Riccardo Muti olasz karmester 2025. január 1-jén hetedik, és egyben utolsó alkalommal vezényli a bécsi koncertet
Fotó: Riccardo Muti/Facebook
Riccardo Muti olasz karmester 2025. január 1-jén hetedik, és egyben utolsó alkalommal vezényli a bécsi újévi koncertet, amelyet a román köztévé 1-es csatornája is közvetít élőben.
2024. december 30., 22:142024. december 30., 22:14
2024. december 30., 22:162024. december 30., 22:16
A hagyományos újévi koncertet az év első napján 12 óra 15 perctől sugározza a TVR1. Riccardo Muti a népszerű
– olvasható a román köztévé honlapján.
„Reméljük, hogy a kék Duna hullámai szépséggel és szeretettel teli hajókat visznek” – mondta Riccardo Muti. Az idei bécsi koncertet a neves zeneszerzőnek, Johann Straussnak szentelik születése 200. évfordulója alkalmából.
a Ferdinandus-keringő Constanze Geiger műve. Az ORF osztrák közszolgálati televízió által közvetített koncertet világszerte 93 televíziós csatorna fogja sugározni.
A Viktória című operett nyílt próbájával kötötték egybe a nagyváradi Szigligeti Színház évértékelőjét. A nagyváradi színház társulata a debreceni színházzal közösen mutatja be év végén a Viktória című operettet.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
szóljon hozzá!