Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztivája idén javarészt az erdélyi bábszínházakra fókuszál
Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Lilliput Társulat
Nagyváradon szervezi meg ötödik alkalommal a Szigligeti Színház és az intézményhez tartozó Lilliput Társulat a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, amely az idén javarészt az erdélyi bábszínházakra fókuszál – közölte hétfőn a szervező teátrum.
2021. szeptember 27., 16:082021. szeptember 27., 16:08
A társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozót október 6. és 10. között tartják. A seregszemlén a debreceni Vojtina Bábszínház is vendégszerepel. Az erdélyi bábszínházak előadásai mellett könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás, valamint a fesztivál zárónapján az Arcadia Társulattal közös bábos felvonulás várja a közönséget.
A főiskolás hallgatók is lehetőséget kapnak bemutatkozásra, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai néhány rövidebb etűddel vesznek részt a fesztiválon.
Az V. Fux Feszt keretében mutatják be Biró Árpád Levente Mesék a paraván mögül című tanulmánykötetét, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból összeállított 70 év báb című kiállítást.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
szóljon hozzá!