A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték katalán elöljárók Brüsszelben

A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték katalán elöljárók Brüsszelben

A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték kedden Brüsszelben katalán polgármesterek, akik arra szólították fel Brüsszelt, hogy hallgassa meg a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése érdekében.

2017. november 07., kedd

Jelentős határon túli beruházások budapesti támogatással

A jelenlegi kormány által biztosított, jelentősen megnövekedett források fontos beruházásokat tettek lehetővé a külhoni magyarság számára – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés szakbizottságában kedden Budapesten.

Jelentős határon túli beruházások budapesti támogatással
2017. november 07., kedd

Juncker: Madrid nem sért jogállamiságot a letartóztatásokkal

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Politico című brüsszeli lap szerint nem lát kivetnivalót abban, hogy a spanyol hatóságok letartóztatták a katalán kormány nyolc tagját.

Juncker: Madrid nem sért jogállamiságot a letartóztatásokkal
2017. november 06., hétfő

Apósa és anyósa templomában gyilkolt a texasi ámokfutó

Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben.

Apósa és anyósa templomában gyilkolt a texasi ámokfutó
2017. november 06., hétfő

Gyurcsány pártja „besorozná” a határon túli magyarokat

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük.

Gyurcsány pártja „besorozná” a határon túli magyarokat
2017. november 06., hétfő

Madrid tudomásul vette, hogy feltételesen szabadlábra helyezték Puigdemontot Belgiumban

A spanyol kormány tiszteletben tartja a belga igazságszolgáltatás döntését – közölte a spanyol miniszterelnök-helyettes hétfőn újságíróknak nyilatkozva Madridban.

Madrid tudomásul vette, hogy feltételesen szabadlábra helyezték Puigdemontot Belgiumban
2017. november 06., hétfő

Poszttraumatikus stresszben szenvedő volt katona öldökölt a texasi istenházában

Huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a település templomában vasárnap délben egy ámokfutó lövöldözött. A sebesültek száma meghaladja a harmincat.

Poszttraumatikus stresszben szenvedő volt katona öldökölt a texasi istenházában
2017. november 05., vasárnap

Közel harmincan meghaltak, amikor egy ámokfutó tüzet nyitott egy texasi templomban

Több mint húsz halottja és legalább húsz sebesültje van a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában vasárnap történt fegyveres támadásnak. Az ámokfutó indítéka egyelőre ismeretlen.

Közel harmincan meghaltak, amikor egy ámokfutó tüzet nyitott egy texasi templomban
2017. november 05., vasárnap

Bombariadó miatt kiürítették a Bolsojt és Moszkva több nevezetes épületét

Mintegy három és félezer ember kellett bombariadó miatt kimenekíteni a moszkvai Bolsoj színházból vasárnap este.

Bombariadó miatt kiürítették a Bolsojt és Moszkva több nevezetes épületét
2017. november 05., vasárnap

Feladta magát Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, de indulna a választásokon

Jelentkezett a belga rendőrségen vasárnap Carles Puigdemont volt katalán elnök, miután a madridi központi büntető bíróság kiadta az elfogatóparancsot a lázadással és zendüléssel gyanúsított Puigdemont és négy minisztere ellen.

Feladta magát Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, de indulna a választásokon
2017. november 05., vasárnap

Szili: a DK egyedül maradt a határon túliak szavazati jogának megvonásáról szóló javaslatával

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Szili: a DK egyedül maradt a határon túliak szavazati jogának megvonásáról szóló javaslatával
2017. november 04., szombat

Magyarország függetlenségének fontosságát hangsúlyozták az 56-os forradalomra emlékezők

Budapesten és Magyarország-szerte emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 61. évfordulójára. A nemzeti gyásznapon több ellenzéki párt is  Magyarország függetlenségének fontosságára figyelmeztetett.

Magyarország függetlenségének fontosságát hangsúlyozták az 56-os forradalomra emlékezők
2017. november 04., szombat

Boross Péter a nemzeti gyásznapon: csak magunkra számíthatunk

A magyarság kivételes szabadságvágyáról beszélt Boross Péter volt kormányfő, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke a nemzeti gyásznap alkalmából szombaton Budapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben tartott megemlékezésen.

Boross Péter a nemzeti gyásznapon: csak magunkra számíthatunk
2017. november 04., szombat

Belgium tanulmányozni fogja a Puigdemont elleni elfogatóparancsot

Megkapta és tanulmányozni fogja a belga szövetségi ügyészség a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen Spanyolország által kiadott európai elfogatóparancsot.

Belgium tanulmányozni fogja a Puigdemont elleni elfogatóparancsot
2017. november 04., szombat

Félárbócra engedték a nemzeti lobogót az 56-os forradalom leverésének évfordulóján

Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 61. évfordulóján. A lobogó egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

Félárbócra engedték a nemzeti lobogót az 56-os forradalom leverésének évfordulóján
2017. november 03., péntek

Kiadta a spanyol bíróság az európai elfogatóparancsot Puigdemont volt katalán elnök ellen

A spanyol központi büntető bíróság kiadta pénteken az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja ellen – jelentették be hivatalosan Madridban.

Kiadta a spanyol bíróság az európai elfogatóparancsot Puigdemont volt katalán elnök ellen
2017. november 02., csütörtök

Megtorlás: letartóztatta a spanyol ügyészség a katalán kormány extagjait

Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban. A bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Megtorlás: letartóztatta a spanyol ügyészség a katalán kormány extagjait
2017. november 02., csütörtök

Határon túli vezetők Gyurcsány tervéről: kutyából nem lesz szalonna

Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

Határon túli vezetők Gyurcsány tervéről: kutyából nem lesz szalonna