„Fut az idő...” – Lövétei Lázár László írása Farkas Árpád emlékére

Farkas Árpád Kossuth-díjas költő

Farkas Árpád Kossuth-díjas költő

2021. február 08., 16:282021. február 08., 16:28

Az addig rendben van, hogy „apáink hűlő, drága arcán járunk”, de hogy holnap-holnapután már a Farkas Árpádén is – na, ez most nagyon rosszul esik. Vagyunk egy páran, ’90 után induló költők, akiknek Farkas Árpád tényleg Apánk volt, Bátyánk volt, Testvérünk volt. Nekem meg aztán pláne: udvarhelyszéki volt, mint én, ugyanabban a középiskolában tanult, mint én... és lassan két éve, külső munkatársakként, szinte tőszomszédok voltunk a Székelyföld folyóirat impresszum-oldalán.

S ahogy a homoródalmási Szabó Gyula miatt néha fékezés nélkül suhantam át szülőfalumon, Lövétén, úgy Kolozsvárról jövet, Farkaslaka után bizony elég gyakran tértem le jobbra, a Nyikó mentére, csak és kizárólag a siménfalvi születésű Farkas Árpád miatt. (Sose mondtam ezt neki, de biztos vagyok benne, hogy Farkas Árpád ezt mondás nélkül is tudta. Megérzi-hiszi-tudja az ilyesmit az ember.) „Názáretből támadhat-é valami jó?” – kérdezi Nátánael János evangéliumában. Nos, számomra igenis támadt, például olyan Farkas Árpád-vers, mint a Porka havak:

Porka havak hulladoznak,

rehó reme róma,

öreg füvek fáradoznak

kimászni alóla.

 

Háromezer esztendeje

ugyanez a tél hull,

mégsem hinném, hogy az ember

végül belebénul.

 

Fölmorajló meleg testem

jégcsap szemek nézik.

Fut az idő, mint a hideg

a hátamon végig.

Lövétei Lázár László

korábban írtuk

Elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő
Elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő

Vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője – közölte hétfőn honlapján a napilap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata

Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata
2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben