A marosvásárhelyi cifra palota és a kultúrpalota is látogatható lesz
Fotó: Boda L. Gergely
Az épített örökségre irányítja a figyelmet, hogy a hétvégén Erdély több nagyvárosában, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron is megünneplik a szecesszió világnapját.
2018. június 06., 10:242018. június 06., 10:24
Vezetett túrák keretében lehet megcsodálni a hétvégén a 19–20. század fordulóját uraló szellemi és építészeti irányzat részletekbe menő szépségeit Erdély több nagyvárosában: Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron is megünneplik a szecesszió világnapját. Az építészetben, képzőművészetben érvényesülő szellemi irányzat art nouveau néven is ismert.
Jó, hogy van egy olyan nap, amikor nemcsak a turisták, hanem a helyiek is odafigyelnek az épített örökségre" – értékelte a kezdeményezést a Krónikának Mihálka Nándor történész arra utalva, hogy a szecesszió világnapját Bécstől Barcelonáig június 10-én Európa valamennyi nagyvárosa megünnepli.
A történész szombat–vasárnap Nagyvárad szecessziós palotáit mutatja majd be magyar nyelvű vezetett túra keretében az érdeklődőknek. Váradon nem új a kezdeményezés, az európai szecessziós városok hálózatának tagjaként a partiumi városban évek óta megünneplik a világnapot, de idén először egész hétvégére kiterjed az ünnep.
Az ünnepségek központja a város főtere, a Szent László tér lesz, ahol este a Nagyváradi Filharmónia fúvósai biztosítják a zenei aláfestést, miközben a nagyváradi szecesszió gyöngyszemének tekintett Fekete Sas Palotára vetített fényjátékban gyönyörködnek az érdeklődők – ez az art nouveau jellegzetes elemeit mutatja be.
Szecessziós kiállítótér lesz a nagyváradi Szent László-tér
Napközben a téren az európai nagyvárosok szecessziós épületeit bemutató fotókiállítást láthatnak az arra járók, akik román és magyar nyelvű idegenvezetéssel a szecesszió helyi példáit is megcsodálhatják, a bemutatót magyar nyelven 17 órától tartják.
Mihálka Nándor elmondta,
A túra érdekessége, hogy a résztvevők belülről is megnézhetik a részletgazdagságukról híres szecessziós épületeket. Mindenképpen izgalmas túrára van kilátás, vetítette elő a történész.
„Szerencsére Váradon is rájöttek, hogyha a turizmus fellendítését szeretnék elérni, az lepusztult épületekkel nem lehetséges, valamilyen módon fel kell újítani őket" – utalt az önkormányzat programjára Mihálka Nándor. Hozzátette azonban, hogy az lenne az igazi, ha ezeknek az ingatlanoknak nemcsak a homlokzata és udvartere öltene új ruhát, hanem maga a beltér is.
A felújított Moskovits Miksa-palota
Fotó: Facebook/ Ilie Bolojan
„Dicséretes kezdeményezés, hiszen ahhoz, hogy olyan történelmi városközpontunk legyen, melyet nemcsak mi, de a turisták is szívesen látogatnak, ezeket az épületeket egytől-egyig fel kell újítani.
egy óra alatt tíz–tizenötöt is meg lehetne látogatni" – mondta a történész. Hangsúlyozta, örvendetes, hogy a határ menti városban jobban odafigyelnek az épített örökségre, melyet értelemszerűen meg kell tudnunk őrizni és minél jobban kiaknázni. Nemcsak turisztikailag, hanem akár kereskedelmi szempontból is, hisz a múlt század fordulóján felhúzott paloták, bérházak ingatlanfejlesztésekként épültek, lakóépületekként, de a földszinten üzletek sora volt található, tulajdonképpen a kereskedelem központjai is voltak.
A szecesszió világnapjáról Kolozsváron is megemlékeznek, június 10-én 17 órától az érdeklődők a Korzo Egyesület által szervezett másfél–két órás sétán ismerkedhetnek a város szecessziós épületeivel. „Készítsétek elő a legkényelmesebb cipőtöket, mert
Megtudhatjátok, miért szecesszió a szecesszió, mit gondolt a közvélemény az új stílusról, s honnan merítettek ihletet a kor építészei" – áll az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívójában.
A Korzo játékra is invitálja a szecesszió szerelmeseit, akik a Facebook közösségi portálon a #szecesszióvilágnapja és a #korzo hashtagekkel ellátva oszthatják meg kedvenc hazai vagy külföldi szecessziós épületüket.
Marosvásárhely, Temesvár és Konstanca szecessziós épületei sem maradnak látogatók nélkül a hétvégén, a három városban az örökségvédelmi intézet szervez programokat, a tengerparti városban konferenciát is tartanak a témában.
A Kultúrpalota is megnyitja kapuit
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen a Maros megyei múzeummal közösen szerveznek román és magyar nyelvű vezetett sétákat az érdeklődőknek, akik többek között a Kultúrpalota, a cifra palotaként emlegetett közigazgatási palota, a református kollégium, a kereskedelmi kamara épülete és a Radó-villa szecessziós elemeit csodálhatják meg.
Itt valamennyi épületbe külön térhetnek be a látogatók,
Jóval hosszabb túrákra invitálják a temesváriakat, ahol az örökségvédelmi intézet az építészkamarával karöltve szervez szombaton és vasárnap tíz órától négyórás sétát, melynek során a Béga-parti város valamennyi szecessziós épületét megcsodálhatják. A szecessziós világnapi ünnepségek és túrák részletes programja megtalálható a szervezők és a helyi önkormányzatok honlapján.
A belső terekeit is be lehet járni
Fotó: Kádár Hanga
A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünneplik, e napon a világ minden tájáról számos intézmény csatlakozik a múlt század fordulójának egyedülálló művészeti irányzatát bemutató programsorozathoz, ezt a szecesszió népszerűsítésével foglalkozó Réseau Art Nouveau Network koordinálja. A szecesszió a 19–20. század fordulóján feltűnt, építészetben, képzőművészetben érvényesülő szellemi irányzat, mely art nouveau néven is ismert.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
szóljon hozzá!