Svédországban egyelőre nincsenek tiltások, csak ajánlások a járvány miatt: nem vezettek be karantént, nincs kijárási tilalom, a hatóságok bíznak az állampolgárok felelős magatartásában, ugyanakkor azt ajánlják, fokozottan óvni kell az időseket.
„Kérem, jöjjenek, segítsenek nekünk!” – fordult az Egyesült Államok valamennyi orvosához és ápolójához Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. Az államban megállíthatatlanul emelkedik a Covid-19 halálos áldozatainak száma.
Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan – közölte Áder János államfő, miután hétfőn elrendelte a jogszabály kihirdetését.
Világszerte már több mint 737 ezer embert fertőződött meg a tüdőgyulladást okozó új koronavírus a hétfő délutáni adatok szerint, a halottak száma 35 ezer, a gyógyultaké pedig 156 ezer fölé emelkedett.
Belehalt vasárnap az új koronavírus által okozott betegségbe (COVID-19) Oleh Miscsenko, volt Kijev megyei kormányzóhelyettes, aki 2016 decemberétől 2017 augusztusáig töltötte be a tisztséget – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál. Ukrajnában eddig 9 ember életét vitte el a járvány.
Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.
Meghaladta a tízezret szombat estére a Covid-19 halálos áldozatainak száma Olaszországban, így a járvány európai gócának számító ország gyászolja világszerte a betegség legtöbb áldozatát.
Spanyolországban a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében – jelentette be a spanyol miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Madridban.
A szombaton ismertetett adatok szerint egy nap alatt 260-nal emelkedett és átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának orvosigazgatója szombati sajtótájékoztatóján közölte: nagyon jó eredmény lenne,&
Magyarországon 343-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, és meghalt egy újabb idős, krónikus alapbetegségekkel küzdő beteg – írta a koronavirus.gov.hu szombaton.
Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
Az amerikai képviselőház is elfogadta a több mint 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet, amely enyhíteni igyekszik az új típusú koronavírus miatti nehézségeket mind a gazdasági élet szereplői, mind az amerikai átlagpolgárok számára.
Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség k&
Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőz
Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó washingtoni szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok kormányánál – közölte a NATO.
Bár Bukarest eredetileg a magyar minta alapján dolgozta ki a bankhiteleseket támogató gazdasági intézkedéseit, és sikerült megállapodni néhány határátkelőhely megnyitásáról, kérdéses, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter magyarokkal szembeni ellenszenve mindezek nyomán csökken.
A koronavírus okozta világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel – tájékoztatta szerkesztőségünket pénteken a budapesti Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.
Boris Johnson brit miniszterelnök szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új, SARS-CoV-2 nevu koronavírust – jelentette be pénteken a Downing Street. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint az 55 éves Johnson tünetei enyhék.