A romániai rendszerváltás könyve

A romániai rendszerváltás könyve

A nemrég beindult magyarországi Libri könyvkiadó tulajdonosai az év legnagyobb magyar sikerét várják az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő Papp Sándor Zsigmond első regényétől, amely az ősz folyamán jelenik meg. Lapunk Kultúra rovatának korábbi vezetője hat évig dogozott a regényen, amelyben, mint mondta, a román rendszerváltás könyvét akarta megírni, kicsit másképp, mint azt mások tették. Beszélgetés Papp Sándor Zsigmonddal első...
2011. szeptember 02., péntek

A torinói ló a hivatalos magyar induló az Oscar-díjért

Tarr Béla A torinói ló című játékfilmje képviseli Magyarországot az idegen nyelvű Oscar-díjért folyó 2012-es versenyben – közölte a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-vel. Az Oscar-díjra nevező magyar bizottság szerdai ülésén hozta meg döntését.
A torinói ló a hivatalos magyar induló az Oscar-díjért
2011. szeptember 02., péntek

A magyar és a román filmesek mustrája

Idén szeptember 19–25. között immár hetedik alkalommal kerül sor a Film.dok dokumentumfilm-fesztiválra Csíkszeredában, amelynek fő helyszíne ezúttal a Szakszervezetek Művelődési Házának márványterme lesz.
A magyar és a román filmesek mustrája
A magyar és a román filmesek mustrája
2011. szeptember 02., péntek

A magyar és a román filmesek mustrája

2011. szeptember 01., csütörtök

Mától válthatók ki a Székelyföldi Filharmónia bérletei

Mától vásárolhatják meg az érdeklődők a Székelyföldi Filharmónia 2011/2012-es évadjára szóló bérleteket a székelyudvarhelyi Művelődési Ház pénztáránál.
Mától válthatók ki a Székelyföldi Filharmónia bérletei
2011. szeptember 01., csütörtök

A régmúlt hallható hangjai

A régészet a régmúlt máig hallható hangja – ez olyan örökigazság, amit egyénileg el lehet ugyan fogadni, vagy sem, hitünkké lehet avatni, vagy sem, de túlél bármilyen megközelítést. S mint minden nyilvánvaló állítás, magyarázatra sem szorul.
A régmúlt hallható hangjai
A régmúlt hallható hangjai
2011. szeptember 01., csütörtök

A régmúlt hallható hangjai

2011. szeptember 01., csütörtök

Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház

Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap...
Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
2011. augusztus 31., szerda

John Wayne, Winnetou és az Alien csúcstalálkozója

Ez akkora marhaság, hogy csak jó lehet – merülhet föl az emberben, amikor először szembesül John Favreau új sci-fi filmjének címével, amely úgy hangzik: Cowboyok és űrlények. A filmet megtekintve azonban már árnyaltabb álláspontra helyezkedik, ugyanis az alkotás – sajnos – a témához képest túlságosan komolyan veszi önmagát, amit viszont a történet nívója a legkevésbé sem indokol. – FILMKRITIKA
John Wayne, Winnetou és az Alien csúcstalálkozója
2011. augusztus 31., szerda

Átkeresztelték a váradi színházat

Szigligeti Színházra változtatják a néhány hónapja megalapított Nagyváradi Magyar Színház nevét. A tegnapi tanácsülésen a 23 jelen lévő képviselő egyhangúlag döntött a névváltoztatás mellett.
Átkeresztelték a váradi színházat
Átkeresztelték a váradi színházat
2011. augusztus 31., szerda

Átkeresztelték a váradi színházat

2011. augusztus 31., szerda

Vidám évad Székelyudvarhelyen

Véget ért a nyári szünet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál. Az új évad első produkciójának próbái már elkezdődtek, és készül a díszlet is. A 13. évadot Ivan Szergejevics Turgenyev Egy hónap falun című színművével nyitják, Barabás Olga rendezésében. Az előadást a tervek szerint október 6-án mutatják be.
 Vidám évad Székelyudvarhelyen
 Vidám évad Székelyudvarhelyen
2011. augusztus 31., szerda

