„Erdélyi Oscar”: 5 életműdíjat és 13 díjat ad át szombaton Kolozsváron az EMKE

Krónika 2023. április 12., 15:19 utolsó módosítás: 2023. április 13., 11:24

Idei elismeréseit szombaton adja át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében – közölte az egyesület.

„Erdélyi Oscar”: 5 életműdíjat és 13 díjat ad át szombaton Kolozsváron az EMKE
galéria
Az EMKE-díjak átadásának helyszíne hagyományosan a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet díszterme Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az „erdélyi Oscarnak” is nevezett elismerések átadásának ünnepélyes eseményén 5 életműdíjat és 13 évi elismerést nyújtanak át a közművelődési kultúra különféle területein tevékenykedőknek. A szervezet minden évben az 1885. április 12-i alapító dátumhoz legközelebb eső hétvégén tartja ünnepi közgyűlését, ezen a napon tartják a díjkiosztó gálát is. Szombaton délelőtt 11 órától rendezik az idei közgyűlést a teológiai intézet dísztermében, 15 órától az EMKE-díjak ünnepélyes átadására ugyanezen a helyszínen kerül sor.

Életműdíjat kapnak:

1. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület László Miklós részére – épített örökségünket dokumentáló fotóművészeti munkássága elismeréseként, valamint a közművelődési eseményeken való önzetlen közreműködése iránti köszönetképpen – életműdíjat adományoz.

Idén vehette át tavalyi EMKE-díját Vass Levente
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetétől a közösség érdekében kifejtett kulturális tevékenységéért, művelődési események szervezéséért tavaly kapott elismerést pénteken vehette át Vass Levente Marosvásárhelyen.

2. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató, tudománytörténész részére – elkötelezett és alázatos szakmai és oktatói tevékenységéért, a földtan egyetemi szintű oktatásában és általános népszerűsítésében kifejtett, több évtizedes aktív, előremutató munkásságáért, valamint tudománytörténészi és kultúraszervezői érdemei elismeréseképpen – életműdíjat adományoz.

3. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Albert Júlia részére – a magyar irodalmi kultúrát közkinccsé tévő előadóművészeti munkássága, valamint a szép beszédet alapkövetelménnyé tevő oktatói tevékenysége elismeréseképpen – életműdíjat adományoz.

4. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Meister Éva színművésznőnek – a magyar kultúra megtartó erejébe vetett hitét, valamint a magyar szó Kárpát-medencében és a diaszpórában való közkinccsé tételét szolgáló több évtizedes előadóművészi pályája elismeréseként – életműdíjat adományoz.

5. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Gaal György részére – az irodalomtörténet és a műemlékvédelem terén kifejtett tevékenysége, valamint Kolozsvár történetét közérthetően megismertető helytörténeti munkássága elismeréseképpen – életműdíjat
adományoz.

Díjak:

1. Bányai János-díj

Laudál: Kinda István

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület dr. Sári Zsolt múzeumi főigazgató-helyettes részére – az erdélyi magyar épített örökség és az erdélyi társadalom történetének feltárása, megőrzése és múzeumi keretek között történő megmutatása érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül – Bányai János-díjat adományoz.

2. Balázs Ferenc-díj

Laudál: Dáné Tibor Kálmán

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület dr. Fejes Ildikó részére – az egykori Csíksomlyói KALOT Népfőiskola hagyományaira épülő modern felnőttképző intézmény, a KALOT Egyesület alapításában és működtetésében végzett kiemelkedő munkásságáért – Balázs Ferenc-díjat adományoz.

3. Janovics Jenő-díj

Laudál: Szűcs László

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Tóth István fotóművész részére – sok évtizedes alkotói munkásságáért és a fotóművészet népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért – Janovics Jenő-díjat adományoz.

4. Gr. Bánffy Miklós-díj

Laudál: Kovács Levente

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szélyes Ferenc részére – aki a Csűrszínház alapítójaként kiemelkedő színpadi alakításai mellett áldozatos munkával fenntartja és évente megújuló energiával élteti ezt az egyedi kezdeményezést, melyet egy kis közösség szintjéről magas rangra emelt – gr. Bánffy Miklós-díjat adományoz.

5. Gr. Mikó Imre-díj

Laudál: ifj. Mezei János

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Hristea Erika-Elisabeta vállalkozó részére – a kolozsvári magyar egyházak, oktatási intézmények, kulturális és sportegyesületek, az erdélyi Versailles megmentésére szánt jelentős támogatásáért – gr. Mikó Imre-díjat adományoz.

6. Kallós Zoltán-díj

Laudál: Molnár Szabolcs

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Sára Ferenc és Varga Zsuzsanna házaspár részére – a népi kultúra éltetéséért, a Gyimes völgyében évtizedek óta kifejtett értékmegőrző munkájukért – Kallós Zoltán-díjat adományoz.

7. Kovács György-díj

Laudál: Berekméri Katalin

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Varga Balázs részére – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatában végzett kiemelkedő színpadi teljesítményeiért, valamint a társulati áldozatos munkájáért – Kovács György-díjat adományoz.

8. Kötő József-díj

Laudál: Brendus Réka

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Potápi Árpád János államtitkár részére – a Kárpát-medencei magyar civil szervezetek és közösségek következetes támogatásáért – Kötő József-díjat adományoz.

9. Monoki István-díj

Laudál: Bartis Edit

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Köllő Enikő részére – tevékeny és eredményes könyvtárosi pályája elismeréseként, kimagasló könyvtárosi és rendezvényszervezői munkásságáért, írott kulturális örökségünk, értékeink megőrzése, gazdagítása, valamint ezen értékek közvetítése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért – Monoki István-díjat adományoz.

10. Nagy István-díj

Laudál: Lázár Anna

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Czakó Gabriella zenetanár-karnagy részére – több évtizedes, Kodály Zoltán szellemiségében kifejtett zenepedagógiai, karnagyi, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért – Nagy István-díjat adományoz.

11. Spectator-díj

Laudál: Benkő Levente

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Csinta Samu újságíró részére – több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel kiemelkedő publicisztikai elemzéseiért, valamint a közelmúlt ismeretlen részleteinek feltárásáért – Spectator-díjat adományoz.

12. Szolnay Sándor-díj

Laudál: Vargha Mihály

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Erős István, Budapesti Képzőművészeti Egyetem rektora részére – kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért, aktív művészetszervezői munkásságáért, az erdélyi kortárs művészet nemzetközi szintre való felzárkóztatásáért és művészetpedagógiai tevékenységéért – Szolnay Sándor-díjat adományoz.

13. Poór Lili-díj

Laudál: Köllő Katalin

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Tokai Andrea, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznője részére – a magyar és román színpadokon nyújtott kiemelkedő színpadi alakításaiért – Poór Lili-díjat adományoz.


Az EMKE-díjak átadása a díj névadójának abc-rendjében történik. Az eseményen közreműködik a kolozsvári Szent Cecília Kórus, karnagy: Potyó István, valamint a Hídelvei Evangéliumi-Református Földész Énekkar is, a karnagy Gombár Árpád.

Az eseményen Potápi Árpád János 2023 a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában címmel tart előadást. dr. Széman Emese Rózsa: Iskolai Közösségi Szolgálat a romániai (magyar) középiskolai oktatásban (?) – egy felmérés tanulságai címmel értekezik. Sor kerül az EMKE elnökségének éves beszámolójára és az egyesület ifjúsági tagozata, az EMKISZ éves beszámolójára.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport