Párizsi töredékek

Párizsi töredékek

Keszeg Anna Párizs-rekonstrukciók című könyvét mutatták be szerda este Kolozsváron. A rendezvényen a közönség a fiatal szerző első kötetével ismerkedhetett meg. Keszeg Anna párizsi élményeit örökíti meg, mintegy sajátos körképet nyújtva a francia főváros jelenlegi művészeti, tudományos és köznapi életéről.
2007. február 08., csütörtök

Keletről, Európából

Romániában játszódó, illetve romániai valóságot bemutató alkotások vittek el kettőt is a kedden este véget ért 38. Magyar Filmszemle legrangosabb díjaiból. A nagyjátékfilmek versenyében Bollók Csaba Iszka utazása című filmje bizonyult a legjobb szerzői filmnek (idén először megosztott nagydíjat adtak át, a legjobb műfaji filmért járó kitüntetést Rohonyi Gábor vehette át a Konyecért).
Keletről, Európából
Keletről, Európából
2007. február 08., csütörtök

Keletről, Európából

2007. február 08., csütörtök

Búcsú Beke Györgytől

Végakarata szerint szülőfalujában, a Kovászna megyei Uzonban helyezik végső nyugalomra a január 20-án életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György írót. A helyi római katolikus templomban ma 13 órától kezdődik a részvétfogadás, 14 órától pedig a gyászmise, 16 órától a református temetőben folytatódik a gyászszertartás.
Búcsú Beke Györgytől
Búcsú Beke Györgytől
2007. február 08., csütörtök

Búcsú Beke Györgytől

2007. február 08., csütörtök

Gitárest Rózsa Miklós zeneszerző emlékére

Rózsa Miklós budapesti születésű zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából Pavlovits Dávid tart gitárestet ma 19 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében.
Gitárest Rózsa Miklós zeneszerző emlékére
Gitárest Rózsa Miklós zeneszerző emlékére
2007. február 08., csütörtök

Gitárest Rózsa Miklós zeneszerző emlékére

2007. február 07., szerda

Orosz zseni az Art Cafféban

„Viszockij”-műsor Szatmárnémetiben Gaál Gyula színművész előadásában. A fények elhalványulnak. A háttérből egy ének első akkordjai csendülnek fel: Vlagyimir Viszockij egyik dala oroszul. A nézőkre ráborul a 70-es évek kávéházi hangulatának leple. A színész besétál a bárpulthoz, rágyújt, sört rendel, és átadja magát a zenehallgatásnak. Majd feláll, és bekonferálja az esti műsort – Vlagyimir Viszockij költő életútját mutatja...
Orosz zseni az Art Cafféban
Orosz zseni az Art Cafféban
2007. február 07., szerda

Orosz zseni az Art Cafféban

2007. február 07., szerda

Véget ért a 38. Magyar Filmszemle

A díjkiosztó ünnepséggel ért véget tegnap este Budapesten a január 30-án kezdődő 38. Magyar Filmszemle. A lapzártánkkor még tartó gálán az év legjobb dokumentumfilmjének járó díjat Kincses Rékának ítélték oda a Balkán bajnok című alkotásáért, amelyet a marosvásárhelyi származású filmes édesapjáról, Kincses Elődről készített. A legjobb női alakítás díját Kovács Kata nyerte el a Mészáros Péter Kythera című filmjében nyújtott...
Véget ért a 38. Magyar Filmszemle
Véget ért a 38. Magyar Filmszemle
2007. február 07., szerda

Véget ért a 38. Magyar Filmszemle

2007. február 07., szerda

Többgenerációs ünnep

Születésnapi koncertet adott a 60 éves Sebő Ferenc. Sebő Ferenc (képünkön) hatvanadik születésnapja alkalmából jelenlegi együttesével és korábbi zenésztársaival ünnepi koncertet adott hétfő este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Az ünnepi eseményen a régi Sebő együttes tagjai – Sebő Ferenc, Halmos Béla, Koltay Gergely, Éri Péter, Nagy Albert – adtak randevút a mai csapatnak, amelyben Sebő mellett Barvich Iván, Orczi Géza és Perger...
Többgenerációs ünnep
Többgenerációs ünnep
2007. február 07., szerda

Többgenerációs ünnep

2007. február 07., szerda

Röviden

Alapító közgyűlést tart az Erdélyi Kézmíves Céh Székelyudvarhelyen szombaton elindítják az Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) hivatalos bejegyzésének folyamatát. A 2005 szeptembere óta jogi személyiség nélkül működő civil szervezet alapító okiratát mindazok aláírhatják, akik kapcsolatban állnak az erdélyi kézműiparral, nép- vagy iparművészettel, és érdekeltek a jogilag is bejegyzett szakmai érdekképviselet működtetésében. A Vánki-házban tartandó...
Röviden
Röviden
2007. február 07., szerda

Röviden

2007. február 06., kedd

Nincs befutó

Továbbra is aligazgató nélkül Marosvásárhelyen. Továbbra is kénytelen művészeti vezető nélkül működni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata. Mivel az aligazgatói tisztségre kiírt, január 31-én tartott versenyvizsgán sem Balázs Éva színművész, sem Harsányi Zsolt rendező-színész nem érte el a hetes átlagot, a művelődésügyi minisztérium újabb pályázatot készül kiírni. A tegnap lejárt óvási határidő után Demeter András, a...
Nincs befutó
Nincs befutó
2007. február 06., kedd

Nincs befutó

2007. február 06., kedd

A rózsaszín gyémánt nyomában

Közelkép Pörgős, politikai utalásoktól sem mentes kalandfilm – nagyjából így jellemezhető a Véres gyémánt című alkotás, amely a legértékesebb drágakő felkutatásáért, illetve megszerzéséért folytatott, világméretű praktikákról kívánja lerántani a leplet. A gond csak az, hogy mindezt meglehetősen szájbarágósan, ráadásul szinte kizárólag a legelcsépeltebb hollywoodi toposzokat felhasználva teszi.
A rózsaszín gyémánt nyomában
A rózsaszín gyémánt nyomában
2007. február 06., kedd

A rózsaszín gyémánt nyomában

2007. február 06., kedd

Nevettetésre készülve

Horvátországi turnéra indul a gyergyószentmiklósi Figura. A Nevettetők Nemzetközi Fesztiváljára kapott meghívást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Horvátországban, az Isztriai-félsziget 17 városában január 25-e és február 25-e között zajló összművészeti fesztiválra több mint hatszáz társulatot várnak Közép- és Dél-Európából, a romániai színházak közül a gyergyószentmiklósi teátrum az egyedüli meghívott.
Nevettetésre készülve
Nevettetésre készülve
2007. február 06., kedd

Nevettetésre készülve

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. február 06., kedd

Budapesten vendégszerepel a Háromszék

Az Erdélyország az én hazám és a Sorsfordulók című előadással lép fel a budapesti Művészetek Palotájában a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a hétvégén.
Budapesten vendégszerepel a Háromszék
2007. február 06., kedd

Dobworkshop Cserey Csabával

Egyszerű módszerrel bizonyította a Szatmárnémetiben élő, gyergyószentmiklósi származású Cserey Csaba ütőhangszerművész, hogy a dob az emberiség legősibb hangszere, s mint ilyen, az emberi lélekhez a legközelebb álló.
Dobworkshop Cserey Csabával
Dobworkshop Cserey Csabával
2007. február 06., kedd

Dobworkshop Cserey Csabával

2007. február 05., hétfő

Mozi az üzlet fölött

Budapest – Hogy a Moszkva tér tőszomszédságában fekvő Széna téren mekkora a forgalom, azt bizonyára mindenki tudja, aki legalább egyszer járt Budapesten. Magam sem számítottam egyébre, és az emberekkel, szagokkal terhes villamosból mihamarább igyekeztem eljutni a filmek szigetére, ahol szemlátomást nyugodtak az emberek, plakátokat nézegetnek, és ahol mosolygó lányok nyújtják át a betérőknek a 38. Magyar Filmszemle programját.
Mozi az üzlet fölött
Mozi az üzlet fölött
2007. február 05., hétfő

Mozi az üzlet fölött

2007. február 05., hétfő

Jadviga estéje

Závada Pál magyarországi író volt a Törzsasztal első vendége. Törzsasztal címmel indított rendezvénysorozatot a Gheorghe ªincai megyei könyvtár és a Várad című irodalmi havilap Nagyváradon. A renzevénysorozat célja egy-egy neves kortárs magyar írót, költőt beszélgetésre hívni havonta egyszer a Körös-parti városba. Első vendégük Závada Pál volt a hétvégén. A magyarországi íróval Kőrösi P. József nagyváradi születésű költő, a...
Jadviga estéje
Jadviga estéje
2007. február 05., hétfő

Jadviga estéje

2007. február 05., hétfő

A gondnok önmagunkkal szembesít

Harold Pinter Nobel-díjas író művéből készült előadást mutatott be a Tamási Áron Színház. Harold Pinter Nobel-díjas író A gondnok című művéből készült előadást mutatta be tegnap este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A modern ember válságairól szóló stúdió-előadást Patkó Éva rendező irányításával a társulat három művésze vitte színre: Kicsid Gizella, Szabó Tibor és Mátray László.
A gondnok önmagunkkal szembesít
A gondnok önmagunkkal szembesít
2007. február 05., hétfő

A gondnok önmagunkkal szembesít

2007. február 02., péntek

Jakab Tibor törvényszéki kiállítása

Rendhagyó helyszínen, a Maros megyei törvényszéken állította ki munkáit Jakab Tibor. A marosvásárhelyi fotóművész számos hazai és nemzetközi díj birtokosa, számtalan csoportos kiállításán kívül szülővárosában jelenleg a 35. egyéni tárlata tekinthető meg. A 45 éves fotográfus nemrég az Amerikai Fotográfiai Társaság (PSA) életműdíját vehette át.
Jakab Tibor törvényszéki kiállítása
Jakab Tibor törvényszéki kiállítása
2007. február 02., péntek

Jakab Tibor törvényszéki kiállítása

2007. február 02., péntek

Verses, táncos ölelés

Ady Endre versei nyomán született előadást mutat be a Háromszék együttes. Vers, zene és tánc hármasának jegyében született a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes legújabb produkciója. Az Ölelésben (Ady-szerelmek) című előadást pénteken 19 órától mutatják be a Szakszervezetek Művelődési Házának Lajtha László Termében. Az előadás rendező-koreográfusa a magyarországi Juhász Zsolt, akinek nagy kihívást jelentett ez a munka, amelyben Ady Endre...
Verses, táncos ölelés
Verses, táncos ölelés
2007. február 02., péntek

Verses, táncos ölelés