Aligazgató kerestetik

Új versenyvizsgát hirdetnek Marosvásárhelyen. A tervek szerint március végére hirdet újból versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vezetői tisztségének betöltésére a művelődésügyi minisztérium – közölte lapunkkal Demeter András, a kortárs alkotási főosztály igazgatója. Amint arról már beszámoltunk, a január 31-én rendezett versenyvizsgára a társulat két színművésze – Balázs Éva és Harsányi Zsolt – jelentkezett, azonban egyikük sem érte el a 7-es osztályzatot.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00

A Tompa Miklós Társulatmindkét tagja úgy vélte, a színházvezetősége megnehezítette a vizsgát, mikorelzárkózott attól, hogy a pályázathozszükséges teljes adatbázist rendelkezésükrebocsássa. Az intézmény ügyvezetőigazgatója, Kárp György a jelentkezők hiányosfelkészültségét okolta: „Talán azkellett volna, hogy a színház vezetőségemegírja a pályázatukat, jelentkezzen aversenyvizsgán, és egyikük helyett nyerje is el atisztséget?” – kérdezett vissza ironikusan Kárp.
Demeter András reméli,hogy a hátralévő idő elegendő lesz ahhoz, hogy aleendő jelöltek jobban felkészüljenek a vizsgára.A sikertelen versenyvizsga után Demeter nem zárja kiannak lehetőségét sem, hogy akár magyarországiszakember pályázza meg az aligazgatóitisztséget. A feladatot három éve ellátóKárp György – aki főállásban a színházügyvezető igazgatója – többször ishangsúlyozta: számára nem jelent különösebbterhet a két tisztség betöltése. „Amunkabírásom lehetővé teszi, hogy mindkétfeladatot ellássam. Még akkor is, ha a társulatvezetőiteendőknek ingyen és bérmentve teszek eleget. Nem egyesetben kénytelen voltam a saját fizetésembőlmeghitelezni a színházat. Nyilván a rendezőknem örülnek, amikor próba közben a színpadonmegjelenik a főkönyvelő, és aláírat velemegy köteg iratot, de ezt már rutinszerűen teszem,anélkül, hogy megszakítanám aszövegmondást” – jegyezte meg tréfásana színész-igazgató-társulatvezető, majda félreértés elkerülése végetthozzátette: ő nem ragaszkodik mindenáron a kéttisztség betöltéséhez. „Bárki isjön, nem lesz könnyű dolga kordában tartani amagyar tagozatot” – figyelmeztetett Kárp. Nyilatkozatárareagálva, Demeter nem vonta kétségbe ajelenlegi vezető érdemeit, de hangsúlyozta, hogy atársulatvezetői feladatkör teljes embert kíván.„Méltányolom, hogy Kárp György hatalmasmunkabírással rendelkezik, de a magyar tagozatnaktársulatvezetőre van szüksége. Ez fontostisztség, nem lehet másodállásbanbetölteni” – szögezte le Demeter, aki a hétenlátogatást tett a vásárhelyi színházban.A színészekkel folytatott tárgyalásoksorán kiderült számára, hogy a romántagozat művészei is hiányolják atársulatvezetőt. A Liviu Rebreanu Társulat vezetőifeladatát az intézmény vezérigazgatója,Cristian Ioan látja el. Felvetésünkre, miszerint akét társulatvezetői tisztség esetlegeslétrehozása távlatilag akár a tagozatokszétválását is jelenthetné,Demeter András óvatosságra intett. „A kéttársulat csak közös megegyezés alapjánválhat szét, ez pedig a közös vagyon miattigencsak kényes volna” – mondta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken