A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság vendége volt Demény Péter

A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság vendége volt Demény Péter

A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság elnöke, Csíky Boldizsár meghívására Demény Péter Kolozsváron élő író, költő, publicista Mit láttam benned? címmel a költők, gondolkodók egymáshoz való viszonyáról, a mester szükségességéről, hasznosságáról tartott előadást kedden Marosvásárhelyen.
2009. szeptember 30., szerda

Rajtol az új évad az erdélyi és partiumi színházaknál

Mozgalmas évad elé néz a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, hiszen a tavalyihoz képest több színésszel dolgoznak, ennek köszönhetően párhuzamosan két előadás próbái is zajlottak az elmúlt időszakban. Egy stúdió-előadással indítják a 2009–2010-es évadot, de lesznek nagyszínpadi előadások, gyerekelőadás, felolvasószínház, drámafesztivál és külföldi turné is szerepel az idei évad programjában.
Rajtol az új évad az erdélyi és partiumi színházaknál
2009. szeptember 30., szerda

A fáraók Egyiptoma Csíkszeredában

A szerencse is közrejátszott a Csíki Székely Múzeum Egyiptom művészete a fáraók korában – Kincsek a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállításának létrejöttében, melyet október 10-től 2010. február 7-éig látogathat majd a közönség – tudtuk meg Gyarmati Zsolttól, az intézmény igazgatójától.
A fáraók Egyiptoma Csíkszeredában
A fáraók Egyiptoma Csíkszeredában
2009. szeptember 30., szerda

A fáraók Egyiptoma Csíkszeredában

2009. szeptember 29., kedd

Európai Filmakadémia: jelölés a Katalin Varga című filmnek

A brit-román-magyar koprodukcióban készült Katalin Varga című filmet is jelölték az elsőfilmes rendezők számára kiírt, Európai Felfedezés elnevezésű kategóriában az Európai Filmakadémia (EFA) díjára; az Európai Filmdíjakat december 12-én Essenben adják át 15 kategóriában.
Európai Filmakadémia: jelölés a Katalin Varga című filmnek
2009. szeptember 29., kedd

Reneszánsz dallamok Nagykárolyban

A magyar reneszánsz két nagy Bálintja címmel tartott előadást vasárnap késő délután a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében Kobzos Kiss Tamás Magyar Örökség díjas és Deák Endre Tinódi-díjas régizeneművész.
Reneszánsz dallamok Nagykárolyban
Reneszánsz dallamok Nagykárolyban
2009. szeptember 29., kedd

Reneszánsz dallamok Nagykárolyban

2009. szeptember 29., kedd

Sikeres előadással nyitott a Székelyföldi Filharmónia

Második évadját nyitotta meg intézményes keretek között a Székelyföldi Filharmónia. Az Ilarion Ionescu-Galaţi meghívott karmester vezényelte hangversenyre telt ház volt kíváncsi.
Sikeres előadással nyitott a Székelyföldi Filharmónia
2009. szeptember 29., kedd

Verdivel kezdenek, de Erkel lesz a főszereplő a kolozsvári operában

Verdi Álarcosbáljával kezdi az új évadot a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön, Ascher Tamás magyarországi művész rendezésében.
Verdivel kezdenek, de Erkel lesz a főszereplő a kolozsvári operában
2009. szeptember 28., hétfő

Tiltakozások Roman Polanski letartóztatása ellen

A lengyel és francia diplomácián kívül a nemzetközi filmvilág neves alkotói és a svájci sajtó is Roman Polanski azonnali szabadon bocsátását sürgette hétfőn, amikor a lengyel származású, Franciaországban élő Oscar-díjas filmrendező már harmadik napját töltötte egy meg nem nevezett zürichi börtönben.
Tiltakozások Roman Polanski letartóztatása ellen
2009. szeptember 28., hétfő

Elhunyt Bujtor István színész, rendező, színházigazgató

Pénteken, 67 évesen távozott az élők sorából Bujtor István színész, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Elhunyt Bujtor István színész, rendező, színházigazgató
2009. szeptember 28., hétfő

Az MTV forráshiány miatt mondta fel a Nap-kelte című műsor szerződését

Azonnali hatállyal felmondta a Nap-kelte című reggeli műsorát készítő társasággal kötött szerződését a Magyar Televízió (MTV) – tájékoztatott pénteken a köztévé, amely a forráshiányra hivatkozva tette meg a lépést.
Az MTV forráshiány miatt mondta fel a Nap-kelte című műsor szerződését
2009. szeptember 28., hétfő

Harminckét rendezvény Háromszéken Benedek Elek emlékére

Benedek Elek Kisgömböc című meséjének első sorait olvasta fel Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke, a Benedek Elek-emlékünnepség megnyitóján pénteken.
Harminckét rendezvény Háromszéken Benedek Elek emlékére

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. szeptember 25., péntek

Gyerektáncoltató Ákombákom

Fergeteges sikert aratott a magyarországi Makám együttes erdélyi koncertsorozatának első állomásán, Gyergyószentmiklóson. Az öt várost érintő turnét a zenekar 25 éves fennállása alkalmából szervezték. A tegnapi fellépés alkalmával több száz óvodás és kisiskolás tombolt az együttes fülbemászó dallamaira, sőt az első sorokban néhányan táncra is perdültek a színpad előtt.
Gyerektáncoltató Ákombákom
Gyerektáncoltató Ákombákom
2009. szeptember 25., péntek

Gyerektáncoltató Ákombákom

2009. szeptember 25., péntek

Lovak az aradi és pécsi ablakokban

A Lovak az ablakban című bérletes előadással indul az Aradi Kamaraszínház 2009/2010-es évada hétfőn. 17 órától a József Attila-bérlettel, illetve Karinthy-diákbérlettel rendelkező nézők, 20 órától pedig azok tekinthetik meg az előadást, akik Latinovits-bérletet váltottak, emellett egy órával az előadások előtt még lehet jegyet kapni – tudatta a színház irodalmi titkársága.
Lovak az aradi  és pécsi ablakokban
Lovak az aradi  és pécsi ablakokban
2009. szeptember 25., péntek

Lovak az aradi és pécsi ablakokban

2009. szeptember 25., péntek

Közösségerősítő néptánc

Mezőségi szórványturnéra indul jövő héten, október 1–6. között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncba fordulva című produkciójával. A turné célja, hogy a szórványban élő magyarokhoz is eljuttassanak olyan programokat, melyek saját kultúrájukat népszerűsítik.
Közösségerősítő néptánc
Közösségerősítő néptánc
2009. szeptember 25., péntek

Közösségerősítő néptánc

2009. szeptember 25., péntek

A kulturális összetartozás ünnepe

Idén harminc programmal, mintegy húsz baranyai és horvátországi helyszínen várják az érdeklődőket a vasárnap kezdődő Határon Túli Magyarok XVIII. Fesztiválján; mely október 18-áig tart.
A kulturális összetartozás ünnepe
A kulturális összetartozás ünnepe
2009. szeptember 25., péntek

A kulturális összetartozás ünnepe

2009. szeptember 25., péntek

Együttműködés az MTV és az ETV között

Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke (balról a második) és Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovits Jenő Alapítvány elnöke (balról a harmadik) tegnap együttműködési szerződést írt alá Marosvásárhelyen, amelynek értelmében ezentúl műsorokat cserél ki egymás között a két televízió.
Együttműködés az MTV és az ETV között
Együttműködés az MTV és az ETV között
2009. szeptember 25., péntek

Együttműködés az MTV és az ETV között

2009. szeptember 24., csütörtök

Balogh László magyarországi festő képeiből nyílt tárlat a Nagykárolyban

Vasárnap óta látogatható a nagykárolyi Károlyi-kastély kiállítótermében Balogh László magyarországi festőművész A hét vezér hazatér című tárlata. A történelmi témájú művek mellett tájképek és egyéb alkotások is helyet kaptak, mintegy bemutatkozó anyagot kínálva a nagykárolyi művészetkedvelő közönségnek.
Balogh László magyarországi festő képeiből nyílt tárlat a Nagykárolyban
2009. szeptember 24., csütörtök

Októberben Comedy Cluj

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron október 10–18. között a Comedy Cluj elnevezésű, vígjátékokat felvonultató nemzetközi filmfesztivált.
Októberben Comedy Cluj
Októberben Comedy Cluj
2009. szeptember 24., csütörtök

Októberben Comedy Cluj