Vidám évad Székelyudvarhelyen

2011. augusztus 30., kedd

Öt városban a 7. BuSho

Budapesten kívül Szolnokon és Szombathelyen, valamint a szerbiai Magyarkanizsán és a tavalyi alkalomhoz hasonlóan Nagyváradon is szerveznek vetítéseket a mustra keretében.
Öt városban a 7. BuSho
Öt városban a 7. BuSho
2011. augusztus 30., kedd

Öt városban a 7. BuSho

2011. augusztus 30., kedd

Szeptember közepén kezdődik az évad a Tamási Áron Színházban, hét bemutató várható

Három nagyszínpadi előadást és négy kamaratermi produkciót tervez az új évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Nagy B. Sándor irodalmi titkár tájékoztatása szerint szeptember 16-án kerül sor az évad nyitó előadására, Katona József Bánk bán című drámáját Bocsárdi László rendezésében láthatja a közönség.
Szeptember közepén kezdődik az évad a Tamási Áron Színházban, hét bemutató várható

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2011. augusztus 29., hétfő

Magyar film nyerte az Arany Kárpátok Filmfesztivál fődíját Ploieştien

Kocsis Ágnes magyarországi filmrendező második játékfilmje, a Pál Adrienn kapta a fődíjat a Ploieştien megrendezett Arany Kárpátok Filmfesztiválon.
Magyar film nyerte az Arany Kárpátok Filmfesztivál fődíját  Ploieştien
2011. augusztus 29., hétfő

Kiss Manyi kiállítás az OSZMI és a szentgyörgyi múzeum szervezésében

Kiss Manyi születésének 100. évfordulója alkalmából centenáriumi kiállítást rendeznek Zágonban, a színművész gyermekéveinek helyszínén.
Kiss Manyi kiállítás az OSZMI és a szentgyörgyi múzeum szervezésében
2011. augusztus 29., hétfő

Túlélésre játszanak: három bemutatóra készül az M Studio

A hazai és nemzetközi porondon való megmérettetésre készül a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely.
Túlélésre játszanak: három bemutatóra készül az M Studio
2011. augusztus 29., hétfő

Tisztújítás a JAK-nál

Gaborják Ádám kritikust választotta elnöknek a József Attila Kör Irodalom Egyesület (JAK) szombati szigligeti közgyűlésén.
Tisztújítás a JAK-nál
Tisztújítás a JAK-nál
2011. augusztus 29., hétfő

Tisztújítás a JAK-nál

2011. augusztus 29., hétfő

Fókuszban a táj Gyergyószárhegyen

Holnap este hét órától nyitják meg a Korkép képzőművészeti tábor zárótárlatát Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastély kapubástyájában. A gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 37. alkotótáborában japán, indiai, mexikói, tajvani, magyarországi és romániai képzőművészek alkottak; az idei tábor kerettémája a táj volt.
Fókuszban a táj Gyergyószárhegyen
Fókuszban a táj Gyergyószárhegyen
2011. augusztus 29., hétfő

Fókuszban a táj Gyergyószárhegyen

2011. augusztus 26., péntek

A szabadság alkotói műhelye

Hetedik alkalommal alkothatnak szabadon Csíkszeredában a képzőművészek a Free Camp táborban augusztus 22–31. között a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Tanács és a Cultura Nostra Egyesület szervezésében. A tematikában és műfajban teljes alkotói szabadságot biztosító műhely helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, ahol a tábor idején minden érdeklődő betekintést nyerhet az alkotói munkába.
A szabadság alkotói műhelye
A szabadság alkotói műhelye
2011. augusztus 26., péntek

A szabadság alkotói műhelye

2011. augusztus 25., csütörtök

Elpuskázták Gábor Áron ágyúját?

Mégsem kerül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúja. Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön szavazott arról, hogy az alárendeltségébe tartozó múzeum az ágyút más műtárgyakra cserélhesse, azonban a Magyar Polgári Párt szavazatain a terv elbukott. Az MPP-frakció szerint az ágyú „a székely nép tulajdona, nem lehet alku tárgya, nem kell adni érte semmit”.
Elpuskázták Gábor Áron ágyúját?
Elpuskázták Gábor Áron ágyúját?
2011. augusztus 25., csütörtök

Elpuskázták Gábor Áron ágyúját?