Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma vasárnap reggelre több mint 100 ezerrel, 1 202 827-re nőtt a világban. A Covid-19 betegségben eddig 64 771-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 246 886 – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés továbbra is 181 országban van jelen.
Megvan az új típusú koronavírus lehetséges ellenszere – állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában.
Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az inte
A magyar kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökség
A Kína–Magyarország-légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a hivatalos Facebook-oldalán.
Fehéroroszország elnöke, Alekszandr Lukasenko szerint nem kell foglalkozni a koronavírussal, a helyzet magától megoldódik. A volt szovjet köztársaságban nincsenek szigorú megelőző intézkedések, nézők előtt zajlik a labdarúgó- és a jégkorongbajnokság.
Péntek este 1 056 777 volt az új koronavírussal fertőzöttek száma a világban, a haláleseteké 55 781 volt, 221 591-en pedig meggyógyultak a COVID-19 nevű betegségből a baltimore-i Johns Hopkins egyetem honlapja szerint.
Még mindig hétszáz felett van Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely a járvány helyi megjelenése óta elérte a 14 681-t – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt elenyésző
Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak – jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök az interjúban az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról&
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 569-cel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel – közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggelre közel 78 ezerrel 937 567-re nőtt a világban. A Covid-19 betegségben eddig 47 256-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban 4915-en. A meggyógyultak száma 194 311, a szerda reggelinél 16 ezerrel több - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés t
Ötszáznyolcvanötre emelkedett az azonosítottan koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – írta a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel. A térképes adatok alapján továbbra is Budapesten van a legtöbb fertőzött.
Betiltják a kutya- és macskahús fogyasztását a dél-kínai Sencsenben, miután az új koronavírus megjelenését követően a kínai kormányzat a vadhúsok fogyasztására és kereskedelmére is tilalmat vezetett be.
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban Olaszországban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 155-t – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal 2937-re
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 563-mal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
Túl van-e Kína a járványon, milyen most a mindennapos élet Vuhanban? Mit kellene Európának követnie a kínai járványhelyzet kezeléséből, és mi az, amit semmiképpen sem? Salát Gergely, a legismertebb magyarországi Kína-szakértő nyilatkozott a Krónikának.