A világörökség részévé váltak a Kárpát-medencei vonósbandák

A világörökség részévé váltak a Kárpát-medencei vonósbandák

Az Ördög bújt a vonóba című népzenei gálaműsor előadói Balatonfüreden

Fotó: Hagyományok Háza

A vonósbandák hagyományát az UNESCO 2022-ben feltette az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének reprezentatív listájára. Az erről szóló dokumentumot Balatonfüreden ünnepélyes keretek között adták át július 26-án, szerdán este.

Krónika

2023. július 30., 19:072023. július 30., 19:07

A kései barokk idején, a Magyar Királyság területén a falvakban is megjelentek a vonós alapú együttesek, és ezek beépültek a hagyományos zenei kultúránkba. A hegedű – brácsa – bőgő – fafúvós – cimbalom összetételű zenekarok máig a Kárpát-medence népeinek népzenéjét jellemzik. Ez a magas képzettséget igénylő zenei együttműködés a magyar nyelvterületen máig fennmaradt, s a magyar népzenét a világ szemében is a vonósbandák hagyománya jellemzi.

Ezt a hagyományelemet az UNESCO 2022-ben feltette az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének reprezentatív listájára. Az erről szóló okiratot Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója, illetve

Závogyán Magdolna a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára július 26-án, Balatonfüreden adta át a vonós népzenészek közössége képviseletében jelenlévő Pál István Szalonna népzenésznek, a Hagyományok Háza főigazgató-helyettesének.

Galéria

Pál István Szalonna, a Hagyományok Háza főigazgató-helyettese veszi át az UNESCO-kitüntetést

Fotó: Hagyományok Háza

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Bóka István, Füred polgármestere.

A ceremóniára az Ördög bújt a vonóba című népzenei gálaműsor keretében került sor. A jelenlevők hangsúlyozták, hogy ez Magyarország jelentős sikere, nemkülönben mindazoknak a muzsikusoknak, akik máig életben tartják a magyar népzenének a vonós hangszereknek köszönhetően megőrzött értékeit.

Galéria

Pál István Szalonna megköszöni a rangos kitüntetést

Fotó: Hagyományok Háza

„Az a tény, hogy az UNESCO Világörökség részévé válik a magyar vonószene, s a nemzedékről nemzedékre történő átadás tradíciója, ez egy nagyon nagy jelentőségű elismerése a magyar kultúrának” – értékelte az eseményt Pál István Szalonna, aki így folytatta: ,,azoknak a muzsikusoknak, akik »revivalként« művelik ezt a művészetet, vagy azok a hagyományőrző zenészeknek, akik családról-családra adták át ezt a tudományt,

Idézet
nagyon nagy megtiszteltetést jelent, de természetesnek tekintem, hogy egy ilyen hagyomány felkerült a világörökség-listára.

Nem adták ingyen, nagyon sok munka rejlik a kitüntetés mögött. Köszönet illeti ezért barátaimat, köztük dr. Agócs Gergelyt, akik a sikeres felterjesztést készítették elő” – áll a Hagyományok Háza szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon
2024. május 10., péntek

Erdélyi teátrum is vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban

Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.

Erdélyi teátrum is vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban
2024. május 10., péntek

Lefkovicsék Romániában is gyászolnak: számos erdélyi helyszínen vetítik az új magyar filmet

Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.

Lefkovicsék Romániában is gyászolnak: számos erdélyi helyszínen vetítik az új magyar filmet
2024. május 09., csütörtök

Szabédi László költőre emlékeznek a kincses városban és szeretett mezőségi falujában

Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.

Szabédi László költőre emlékeznek a kincses városban és szeretett mezőségi falujában
2024. május 09., csütörtök

Páratlan lehetőség az erdélyi magyar, román és magyarországi színészpalánták számára a csíkszeredai Unscene

Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.

Páratlan lehetőség az erdélyi magyar, román és magyarországi színészpalánták számára a csíkszeredai Unscene
2024. május 09., csütörtök

„Ki vagy te itt, ebben a világban?” – Marosvásárhelyen nyílik tárlat Polcz Alaine erdélyi születésű író, pszichológus emlékére

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.

„Ki vagy te itt, ebben a világban?” – Marosvásárhelyen nyílik tárlat Polcz Alaine erdélyi születésű író, pszichológus emlékére
2024. május 09., csütörtök

A kortárs magyar dráma ünnepe: erdélyi színházak is bemutatkoznak a debreceni Deszka Fesztiválon

Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.

A kortárs magyar dráma ünnepe: erdélyi színházak is bemutatkoznak a debreceni Deszka Fesztiválon
2024. május 09., csütörtök

Talpra, kolozsvári! – Petőfi örök aktualitását szemlélteti a kincses városban megnyílt kiállítás

Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.

Talpra, kolozsvári! – Petőfi örök aktualitását szemlélteti a kincses városban megnyílt kiállítás
2024. május 08., szerda

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása

Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.

Miniatűr színházi világba vezet Bagossy Levente díszlettervező Aradon nyíló makett-kiállítása
2024. május 08., szerda

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.

„Minden korban a küszöbön áll a borzalom”: Albert Camus A félreértés című abszurd drámájának premierje Kolozsváron