Az elmúlt év magyar filmtermésébe nyújt betekintést a 12. Bukaresti Magyar Filmhét, amelyen a román főváros közönsége először láthat a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést is begyűjtött alkotásokat.
2018. november 06., 17:352018. november 06., 17:35
2018. november 06., 17:362018. november 06., 17:36
A filmhetet szervező Balassi Intézet bukaresti központjának keddi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a november 11. és 18. között zajló programsorozat nyitófilmje a Nemes Jeles László rendezte Napszállta lesz, amelyet a velencei filmfesztiválon a filmkritikusok FIPRESCI-díjjal tüntettek ki. A filmhetet Madarász Isti Egy szerelem gasztronómiája című alkotása zárja.
Bukarestben először vetítik Csuja László Virágvölgy, Bogdán Árpád Genezis és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét. Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című nagysikerű paródiája a Bukaresti Magyar Filmhét vetítése után kerül a bukaresti mozik műsorára. A vetítésen jelen lesz a rendező, Lengyel Balázs és Lovas Balázs társforgatókönyvíró is.
A Bukaresti Magyar Filmhéten bemutatnak egy válogatást a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak utóbbi két évben készített kisjátékfilmjeiből. Köztük van a jelenleg Diák-Oscar díjjal kitüntetett Ostrom című, Kovács István által rendezett munka is. A filmhét a fiatal nézőkre is összpontosít. Idén egy technikai különlegességgel várják a szervezők a kisebbeket: 35 mm-es filmtekercsekről vetítenek számukra Gusztáv-animációkat a Balassi Intézetben. Szintén a gyerekeknek szól a Salamon király kalandjai című animációs nagyjátékfilm, amely Albert Hanan Kaminski és Pálfi Zsolt rendezőpáros munkája.
A fesztiválon levetítik Révész Bálint Nagyi projekt, Brejer Ádám Havanna, csak oda, Koltay Anna és Turán Eszter BP Underground, Izing Róbert A megnyerhetetlen mérkőzés és Osgyáni Gábor Tervek nélkül semmik leszünk című dokumentumfilmjét. A Bukaresti Magyar Filmhét kiemelt célja ráirányítani a figyelmet az erdélyi filmes porondra, idén az erdélyi magyar filmgyártás múltját és jelenét ismertetik meg, bemutatják Zágoni Bálint A Sárga csikó nyomában című dokumentumfilmet. A közönség emellett megtekintheti a Filmtett alkotótáborban az elmúlt két évben készült legsikeresebb alkotásokat.
A Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiótermében román és angol nyelvű felirattal vetítik a filmeket. A filmhét ideje alatt koncertek is lesznek, a nulladik napon megnyitják a Film-Jel-Mez című filmes jelmezterveket bemutató kiállítást, amelyen a közönség megtekintheti a mai magyar filmipar egyik legtermékenyebb jelmeztervezőjének, Bárdosi Ibolyának három filmhez készült munkáit.
Az Amerikai Filmakadémia technikai Oscar-díjával ismerték el Áfra Attila Tamás munkáját: az informatikus egy nyílt forráskódú könyvtárt fejlesztett, mely javítja a számítógéppel generált képek minőségét.
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.
Leonardo da Vinci híres festménye, a Mona Lisa saját termet kap a párizsi Louvre Múzeumban, amely lehetővé teszi, hogy jobban ki lehessen mutatni a látogatóknak. A Mona Lisa előtt tolong jelenleg a legnagyobb tömeg a múzeumban.
Életének 83. évében elhunyt Dukrét Géza partiumi magyar helytörténész, műemlékvédő, a nagyváradi és a Bihar megyei közélet jeles személyisége, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság volt elnöke.
Berecz Andrást február 1-jén, szombat este 7 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház látja vendégül. Hadifogságról, világháborúról, kollektivizálásról szóló mesékkel lép fel.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén útjára indítja a Színház mindenkinek elnevezésű programját: jelnyelvi fordítással játszik egy Arany János-mese alapján készült bábelőadást siketek és nagyothallók számára.
Mesterséges intelligenciát használtak az Aranyglóbusz-nyertes, Oscar-díjra jelölt A brutalista című film alkotói annak érdekében, hogy a film főszereplői, Adrien Brody és színésztársa, Felicity Jones által elmondott magyar szöveg eredetibbnek tűnjön.
A miklósvári Kálnoky-kastély borospincéje ad helyet a 2024 nyarán elindult Candleglow Castle koncertsorozatnak. 2025. február 1-én az évad második zenei eseményére várják az érdeklődőket.
Bár nem lehetett egyszerű feladat, kitűnőre vizsgázik a szatmárnémeti Harag György Társulat csapata Albu István rendezővel és Nagy Csongor Zsolt színművésszel az élen.
Szerb Antalról szóló zenés irodalmi estet mutat be Szatmárnémetiben Prieger Zsolt, az Anima Sound System együttes vezetője és Magyar Bori népdalénekes a Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként.
szóljon hozzá!