Öt városban a 7. BuSho

Budapesten kívül Szolnokon és Szombathelyen, valamint a szerbiai Magyarkanizsán és a tavalyi alkalomhoz hasonlóan Nagyváradon is szerveznek vetítéseket a mustra keretében.

Hírösszefoglaló

2011. augusztus 30., 09:202011. augusztus 30., 09:20

Több mint kilencven alkotás versenyez a szerdán kezdődő 7. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A nemzetközi rövidfilmfesztivál programja, akárcsak tavaly, a budapesti Vörösmarty mozi mellett két magyarországi kisvárosban és határon túli városokban – köztük Nagyváradon – is megtekinthető augusztus 30. és szeptember 3. között. A fesztiválra idén 55 országból 962 filmet neveztek, ebből válogatta ki az előzsűri a versenyprogramba került 93 rövidfilmet: 65 fikciós, 16 animációs és 12 kísérleti alkotást. A versenyfilmek között szerepel Jean Reno főszereplésével a The Philosopher, Djoko Rosić közreműködésével az Along the Wire, illetve Elek Ferenccel a Finale című produkció. Korábbi nemzetközi fesztiválokon már bemutatkozott rövidfilmek is akadnak a mezőnyben: vetítik Kárpáti György Mór Erdő című filmjét és a Silent River című román–német koprodukciót is. A 15 blokkba sorolt versenyprogramban szerdától naponta öt-öt blokkot vetítenek a Vörösmarty moziban. Nagyváradon augusztus 31. és szeptember 2. között zajlanak a vetítések a Metrion Egyesület szervezésében a Szabadság moziban.

A versenymunkákat öttagú nemzetközi zsűri bírálja el: Djinn Carrénard francia filmrendező, Riina Mikkonen, a tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Média Központ igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező, valamint a testület állandó tagja és koordinátora, Wolfgang Leis. A szakmai grémium mellett az Országos Diákzsűri is odaítéli majd díjait. A mustrát szeptember 3-án, szombat este ünnepélyes díjátadó zárja Budapesten.

A szervezők komoly sikerként könyvelték el, hogy az idei BuShón láthatók majd az Európai Filmakadémia 2010-es rövidfilmes díjaira jelölt munkák is. A versenymezőny alkotásain kívül a Panoráma szekcióban találkozhatnak az érdeklődők a versenyből „éppen kimaradt” rövidfilmekkel, és a hagyományokhoz híven a fesztiválra benevezett összes magyar munka is bemutatkozási lehetőséget kap. A BuSho látogatói a rövidfilmfesztivál partnerfesztiváljainak – köztük az Art Kino Moscow, a Next Festival Bucharest, a Signes de Nuit Paris, valamint a La Boca Del Lobo Madrid – legjobb filmjeivel is megismerkedhetnek. A Trafikban pedig esténként koncertek és kultúrdiszkó várja a közönséget. Az idei fesztiválon a versenyprogram látogatóinak jegyet kell váltaniuk. A kezdeményezés kizárólag a budapesti helyszínre vonatkozik – emelték ki a szervezők, hozzáfűzve, hogy jelképes összeget kérnek a nézőktől, amivel részben a szervezést akarják előmozdítani, részben a látogatottságot kívánják felmérni. A budapesti Vörösmarty mozin kívül Nagyváradon, Szolnokon és Szombathelyen, valamint a szerbiai Magyarkanizsán zajlanak majd a BuSho-vetítések.

A BuSho fesztivál gondolata 2004-ben fogalmazódott meg, az első rendezvényt pedig 2005-ben tartották. A nemzetközi áttörést a 2007-es fesztivál hozta meg, akkor már 45 országból 360 rövidfilmes produkció érkezett a budapesti mustrára. A fesztivál célja, hogy a rövidfilmes alkotók számára lehetőséget teremtsen a bemutatkozásra, a szervezők emellett egyik fő küldetésüknek tartják a közép-kelet-európai audiovizuális szektor kulturális identitásának fejlesztését.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten