a beindításkor.

– Az, hogy csapatjátékosnak tartja magát, azt is jelenti, meghallgatja, elfogadja a darabban játszó színészek ötleteit, vagy az abszolút rendezői színház híve?

– Természetesen az előbbi, vagyis meghallgatom, elfogadom az ötleteket, mivel úgy gondolom, mindenki külön alkotó, és akkor lesz igazi örömjáték, ha mindenki megtalálja a maga feladatát, s a próbafolyamat során is épp az állandó alkotás miatt alakul ki a munka hangulata.
Örülök, hogy nagyon jó hangulatban, nagyon jól tudunk együtt dolgozni a kollégákkal, és merem állítani, hogy a csapatjáték az erősségünk.

– Miért választotta első rendezéséül Székely Csaba darabját, a Bányavirágot?

– Nagyon szeretem a témaválasztását, azt, ahogyan ír, ráadásul gyerekkoromban, a nagyszüleimnél töltött vakációk során találkoztam a szegénység, az alkoholizmus problémáival, amik állandóan jelen vannak a Székely Csaba-darabban. Ezt Féleszű Sánta Feri – Kocsis Gyula kollégám telitalálatnak mondható játékával életre kelti.

– És milyen új nagyszínpadi előadásterveik vannak?

– Két új előadás is lesz: az egyik a Botos Bálint rendező saját műve, egy improvizációs játék, a másik pedig a Hamlet, a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban, amit augusztusban Gyulán mutatunk be, majd itthon október 15-én, a színházépület 120. születésnapján.

– Ezek szerint beteljesül minden fiatal színész szerepálma, hogy eljátssza Hamletet?

– Horatio leszek, Hamlet barátja, nem mintha nem érdekelne a címszerep, de úgy érzem, még nem állnék készen a Hamletre. Talán tíz év múlva. Reméljük, jól sikerül ez az előadás, a közönség is örömmel fogadja majd.