„Aki olvasott már verset, tud repülni” – László Noémi kolozsvári költő költészet napi gondolatai

László Noémi Csak lélegezz című verse Kürti Andrea illusztrációjával a Gutenberg Kiadónál megjelent, Darázsolás című kötetben •  Fotó: Forrás: Gutenberg Kiadó

László Noémi Csak lélegezz című verse Kürti Andrea illusztrációjával a Gutenberg Kiadónál megjelent, Darázsolás című kötetben

Fotó: Forrás: Gutenberg Kiadó

József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját: ez alkalommal a napokban erdélyi városokban is ráirányítják a figyelmet a líra fontosságára. László Noémi kolozsvári költő osztotta meg a Krónikával költészet napi gondolatait, rámutatva: költészet, poézis mindenben fellelhető, csak szem, fül, lélek vagy épp szív kérdése.

Kiss Judit

2023. április 11., 16:202023. április 11., 16:20

Személyes részvételű események keretében, de a virtuális térben is előtérbe kerülnek a versek – közös versmondásokat tartanak kulturális intézmények, a színházak is költészet napi rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Arról, hogy

melyek lennének legfontosabb költészet napi gondolatai, valamint hogy miként látja a jelenkorban a líra szerepét, helyzetét, László Noémi kolozsvári költőt, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjét, tíz verseskötet szerzőjét kérdeztük.

László Noéminek eddig tíz verseskötete látott napvilágot •  Fotó: Forrás: László Noémi Galéria

László Noéminek eddig tíz verseskötete látott napvilágot

Fotó: Forrás: László Noémi

„Ahogyan a világvégét vagy a Gutenberg galaxis halálát jósolják vagy várják egyre, ugyanúgy siratják a néhai szép költészetet vagy éppenséggel örülnek a józan ész szabályaira fittyet hányó, holdjáró poézis kimúltának. Pedig költészet, poézis mindenben fellelhető, csak szem, fül, lélek vagy épp szív kérdése” – fogalmazott László Noémi.

Mint rámutatott, sokan vagyunk, akik a hétköznapok szövetében felfedezzük a költészet rejtetten futó szálait.

Hogy ez tudatosodjon is bennünk, arra való a költő, aki a körülöttünk bujkáló költészetet szavakba önti, szóképekké alakítja, nyelvi muzsikává bűvöli. „És így már sokkal könnyebb nekimenni a világ szürke betonfalának, hiszen tudjuk, hogy az csak az avatatlan számára bevehetetlen. Mert aki olvasott már verset, az tud repülni” – fogalmazta meg László Noémit.

A Napsugár és Szivárvány gyermeklapok egyik fő küldetése, hogy erősítse a gyermek és a líra kapcsolatát. László Noémit arról is kérdeztük, miként látja ezt a kapcsolatot.

Idézet
Ahogyan a betűvetés és olvasás tudományával a gyermek anyanyelvét nyeri egyre nagyobb mértékben el, a versek segítségével a világ működését, a dolgok rejtett rugóit ismeri meg. Játszva!”

– mutatott rá a költő. Arra is kértük, a költészet napja alkalmából nevezzen meg egy olyan, számára kedves verset, amivel illusztrálható az a meglátása, hogy „aki olvasott már verset, tud repülni”, azaz hogy a költészet maga egyfajta repülés. László Noémi Weöres Sándor Ha nézem a világot című versét választotta ki költészet napi üzenetként.

Weöres Sándor – Ha nézem a világot

Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

korábban írtuk

Kávéházi líra, színészkoncert Marosvásárhelyen április 11-én, a magyar költészet napján
Kávéházi líra, színészkoncert Marosvásárhelyen április 11-én, a magyar költészet napján

Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat színművészeinek versolvasásával, valamint színészek zenekarának versekre épülő koncertjével ünneplik a költészet napját jövő kedden – közölte a színház.

korábban írtuk

Újranyitják a Horváth Imre-emlékszobát a magyar költészet napján Nagyváradon
Újranyitják a Horváth Imre-emlékszobát a magyar költészet napján Nagyváradon

Horváth Imre költőre emlékeznek április 11-én, a magyar költészet napján, halálának 30. évfordulóján Nagyváradon, ahol a Léda-házban újranyitják a költő emlékszobáját – közölte szerdán a Szigligeti Színház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás