Visszapillantás Gopóra

Antonio Banderast is várják a kolozsvári–nagyszebeni Transilvania filmfesztiválra. Először szerepel orosz alkotás a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál versenypogramjában, amelybe idén többek között argentin, chilei, szerb és spanyol filmeket válogattak be – első illetve második filmes alkotók műveit.

2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00

A spanyol filmművészetetAntonio Banderas mozija, az El Camino de los ingleses (Az angolokútja) képviseli – jelentette be Mihai Chirilovfesztiváligazgató, aki reményét fejezteki, hogy a filmsztár-rendező személyesen is jelen lesza romániai bemutatón. A hatodik TIFF-nek idénKolozsvár mellett Nagyszeben is helyet ad: míg azelőbbi városban már június 1-jénelkezdődnek a vetítések, addig Nagyszebenben, Európakulturális fővárosában 4-én indul afesztivál. Mindkét helyszínen 10-én zárula rendezvény. A díjkiosztó szinténpárhuzamosan zajlik majd, az eseményt élőbenközvetíti a Román Televízió.Nagyszebenben adják át az európai filmművészetkimagasló személyiségeinek járóTIFF-életműdíjat, valamint a román filmnagyjainak a kiválóságért járódíjat. A fesztivál nemcsak az utóbbikitüntetéssel tiszteleg a hazai filmművészetelőtt: számos filmmel emlékeznek meg a szervezők az1989-ben elhunyt Ion Popescu Gopóról. A művész– akinek Emberkéje gyakran feltűnt a hetvenes-nyolcvanasévek román tévéadásaiban – ötvenévvel ezelőtt vehette át Cannes-ban az AranypálmátScurtã istorie (Történelem röviden) címűanimációs filmjéért.
Újdonságnak számít,hogy a szervezők több fiatal színművészt hívtakmeg a berlini nemzetközi filmfesztivál Shooting Starsprogramjának szereplői közül. Az idei BerlinalénRománia először képviseltette magát ebbena szekcióban, Maria Popistaºu révén, akit aBeteges viszonyokból, a Sex Trafficből ismerhetnek a nézők.A Shooting Stars programból három színészés három színésznő lesz jelen a TIFF-en.
Az erdélyi filmfesztiválemblematikus zenekara, a Ciocârlia fúvószenekarezúttal dokumentumfilmben tűnik fel majd a vásznon,Jasmine Dellal When the Road Bends: Tales of a Gypsy Caravan(Kanyarban: egy cigánykaraván meséi) című,koprodukcióban készült alkotásában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken