A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) teljes jogú tagjává választották az RMDSZ-t − döntött a világszervezet végrehajtó bizottságának budapesti ülése pénteken.
A következő években Európában, de talán azon kívül is az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciáján, pénteken.
A floridai középiskolában szerdán tömeggyilkosságot elkövetett Nicolas Cruz beismerte tettét. Közben az amerikai iskolákban megerősítették a rendőri jelenlétet, megszaporodtak az iskoláknak címzett fenyegetések.
Bajtársaik lőttek agyon négy újonc katonát Ukrajnában, a kivégzésre a kelet-ukrajnai konfliktus térségében, egy újoncavató szertartás során került sor.
Tizenhét rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt emelnek vádat Nikolas Cruz, a floridai iskolai lövöldözés gyanúsítottja ellen – értesült a The Washington Post csütörtökön. Az FBI-t korábban értesítették a fiatal elhajlásairól.
Nem sikerült megtalálni a Kubában rejtélyesen megbetegedett amerikai diplomaták egészségkárosodásának okát vagy okait – áll az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerdán este nyilvánosságra hozott jelentésében.
Az egyik európai uniós tagországban működő oroszbarát radikális szélsőjobboldali szervezet tagjai próbálták felgyújtani a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát február 4-én – közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó.
Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint az RMDSZ annak érdekében „kufárkodik”, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak.
Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal adja át a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt érintő mindkét korrupciós ügyet Aviháj Mandelblit főügyésznek – jelentette kedden a tízes kereskedelmi televíziós csatorna esti kiadása Izraelben.
„Hitelesség, megfontoltság és kitartó munkával megszerzett bizonyosság. Ez önbecsülésünk alapja” – mondta Áder János államfő hétfőn, a Corvin-lánc kitüntetések átadásakor, a Parlamentben elmondott beszédében.
Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - közölték hétfőn reggel.
Magas, de elfogadható árat fizetett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) azért, hogy stabil kormány alakulhasson Németországban – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egy vasárnapi interjúban.
Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel – közölte vasárnap az Interfax hírügynökség.
A határon túl élő magyar állampolgárok választási regisztrációjának lehetőségéről, az átjelentkezésről és a külképviseleti szavazásról érdeklődnek a legtöbben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központi választási információs szolgálatánál (VISZ).
A nemzeti önazonosságért, összetartozásért a magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek, vigyázni kell hát rá – hangsúlyozta beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton az 5. Budapesti Székely Bálon.
Meghaladta a 342 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra; a regisztrációra a levélben szavazáshoz van szükség.
Orbán Viktor kormányfő szerint hamarosan létrejön az a kétoldalú megállapodás, amely a következő 15 évre több mint 4 milliárd köbméternyi gáz Magyarországra történő bevitelét teszi lehetővé Romániából.