Fotó: Twitter
Donald Trump amerikai elnök egészségi állapota „nagyon jó” – közölte helyi idő szerint vasárnap a washingtoni Fehér Ház.
2019. november 18., 08:592019. november 18., 08:59
2019. november 18., 09:002019. november 18., 09:00
Az elnöki hivatal közleménye szerint Donald Trump szokásos évi orvosi vizsgálatának első szakasza szombaton zárult le, rövid vizsgálatokon esett át és néhány laboratóriumi tesztet végeztek nála. „A nagyon zsúfolt 2020-as év előtt az elnök kihasználta egy szabad hétvége előnyeit, és megkezdte a szokásos évi kivizsgálásának első szakaszát a Walter Reed (katonai) kórházban” – írta Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője.
Majd kiemelte: Donald Trump „egészséges és energikus, mindenféle panasztól mentes, mint ahogyan ez tapasztalható volt a héten is, amikor több lendületes választási nagygyűlésen vett részt amerikaiak ezrei előtt”.
A teljes körű orvosi vizsgálat jövőre esedékes. A közösségi médiában ezért találgatások kaptak lábra, hogy vajon mi lehetett az oka Donald Trump „váratlan” orvosi vizsgálatainak. Stephanie Grisham a Twitteren „felelőtlennek és veszélyesnek” nevezte a találgatásokat. Donald Trump egyébként szintén Twitter-bejegyzésben jelezte, hogy orvosi vizsgálatokon esett át. „Minden nagyon jó (nagyszerű)!” – írta. Az amerikai elnök az idén februárban esett át teljes körű orvosi vizsgálaton, és az akkori eredmények szerint is kiváló egészségnek örvend.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!