2011. augusztus 31., 09:292011. augusztus 31., 09:29
Mint ismeretes, a váradi önkormányzat még februárban döntött arról, hogy az addig Nagyváradi Állami Színház néven egyetlen intézményként működő magyar és román társulat két külön, független intézményként működjön tovább, az így létrehozott új magyar színháznak már ekkor a Szigligeti Színház nevet adták. A bihar megyei prefektus azonban a közigazgatási bíróságon támadta meg az erről szóló határozatokat, mivel szerinte egyes vonatkozásaiban ezek pontatlanok voltak. A megyei tanács módosított a határozatokon, és újra megszavazta a két intézmény önállósodását, a prefektus azonban ezúttal is elégedetlen volt. Végül a tanács harmadszor Nagyváradi Magyar Színház néven hozta létre az új magyar intézményt, amely a Nagyváradi Állami Színház magyar nyelven játszó Szigligeti Társulatát, az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Liliput Társulatát, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttest foglalta magában. A sok huzavona után a tanácsosok most az eredetileg tervezett név mellett tették le a voksukat.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.