HIRDETÉS
Az eseményindító beszélgetés – melynek során Imre Zoltán múzeumigazgató és meghívottjai, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője és Péter I. Zoltán helytörténész megidézték a fiatal Adyt mint váradi újságírót – sajnálatosan laposra sikeredett, a jelentéktelen részletekben való tévelygés közben ugyanis éppen a lényeg sikkadt el, az, hogy a költő miért Nagyváradon találta meg sajátosan markáns hangvételét és nem előbb, Debrecenben.
De az est további momentumai meghozták a várt élményt:
Meleg Vilmos színművész olyan verseket választott, amelyek egyrészt releváns darabjai az Ady-életműnek, másrészt pedig nagyon jól illeszkednek előadói egyéniségéhez. A megzenésített versek előadásától egy kissé tartani lehetett, mert az eddigiek során hallottak inkább elriasztóak voltak és kifejezetten idejét múltaknak hatottak, szinte agyonnyomva az alapszöveg erejét.
A mostani összeállítás viszont igazi élményt nyújtott: Ferencz Vilmos és Tasnádi Ferenc énekes, valamint Radó Judit zongorakísérete nemcsak dúsította, de fel is ragyogtatta Ady szövegeinek minden szavát. A hangulatot fokozta Imre Zoltán igazgató bejelentése, hogy adományként érkezett a múzeumba Szervátiusz Jenő fából készült Ady-portréja, aminek külön érdekessége, hogy feltehetően akkortájt, az 1950-es évek derekán alkothatta a művész, amikor 1955-ben Tabéry Géza sikeresen megnyitotta a múzeumot. A Szervátiusz-szobor az emlékünnepséget követő naptól, november 23-tól kezdve megtekinthető.
