Bábszínházi világnap a láthatáron: több helyszínen együtt ünnepelnek a gyerekekkel

bábszínházi világnap

A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata közösen ünnepli a bábszínházi világnapot az Arcadia Társulattal, a Piri és a farkas című produkciót láthatják a nézők

Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat/Facebook

Március 21. a bábszínház világnapja, ez alkalomból többek közt Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön is játékos eseményekkel örvendeztetik meg a gyerekeket.

Krónika

2025. március 20., 22:012025. március 20., 22:01

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata a világnap alkalmából március 22-én előadással, és az ahhoz kapcsolódó kézműves foglalkozással várja közönségét.

Március 22-én, szombaton 11 órától a frissen felújított, Plüm-Plüm kalandjai című előadásra várják a nézőket, az előadás után kézműves foglalkozásba lehet bekapcsolódni.

Amint a produkció leírásában olvasható, Plüm-Plümöt, a kalandvágyó kisfiút az előadás során a nézők elcsíphetik, amint lepkékre vadászik. A foglalkozás során mindenki elkészítheti saját pillangóját, pálcás bábját, amit közösen kipróbálhatnak, és talán még Plüm-Plümöt is sikerül meghívni egy rövid közös játékra. A kézműves foglalkozás ingyenes, a helyek száma azonban korlátozott, így előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel. A foglalkozáson szívesen látják a szülőket is.

Temesváron interaktív foglalkozást szerveznek a gyerekeknek Az aranyszőrű bárány című népmeséhez kapcsolódóan.

A népmese az élőbeszéd művészete, amely a mesélő és a hallgató közös élményén keresztül igazi varázslattá válhat. Ezt az élményt rendhagyó irodalomóra keretében szeretné feleleveníteni a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtársulata

március 21-én, a bábszínház világnapján. Pénteken 10 és 13 órától a Bástya ad otthont az interaktív foglalkozásnak, ahol a gyerekek nemcsak hallgatói, hanem aktív szereplői is lehetnek a mesének, együtt játszhatják el Az aranyszőrű bárány című népmese történetét, miközben bepillantást nyernek a mesélés és a bábjátszás kulisszatitkaiba. Az esemény a Projektközponttal együttműködésben valósul meg.

Nagyváradon a világnap alkalmából március 21-én 18 órától különleges előadásra várnak mindenkit – közölte a Szigligeti Színház Lilliput Társulata.

Az előző évekhez hasonlóan idén is az Arcadia Társulattal együtt ünneplik a bábszínház világnapját. Ez alkalommal a két társulat két. repertoáron lévő előadásait fűzik egybe és mutatják be.

A Piri és a farkas/Scufița roșie egy kétnyelvű rendhagyó előadás lesz – az egység és az együttműködés szimbóluma, valamint egy meghívás a román és magyar közösségek gyermekei felé. Bár a két bábszínházi társulat különböző színházak égisze alatt működik, küldetésük közös: varázslatos történetekkel elbűvölni a gyermekeket, olyan mesékkel, amelyek túlmutatnak a nyelvi és kulturális határokon. „Ezzel a projekttel szeretnénk hangsúlyozni, hogy bár különböző közönségekhez szólunk, a két társulat mégis együtt van – egy térben, egy szakmában és egy közös célban: élményt és tudást adni a gyermekeknek” – olvasható a közleményben. Sepsiszentgyörgyön is ünnepel a Cimborák bábszínház.

korábban írtuk

A bábszínház ünnepe Székelyudvarhelyen
A bábszínház ünnepe Székelyudvarhelyen

Bábelőadásokkal, kiállításokkal, gyerekfoglalkozásokkal, koncerttel és családi nappal várja a kicsiket és nagyokat a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház keretében működő Udvarhely Bábműhely a bábszínház világnapja alkalmából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken