A szövegeket gyorsan megtanultuk, összepróbáltuk, több felvétel is készült, ami nem online ment, nem itt és most, hanem a hibázás lehetőségét is beleszámolva, majd pedig összevágták. Nagyon érdekes, stimuláló feladat volt, de nagyon időigényes is egyben. Közben pedig kiderült: minden megbeszélés nélkül, a temesváriak is ugyanazt a témát választották, de természetesen semmi rossz érzésünk nem támadt ennek hallatán.

– A lazítás már elkezdődött ugyan, de a régi kerékvágásba való vissza zökkenés távolinak tűnik. Milyen terveik vannak a közeljövőre?

– Június 21-én volt az Ypszilon bemutatója élőben, de online. Tervezzük a Bányavirág 50. előadását, ami számomra azért is külön öröm, mivel az első igazi rendezésem a profi társulattal, hisz addig csak felolvasóesteket, különböző iskolai projekteket rendeztem. Augusztusban lesz négy éve hogy bemutattuk. Nem dicsekedni akarok, de ahogy az 50. előadásszám is mutatja, sokat játszottuk, sok helyen és mindenütt sikerrel.

– Mióta tudja, hogy nemcsak játszani, de rendezni is szeretne?

– Nem volt az tudatosan felépítve, hogy rendezni akarok, mondhatnám, hogy a lehetőség magától adódott: az Oberon Csőszínházban és a Színház az iskolában, iskola a színházban projekt során meg kellett rendezni a betervezett darabot.

A diákokkal az első közös munkánk a Csongor és Tünde volt, nagy-nagy csapatmunka. Én egyébként is a csapatmunka híve vagyok, azért is vágtam bele a Bányavirág, majd a Bányavakság megrendezésébe, és nem utolsósorban azért is, mert Novák Eszter sokat segített a beindításkor.

– Az, hogy csapatjátékosnak tartja magát, azt is jelenti, meghallgatja, elfogadja a darabban játszó színészek ötleteit, vagy az abszolút rendezői színház híve?

– Természetesen az előbbi, vagyis meghallgatom, elfogadom az ötleteket, mivel úgy gondolom, mindenki külön alkotó, és akkor lesz igazi örömjáték, ha mindenki megtalálja a maga feladatát, s a próbafolyamat során is épp az állandó alkotás miatt alakul ki a munka hangulata.
Örülök, hogy nagyon jó hangulatban, nagyon jól tudunk együtt dolgozni a kollégákkal, és merem állítani, hogy a csapatjáték az erősségünk.

– Miért választotta első rendezéséül Székely Csaba darabját, a Bányavirágot?

– Nagyon szeretem a témaválasztását, azt, ahogyan ír, ráadásul gyerekkoromban, a nagyszüleimnél töltött vakációk során találkoztam a szegénység, az alkoholizmus problémáival, amik állandóan jelen vannak a Székely Csaba-darabban. Ezt Féleszű Sánta Feri – Kocsis Gyula kollégám telitalálatnak mondható játékával életre kelti.

– És milyen új nagyszínpadi előadásterveik vannak?

– Két új előadás is lesz: az egyik a Botos Bálint rendező saját műve, egy improvizációs játék, a másik pedig a Hamlet, a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban, amit augusztusban Gyulán mutatunk be, majd itthon október 15-én, a színházépület 120. születésnapján.

– Ezek szerint beteljesül minden fiatal színész szerepálma, hogy eljátssza Hamletet?

– Horatio leszek, Hamlet barátja, nem mintha nem érdekelne a címszerep, de úgy érzem, még nem állnék készen a Hamletre. Talán tíz év múlva. Reméljük, jól sikerül ez az előadás, a közönség is örömmel fogadja majd.