Világszerte megemlékeznek a zeneszerzőről és munkásságáról.
Hivatalosan is kezdetét vette kedden Budapesten Kodály Zoltán-emlékmúzeumban és -archívumban a Kodály-év. A zeneszerző születésének 125., illetve halálának 40. évfordulója alkalmából egész évben életéhez, munkásságához kapcsolódó rendezvényeket szerveznek a Kárpát-medencéban. A jubileumi év védnöke Kodály Zoltán özvegye, Kodályné Péczely Sarolta.
Közelkép
Hogyan kell megszelídíteni és emberivé tenni egy kőkemény, cinikus brókert? A Bor, mámor, Provence című film szerint mindehhez elég, ha örököl egy birtokot Dél-Franciaországban, ahol amolyan igazi mediterrán környezetben kis kastély és néhány hektárnyi szőlő biztosítja a szinte földöntúli nyugalmat.
Kínai film nyerte a Berlinale Aranymedvéjét.
Meglepte a kritikusokat a nemzetközi zsűri döntése, amellyel minden előzetes várakozás ellenére kínai filmnek, a Vang Csüan-an (Wang Quan-an) rendezte Tuya’s Marriage (Tuja házassága) címűnek ítélte az 57. berlini filmfesztivál fődíját, az Aranymedvét. Az 1965-ben született rendező negyedik játékfilmje Mongóliában játszódik, és egy eltűnőben lévő életforma utolsó pillanatait örökíti meg.
Győri tavaszi fesztivál a „harmonikakirállyal”
Győr tizenegyedik alkalommal rendez tavaszi fesztivált. Az idei, március 16-án kezdődő kéthetes esemény főként zenei programokkal várja az érdeklődőket. A rendezvény a hagyományos gólyalábas, téltemető-tavaszváró felvonulással veszi kezdetét, majd nemzetközi ütősfesztivállal zárul március utolsó napján. Edvin Marton és zenekara március 18-án koncertezik, egy nappal később a Ghymes együttes...
Kolozsváron kivár az önkormányzat, Nagyváradon bingószalont nyitottak.
Kolozsváron jól működő mozi – az ország legjelentősebb nemzetközi filmfesztiváljának is helyet adó Köztársaság filmszínház – sorsa vált kétségessé az utóbbi hetekben. A városi önkormányzat egyelőre visszautasította a mozi átvételét, mivel a RADEF alkalmazottjait tömörítő szakszervezet a közigazgatási bíróságon indított pert ebben az ügyben.
Kolozsváron és a környékbeli falvakban válogatott szereplőket készülő, Delta című filmjéhez a hétvégén Mundruczó Kornél. A rendező mintegy száz statisztával forgatja márciustól a filmet: a csapat felét a helyszínen, a Duna-deltában toborozzák, az erdélyi szereplőket – a videofelvételek alapján – a napokban választják ki.
Láng Gusztáv tanulmánykötetét mutatták be Kolozsváron.
Látványok és szövegek címmel jelent meg Láng Gusztáv irodalomtörténész legújabb könyve, a miskolci Felsőmagyarország Kiadó gondozásában. Az esszékben, tanulmányokban a szerző elsősorban romániai magyar irodalmi műveket elemez, de magyarországi, világirodalmi művekről szóló írások is helyet kaptak benne.
Számos rendezvénnyel emlékeznek a város neves szülöttére Kolozsváron.
A Mátyás lesz a király című előadás nyitotta meg vasárnap Torockón az idei, tizenötödik alkalommal megrendezett Mátyás-napokat. Az előadást a kolozsvári Pimpimpáré csoport mutatta be a Kis Szent Teréz árvaház lakóinak. Az egyhetes rendezvénysorozat további része a hagyományokhoz hűen Kolozsváron zajlik: szerdán 18 órától a Kétágú templomba várják zenés áhítatra az...
A harmincéves táncházat ünnepelték szombaton Kolozsváron.
Kétszintes mulatsággá alakult estére a kolozsvári táncház 30 éves születésnapjára szervezett szombati ünnepség a Tranzit Házban. A zsúfolt földszinten egymást váltották a zenekarok, a pihenőjük idején pedig az emeleti kávézóban biztatták őket muzsikálásra a kötetlenebb mulatságot választó táncházasok. Sokan és sok helyről érkeztek az évfordulóra: a fiatalabbak – huszonévesek és...
Bemutatkozott a Hargita Megyei Kulturális Központ.
Élénk érdeklődés fogadta a hétvégén Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosában a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) bemutatkozását, az intézmény küldöttsége több ízelítővel is szolgált a megye művelődési életéből. Az eseményt a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete szervezte, az egész évben zajló Ars Hungarica rendezvénysorozat keretében.
Alapítványi kerettel indítanak zenei képzést Nagyváradon.
Meloman – Európai Művészeti és Zeneiskola néven indít zenei képzést szeptembertől Nagyváradon Manyák Erik dzsesszmuzsikus. A nagyváradi születésű zenész hat éve működteti sikerrel Magyarországon a Zengzet Művészeti és Zeneiskolát, amelynek szlovákiai tagozatán jelenleg 600 gyermek tanul.
Táncházas évforduló Kolozsváron.
Az első táncházat 1977 februárjában tartották Kolozsváron, a bábszínházban. Hogy pontosan hányadikán, nem sikerült kideríteni, csak arra emlékeznek biztosan a jelenlevők, hogy csütörtöki napon történt – mondta el lapunknak Könczei Csongor néprajzkutató, a hétvégi évfordulós ünnepség szervezője. 30 éves a kolozsvári táncház címmel szombaton számos rendezvény várja az érdeklődőket, régi és mai...
Moliere-vígjátékot mutat be a hétvégén a Szigligeti Ede Társulat.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulata vasárnap 19 órától mutatja be Moliere Tudós nők című vígjátékát. A drámairodalom egyik legnagyobb nevettetőjének nagy sikerű klasszikusát Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója rendezésében viszi színre a Szigligeti-társulat.
Két új kötettel gazdagodott az Erdély kulturális öröksége sorozat.
A budapesti Közdok Kiadó Erdély kulturális öröksége című sorozata két új kötetét mutatták be szerda este a marosvásárhelyi Kultúrpalota zsúfolásig telt kistermében. Hunyadi László szobrászművész munkásságát A hűség szobrásza, a szobrász hűsége címmel Nagy Miklós Kund szerkesztő ismertette, kiemelve, hogy a marosvásárhelyi alkotót a szülőföld iránti elkötelezettség...
Interjú Szilveszter Jánossal, a brazíliai nemzetközi karikatúraverseny nyertesével.
A marosvásárhelyi Szilveszter Jánosnak ítélték oda a Sao Paolóban december végén rendezett nemzetközi karikatúraverseny 10 ezer dollárral járó fődíját. A brazíliai fesztiválon csaknem száz ország karikaturistái vettek részt. Szilveszter János karikatúrája politikai ihletésű, a nyertes alkotáson egy tálib tanítja „repülni” a fiát.
Megújult a Várad című kulturális, irodalmi folyóirat honlapja.
Idén papíron még tíz alkalommal fog megjelenni, ám tegnaptól a www.varad.ro internetes portálon is elérhető a Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális lap, a Várad. Az internetes portált eddig a nagyváradi kulturális és irodalmi szervezetek közös tárházának szánták, azonban nem sikerült a célnak megfelelően működtetni, így a honlapot a havilap szerkesztősége és a...
A szükségesnél kevesebb pénz jut a szentgyörgyi társulatnak.
Lehetetlenné válik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház működése – állítja tegnapi sajtóközleményében az intézmény vezetősége. A hét elején tartott városi tanácsülésen, az idei költségvetés elosztása során a testület mindössze 1,85 millió lejt ítélt meg a színháznak, a költségvetési tervezetben szereplő 2,63 millió lej helyett – tavaly az intézmény 2,54 millió...