Brit alkotók állítják színpadra Shakespeare Periklészét a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban

A temesvári társulat olvasópróbája. A Periklész című előadás létrehozásában több brit alkotó vesz részt •  Fotó: Beliczay László/Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A temesvári társulat olvasópróbája. A Periklész című előadás létrehozásában több brit alkotó vesz részt

Fotó: Beliczay László/Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház William Shakespeare Periklész című művének bemutatójára készül, az előadást, amelynek premierjét március 8-án tartják, brit alkotók állítják színpadra – közölte a társulat.

Krónika

2024. február 12., 12:502024. február 12., 12:50

Az alkotói közösséget Philip Parr, Shakespeare műveinek nagy ismerője, a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál művészeti igazgatója vezeti.

Philip Parr elsősorban a Parrabbola művészeti igazgatójaként, nagyszabású színházi előadások rendezőjeként szerzett magának hírnevet.

A Parrabbola közösségi színházi projekteket, többek között helyspecifikus közösségi előadásokat, fesztiválokat és utcai rendezvényeket valósít meg az Egyesült Királyság és Európa különböző városaiban,

Parr, az Európai Shakespeare Fesztiválok hálózata alapító tanácsának tagja, többször dolgozott például Csehországban és Lengyelországban.

A temesvári társulat Jane Streetonnal, a Royal Academy of Dramatic Art, a Royal Shakespeare Company és a Juilliard énektechnika professzorával próbál. A Jane Streetonnal történő együttműködés új perspektívába helyezi a készülő előadást, különösen a fiatal színészek számára. Streeton, aki nem csak operaszólista, hanem a How We Sing on Stage: A Guide for Actors című könyv társszerzője, rendszeresen dolgozik színházi és filmszínészekkel.

A Periklész előadás zeneszerzője Cári Tibor, aki jelenleg a legaktívabb romániai színházi zeneszerző. Az előadás koreográfiájáért a fiatal Anca Stoica felel.

A díszletet és a jelmezeket Brian D. Hanlon brit díszlettervező, a Liverpool Institute for Performing Arts oktatója álmodja meg. Hanlon, aki látványos tánc-, ritmus- és zenei felvonulások megvalósításában szerzett hírnevet, nem csak az Egyesült Királyságban tevékenykedik, dolgozott már többek között a Craiovai Nemzetközi Shakespeare Fesztivál utcai előadásaiban is.

A szereposztásban közreműködnek többek között: Aszalos Géza, Bandi András Zsolt, Balló Helga, Borbély B. Emília, Czüvek Loránd, Erdős Bálint, Éder Enikő, Hegyi Kincső, Jancsó Előd, Kiss Attila, Kocsárdi Levente, Lajter Márkó Ernesztó, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Mátyás Zsolt Imre, Molnos András Csaba, Tar Mónika, Vajda Boróka és Vadász Bernadett.

Philip Parr rendező és Dálnoky Réka dramaturg a nyomtatásban 1609-ben megjelent Pericles, Tyrus hercege aktualizált olvasatát javasolja, amely olyan aktuális témákat is boncolgat, mint a migráció és az emberkereskedelem.

A darab – annak ellenére, hogy nem teljes egészében Shakespeare szövege – hatalmas sikert aratott megjelenése korában, és a következő évszázadokban is szokatlan fogadtatásra talált.

Hamarosan megkezdik a bemutatóra szóló jegyek árusítását. Az előadás román és angol nyelvű feliratozással kerül bemutatásra.

korábban írtuk

Önfeláldozó szeretetről szól a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának új előadása, a Badu mama gyermekei
Önfeláldozó szeretetről szól a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának új előadása, a Badu mama gyermekei

Premierre készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata: a Badu mama gyermekei című, 5 éven felülieknek szóló produkciót január 31-én mutatják be – közölte a társulat.

korábban írtuk

Mindig fiatalos, megújulásra kész a 70. születésnapját ünneplő temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Mindig fiatalos, megújulásra kész a 70. születésnapját ünneplő temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli december közepén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amelynek igazgatóját, Balázs Attila színművészt kértük, összegezze a teátrum elmúlt évtizedeit, reflektáljon a jelenre is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében