És hiába is szól a bosszú ellen még népi bölcsesség is (a román mondásra gondolok, mi szerint Răzbunarea e arma prostului, vagyis a bosszú a buta ember fegyvere), alig hiszem, hogy van olyan, aki élete során ne tapasztalta volna meg a bosszú szükségét, illetve az elkövetés örömét.

Az öreg hölgy akkor tér vissza szülőhelyére, amikor már biztos abban, hogy be tudja teljesíteni elhatározását, vagyis megvan az a pénz, amivel rá tudja venni a güllenieket, végezzenek Alfred Illel. Nem gyűlöletből teszi, épp ellenkezőleg: használt holmikként lecserélgetett férjei sugallják, hogy valójában még mindig a néhai első szerelme az igazi érzés, aki számára viszont ő talán már régen sem számított túl sokat. És tulajdonképpen önmagát, az egész életén át hordozott egyetlen szerelmet akarja megbosszulni, mivel csakis a másik halála révén remélheti az érzelmi megnyugvást.

Claire harca önmagával

A Novák Eszter rendezte előadásban Fábián Enikőnek tökéletes játékával

Ifj. Kovács Levente alakítása is nagyon tetszetős, különösen időnkénti tétovaságai, amivel érzékeltette, hogy valójában nem érti, miért kell egy ennyire régi ügyet most ilyen élesre kihegyezni. Végig abban reménykedik, hátha tréfa az egész, hátha jelen lévő felesége és két felnőtt gyermeke semlegesíteni tudják a beígért horribilis pénzjutalmat, Claire pedig, amilyen váratlanul érkezett, ugyanúgy el is tűnik, s az élet megy majd tovább. Nem igyekszik körberajongani hajdani szerelmét, benne a régi találkák helyei mit sem ébresztenek fel, hisz ő azóta is Güllenben él, és már régen túlesett a valamikori történéseken. Sőt, időnként mintha csodálkozna is, hogy lehet valaki érte, egy komoly, családos, idős emberért annyira oda. De szép lassan csak beszívja sejtjeibe azt, ami vár rá, és mintegy követve a közösség akaratát, elfogadja a halált.

Kitűnő alakítások és látvány

A gülleniek színpadi jelenléte viszont a főszereplők ízléses mértéktartásával szemben túl harsányra sikerült.

A túlmozgások nem adtak semmit hozzá az alapgondolathoz, inkább hígították az igazi nagy drámai művekre jellemző és tulajdonképpen kötelezőnek is mondható feszültséget, amit aztán a gülleni vezető egyéniségek, a polgármester Kardos M. Róbert, a plébános Dimény Levente, a tanár Hunyadi István és a rend-őr Molnár Júlia igyekeztek minél inkább helyrehozni.

Ugyanez mondható el a Claire kíséretében lévő inasról (Dobos Imre), a férjekről (Hajdu Géza, Szabó Eduárd és Scurtu Dávid), valamint a rablógyilkos szolgákról (Csatlós Lóránt és Kiss Csaba) és a vak eunuchokról (Balogh Attila és Kocsis Gyula) is: túlzásoktól mentes, érett alakítást nyújtottak. A látványterv is nagyon megfelelt az egyetemességet sugalló rendezői elképzelésnek, az ízlésesen stilizált jelmezek (Kiss Zsuzsanna munkája) csakúgy, mint a tágas, a bizarrság határán mozgó, Zeke Edit tervezte díszletek.

Tehát röviden: élmény volt a váradi Dürrenmatt-bemutató, és előreláthatólag hosszú előadás-sorozatig ér el, amivel a közönség hálálja majd meg a művészek egyéni és közös munkáját.