Fotó: A szerző felvétele
2009. július 16., 10:062009. július 16., 10:06
– Ön az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar gitáros. Mi ennek a sikernek a receptje?
– Kitartás és sok gyakorlás. Ugyanakkor szervezés és önmenedzsment. A legtöbb dzsesszzenész önmagának szervezi a koncerteket, fellépéseket, próbákat. Én Nyíregyházán születtem, ott 13 évesen fogtam először gitárt a kezemben. Szórakoztató zenével kezdtem: az Országos Szórakoztató Zenei Központ éttermekben és bárokban játszó muzsikusokat képzett, minden megyeszékhelyen volt stúdiója. Keringőt, Beatles-számokat és jazz standardeket is játszottam. Érettségi után klasszikus gitárral foglalkoztam, de hamar elcsábított a rockzene, elektromos gitáron kezdtem játszani. Pár év után felvettek a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsessz szakára, a rendszerváltáskor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola átvette a dzsessztanszéket, és ott diplomáztam mint dzsesszgitár-előadóművész és tanár. Közben voltak saját zenekaraim, klubokban játszottunk, 1992-től a mai napig működik az Eichinger Quartett. Komponálok, gyakran meghívnak együttesekbe, összehozunk egy-egy újabb formációt, lemezeket adok ki.
– Sokféle műfajban zenél: a dzsessz mellett rockot, eklektikus zenét is játszik és filmzenét ír.
– A dzsessz számomra az improvizációt jelenti. Az improvizáció spontaneitása, szabadsága meghatározó a munkámban. Így valóban nyitottnak kell lennem zeneileg: kísérletezem. Ha nem szól annyira jól, még mindig van más lehetőség. Én mindig is szerettem a rockzenét, az undergroundot, a népzenét is. A Vertetics Orkestárban is játszottam két kiváló szerb származású népzenésszel, az együttes balkáni népzenét fuzionált dzsesszel és rockkal. Sokat turnéztunk, és ott sok mindent megtanultam, amit felhasználtam a saját kompozícióimban. Ez általában oda-vissza működik. Az Amorf Ördögök underground popzenekar volt, öt évig dolgoztam velük, nagyon szerettem. Életemben először velük jártam Sepsiszentgyörgyön, 2003-ban a Szent György Napokon. A Bikini játszott előttünk, sokat késtek, ezért mi éjjel fél kettőkor léptünk színpadra, de a közönség kitartott, és nagyon jó koncert volt.
– Dzsesszzenészként határozza meg magát. Soha nem érezte, hogy végleg elcsábítja valamelyik populárisabb műfaj?
– Én minden produkciót szerettem, amiben részt vettem. Nem érdekelt, mi a népszerűbb. Számomra az a fontos, ami előrevisz és kreatív. Alkotó lehet a punk is, ha van benne lendület, érzelem, és akkor már nekem tetszik. A sematikus népszerű zene soha nem érdekelt. Dzsesszzenésznek, komponistának és ezen belül gitárosnak tartom magam, aki sok mindenre nyitott, de a zeném főként dzsessz- és az improvizációs zene. Kísérletezgetni is szeretek. A legfrissebb formációm egy cimbalom-gitár duó, Csurkulya Józseffel.
– Mi inspirálja a leginkább?
– A napom gyakorlással kezdődik, előveszem a hangszert és játszom. Ez felkészülésből és komponálásból áll. Ha valami több napon keresztül előjön, azt csiszolgatom, lekottázom, elviszem próbára. Inspiráló számomra akár egy festmény is lehet. Nagyon szeretem a társművészeteket, magam is festek, bár nem rendszeresen. Olyanok a képeim, mint a rajzfilm-részletek, abszurd humor van bennük. Szerettem az impresszionizmust, a szürrealizmust, ezek visszahatnak a zenémre. Ha elmegyek egy kiállításra, megnézek egy filmet vagy akár egy kortárs táncelőadást, valami megformálódik bennem, amiből zene lesz.
– Az Eichinger Quartett az állandóság az életében?
– Egyfajta biztonságot jelent. Tudom, hogy rájuk százszázalékosan számíthatok, érezzük egymás zenei gondolatait. Tizennégy év után tudom, hogy kreatívan hozzátesznek a zenémhez. Nagyon jól megértjük egymást, és így merész dolgokba is könnyebb belemenni. Mostanában nagyon sok free-elemet teszek a zenémbe, experimentális szabad zenét a teljesen megkomponált részek közé. Sepsiszentgyörgyre a Trans-formationnal jöttem, ebben folkzenei hatások érvényesülnek. Stefan Varga frankfurti gitárossal is van egy duóm, a Sziget Fesztiválon találkoztunk 1993-ban, és azóta rendszeresen turnézunk Németországban és Magyarországon. Mindegyik zenekarom mást jelent számomra.
– Hogy látja a dzsessz jövőjét?
– A dzsessz persze bonyolultabb, mint a pop, de meg lehet érteni. Aki mindig csak egyszerű popzenét hallgat, annak valószínű Bach zenéje sem fog tetszeni, mert nem érti, miről szól. Ha elég befogadó a hallgató, bármilyen zene ébreszthet érzelmeket, a punkrock, a free-jazz, Mozart. Az a lényeg, hogy ne zárkózzunk el, ha dzsessz, hallgassuk meg, ha nem tetszett, adjunk egy második esélyt, ha akkor sem tetszett, akkor mást kell kipróbálni. Sok fiatal gitározik töretlenül. Új generáció nő fel, és hihetetlen energiával zenélnek. Úgy érzem, nincs baj, nem fog kihalni a műfaj. Itt, Sepsiszentgyörgyön is összejött egy dzsesszértő, dzsesszrajongó közönség a koncertünkre.
– Nemcsak itt, a táborban, de otthon is tanít?
– A zeneiskolában nekem van a legtöbb tanítványom. Két zeneiskolában tanítok, Tahitótfaluban az általános iskolában délután zeneiskola működik, ott klasszikus gitárt tanítok alapfokon, legfiatalabb tanítványom hétéves és a legnagyobb nyolcadikos. A gitár elérhető, szegényebb családok is meg tudják venni. Elég gyorsan lehet rajta fejlődni, önmagát is tudja a gyerek szórakoztatni. Egy fúvós hangszerrel sokkal nehezebb, főleg egy gyereknek. A gitárnál viszont lefog egy húrt, megpengeti, és már szól. A gitár az elején könnyű, utána ugyanolyan nehéz, mint minden hangszer. Tanítok profi zenészeket is, akik más műfajban játszanak, de érdekli őket a dzsessz. Sokan kerestek meg, mert úgy érezték megrekedtek, szeretnének fejlődni, és kértek, hogy tanítsak nekik új harmóniákat, skálákat. Olyan is volt, akit két-három évig tanítottam, végül orvos lett, de folyton előveszi és szereti a hangszert.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.