Tisztújítás a JAK-nál

Gaborják Ádám kritikust választotta elnöknek a József Attila Kör Irodalom Egyesület (JAK) szombati szigligeti közgyűlésén.

2011. augusztus 29., 09:452011. augusztus 29., 09:45

A JAK-füzetek új sorozatszerkesztőit is megválasztották Sopotnik Zoltán és Orcsik Roland költők személyében. Gaborják Ádám Balogh Endrét váltja a tisztségben, a leköszönő elnök 2012. január 1-jén adja át helyét. A JAK alapszabálya értelmében a vezető megbízatása 3 évre szól. Az új elnök pályázatában a többi közt a nyitottságra, a társművészetekkel történő együttműködésre helyezte a hangsúlyt, emellett erősítené a szervezet határon túli kapcsolatait is. Pályázatában szerepel egy angol nyelvű, a magyar fiatal irodalmat bemutató antológia is, amely tervei szerint 2014-re valósulhat meg. Gaborják Ádám 1983-ban született Kecskeméten, 2007-ben a Szegedi Tudományegyetemen magyar, 2008-ban finnugor szakon diplomázott. Jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola irodalomelméleti képzésének PhD-hallgatója. Kutatási területe a kortárs magyar irodalom, a kritikai kultúrakutatás és a kulturális antropológia.

A JAK elnökségi tagja, a szervezet irodalmi programjainak szerkesztője. Orcsik Roland költő, műfordító, irodalomtörténész 1975-ben született a szerbiai Óbecsén. 1992-ben átköltözött Magyarországra, azóta Szegeden él. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakon végezte. Jelenleg az egyetem Szláv Tanszékén dolgozik tanársegédként. Több verseskötet szerzője, a legutóbbi, a Mahler letöltve az idén jelent meg a Kalligram Kiadónál. Sopotnik Zoltán 1974-ben szültetett Salgótarjánban. Jelenleg Tatabányán él. Író, költő, kritikus, szerkesztő, 2009-től a Prae című folyóirat prózarovatának szerkesztőjeként dolgozik. A JAK elnökségének tagja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten