Deák M. Ria textíliáit és Deák Barna grafikáit állították ki a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. A képzőművész házaspár a kedden este megnyílt tárlaton az elmúlt egy év termését mutatta be a nagyközönségnek.
Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének képanyagából nyílt tegnap kiállítás a brassói Szépművészeti Múzeumban. Az alkotások Hidak a toleranciáért címmel kerültek a falra. A kiállítás képeit láthatta már a közönség Budapesten, Frankfurtban, Bécsben is.
Kolozsváron koncertezik az orosz Borisz Berezovszkij szólista, aki a Kocsis Zoltán karmester által irányított magyarországi Nemzeti Filharmóniával közösen lép fel – derült ki a Transilvania Állami Filharmónia tegnapi közleményéből.
Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét választotta tegnap a Duna Televízió vezérigazgatójává a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.
Romantikus komédiának álcázott művészi hitvallás – valahogy így lehet jellemezni Woody Allen legújabb filmjét, amelyet az idei cannes-i filmfesztiválon megtartott bemutatóján és azóta is világszerte kedvezően fogadnak a nézők és a kritikusok egyaránt.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg tegnap este az Új művészeti törekvések Csíkban című vándortárlatot a Vármegye Galériában, Budapesten.
A romániai kisebbségek kulturális értékeit bemutató és népszerűsítő kiállításon és vásáron vesz részt a Hargita Megyei Kulturális Központ Medgyesen szeptember 6. és szeptember 10. között, székelyföldi kulturális rendezvényeket, fotó- és képzőművészeti kiadványokat ismertetve, valamint kézművestermékeket népszerűsítve.
Bensőséges viszonyok címmel lapunk korábbi munkatársa, Gozner Gertrud fotóművész alkotásaiból nyílt tárlat tegnap a Szatmár Megyei Múzeum kiállítótermében. A körülbelül 50 kép túlnyomó többsége analóg technikával készült fekete-fehér női portré, a tárlat lényegében válogatás az elmúlt öt év terméséből.
Nyolc új bemutatót tervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház az új évadban. Tompa Gábor, az intézmény igazgató-főrendezője elmondta, ez egy ekkora társulattal rendelkező teátrumnak – 38 színész – optimális, hiszen mindegyik színművészüket foglalkoztatni kell.
Egy spanyol alkotás, Kote Camacho A nagy verseny (La Gran Carrera) című filmje kapta a 7. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál fődíját, az Arany BuShót a hétvégén.
Turnéval indítja az idényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, amelyen az itthon már ismert, sikeres Örökség című műsorát magyarországi közönségnek mutatja be – tájékoztatta lapunkat a csíkszeredai társulat.
Szeptember 1-jéig 399 rövidfilmet neveztek az idei, immár 19. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál előválogatására. A korábbi évek tapasztalatai szerint a nevezési határidő lejártáig hátralevő majdnem három hét alatt még számos nevezésre lehet számítani – derül ki a szervezők közleményéből.
Kilenc új darabot mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2011–2012-es évadban, valamint felújítanak további négyet. Ezenkívül meghívták a Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulatát, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat egy-egy darabbal, így 11-re emelkedik az új előadások száma.
A napokban fejeződik be Vidnyánszky Attila rendezésében a Szarvassá változott fiú című nagyjátékfilm forgatása Debrecenben. A Kossuth-díjas rendező saját színházi darabját adaptálja filmre a színpadi produkcióban is játszó Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben.
Ma látnak hozzá a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum déli szárnyának restaurálásához – tájékoztatott Vargha Mihály múzeumigazgató. Olyan munkát szeretnének, amely újabb száz évig megállja a helyét.
Határon túli magyar íróknak és irodalmároknak hirdet ösztöndíjpályázatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI). A több mint tízmillió forintos keretösszegű ösztöndíjra szeptember 30-ig várják a jelentkezéseket.