Filmtettfesztet Kolozsváron kilencedik alkalommal

Gyerekmatiné, német filmek, könyvbemutató és maszkmesteri gyorstalpaló lesz a 9. Filmtettfeszt idei újdonsága, tudtuk meg a Filmtett szerkesztőitől tegnapi sajtótájékoztatójukon.

2009. október 23., 11:022009. október 23., 11:02

A kolozsvári közönség összesen 70 filmet láthat a Győzelem moziban október 29. és november 1. között megrendezett fesztiválon. A négynapos rendezvény másik helyszínén a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek otthont adó Bocskai ház Óváry Termében szombaton reggel tíztől Gaál Péter vezetésével maszkmesteri workshopon vehetnek részt az érdeklődők, majd vasárnap délben tortabontással egybekötött könyvbemutató várja a közönséget.

A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című könyv a kolozsvári filmgyártás hőskorát mutatja be. „E könyv megjelentetésének gondolata másfél éve született, amikor nyomtatott lapról átváltottunk internetes portálra. A könyv lényegében több mint kétszáz kép és kortárs kritika, cikk segítségével mutatja be a magyar filmtörténetnek és ugyanakkor Kolozsvár történetének ezt az érdekes, de elfelejtett fejezetét” – avatott be a részletekbe Zágoni Bálint a Filmtett menedzsere, illetve rovatszerkesztője, aki a könyv társszerkesztője is egyben Balogh Gyöngyivel egyetemben.

Zágoni elmondta: elég sok kisfilmet sikerült idén megszerezniük. „Számos különleges esemény is lesz az idei Filmtettfeszten. Az egyik a német est, amelyet a Kolozsvári Német Kulturális Intézettel közösen szervezünk. Másik érdekes program, amely vasárnap délelőtt tízkor kezdődik a gyerekmatiné. Egy magyar animációs filmet vetítünk ekkor, Magyar Ádám Egon és Dönci című nagyjátékfilmjét” – részletezte a Filmtett menedzsere.

A Filmtettfesztre a belépés ingyenes, a költségeket pályázati úton elnyert pénzekből, illetve a támogatók felajánlásaiból fedezik. A szombati gyerekmatinét követően a szervezők meglepetéssel készülnek, de hogy pontosan mivel kívánják meglepni a gyereksereget, nem árulták el.

Szerző: Kiss Előd-Gergely

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten